A MUNKA NÉPRAJZA – A NÉPRAJZOS MUNKÁJA

A 70 éves Szabó László

Szabó László Tanár Úrról lehetetlen olyan sokoldalú, ám objektív pályarajzot megfogalmazni, amely sokszínű személyiségének valóságát legalább megközelítené. Aki ismeri őt, jól tudja ezt, ám aki nem, nehezen tuja elképzelni az állítás igazságát.

Egyetlen főállású munkahelyén, a szolnoki Damjanich János Múzeumban 1963-ban legújabb kori történészként kezdett dolgozni, de néhány év elteltével néprajzos státusba került. Elmondhatjuk, hogy egész pályafutása során, mindenkori beosztásától függetlenül valamennyi kollégája a múzeum motorjának érezte és látta Őt, sőt manapság, nyugdíjas évei alatt is így van ez. Ismerősei, barátai, tanítványai, kollégái, sőt munkahelyi főnökei körében is általános igazság, hogy mindenki, aki vele kapcsolatba került, köszönhet neki valamit, tanult és kapott tőle valamit. Igaz ez nem csupán az emberekre, hanem az intézményekre is, amelyekben megfordult, a tudományokra is, amelyekben alkot. Munkássága – jóllehet, keretet szabni neki nehéz – leghosszabb ideig múzeumunkhoz kötődött, kötődik ma is. Pályakezdőként idegennek számított az Alföldön is, Szolnok városában is, ám az azóta eltelt évtizedek alatt a térség és a város kultúrájának, életének egyik, ha nem a legavatottabb ismerője lett. Munkássága a néprajztudomány keretein belül is teljesen egyéni, sajátos, csak rá jellemző szemléletű tudományos munka, ám ez a szemlélet, mint cseppben a tenger, egy szűkebb területen, a muzeológiában is megmutatkozik.

A kötettel és szerkesztőjével, Gulyás Katalinnal	Az Ünnepelt a tiszteletére készült múzeumi évkönyvvel	Örsi Zsolt köszönti Szabó Lászlót

Múzeumi munkájának első nagyobb eredményei közül mai napig kiviláglik, azóta is példátlan, páratlan vállalkozása a Szolnok Megye Néprajzi Atlasza. A kezdeményezés nem hozzá köthető, hanem muzeológus elődeihez, Csalog Zsolthoz és Pócs Évához, ám 1965-ben ő vette át a munka összefogását, irányítását. Ha belegondolunk abba, hogy a pályakezdő tudósok milyen témákkal, irányultsággal kezdik pályafutásukat, már ez a tény is feltűnő. Nem általános ugyanis, hogy más munkájának jelentőségét felismerve a fiatal kutatók vállalkozzanak annak folytatására. A legtöbb esetben arra törekszenek, hogy csak rájuk jellemző, úgymond különleges, még nem kutatott témával írják be nevüket a tudományuk történetébe, mintegy direkt módon törekedve az eredetiségre. Szabó László – mint ahogy neve megváltoztatására, kiegészítésére sem törekedett – kezdetben sem hitt abban, hogy egy kutatás csak szokatlanságától lehet értékes. Tudományos pályáját, muzeológiai munkáját is végig jellemzi, hogy erre, saját eredményeinek túlhangsúlyozására nem törekszik, ám ennek ellenére eléri azt. Szolnok Megye Néprajzi Atlasza, a megye csaknem 80 települését szisztematikusan, azonos szempontok alapján felkutatva, mai napig az egyetlen ilyen vállalkozás Magyarországon. Négy kötetének megjelenése ugyan végighúzódik Szabó László négy évtizedes muzeológiai munkásságán, mert az első és a második két kötet megjelenése között csaknem negyven év telt el -, ám a teljes magyar nyelvterületet átfogó Magyar Néprajzi Atlasz mellett ez az egyetlen ennyire átfogó és alapozó tudományos munka. Szűkebben értelmezett szaktudományán, a néprajzon kívül is számos kutatást lehetett alapozni és lehet ezután is arra az adathalmazra, amelyből az általa irányított csoport formált kezelhető adatbázist – az Atlasz munkálataival párhuzamosan. A feltáró munka előkészületei során születtek azok a leginkább „falulap”-nak nevezhető adatsorok, amelyek minden településről azonos történeti források adatait rendezik egymás mellé, alapot teremtve ezzel minden típusú későbbi kutatáshoz. Ennek a munkának könyv formában megjelent eredménye az Adatok Szolnok megye történetéből két kötete.

Nagy István (tárogató), Hunyadi Péter (hegedű) és Havassy Péter (ének) a Kossuth-nótával köszöntik Tanár Urat	Az ünnepi tortával	Szabó László unokájával

Hasonló jelentőségű, teljesen Szabó László nevéhez kötődő kezdeményezés az a vállalkozás, amely mára sok magyarországi megyéről elkészült, ám Szolnok megyével kezdődött az ő módszertani útmutatásával. Ez pedig a megyék népművészetét az Európa Könyvkiadó Népművészeti Örökségünk című sorozatában bemutató vállalkozása. A Szolnok megyei kötet elsőként, a későbbiek számára irányadóként, Szabó László népművészet-értelmezését követve 1987-ben jelent meg.

Muzeológiai munkájának valamennyi kezdeményezése magán viseli ezt a fajta kezdeményező, eredeti és a kultúra lényegi vonásait megragadni és megmutatni, értelmezni törekvő látásmódot, ám valamennyit még említés szintjén felsorolni is lehetetlen. Ezek közül is nagy jelentőséggel bír az a muzeológiai tárgygyűjtő szempont, amelynek érvényesítésével már az 1970-es évek legelején teljes egészében gyűjtött be és történetiségében, szinkron vizsgálatában egyaránt feldolgozott egy teljes tanyai gazdaságot. Ez a komplex szemlélet a mai magyar muzeológiában is értékállónak – ám Szabó László 1970-es évekbeli munkájához viszonyítva mindössze újrafelfedezettnek - nevezhető törekvés, tárgygyűjtési szempont. Látásmódja – és ezt néprajzi gyűjteményünk tárgyai is tanúsítják – abban is megmutatkozott, hogy minden gyűjteményi egységünkben szép számmal előfordulnak a reprezentatív darabok mellett a hétköznapisághoz, a mindennapi életformához kötődő tárgyak, amelyeket Szabó László az általában értékesebbnek tekintett, népművészeti szempontból figyelemre méltó munkáknak tekinthetőekkel azonos módon tud megszólaltatni. Ilyen teljességre törekvően kerültek gyűjteményünkbe az egyes mesterségek tárgyai – teljes műhelyfelszerelések, szerszámkészletek formájában. Ugyanez a szemlélet az idő dimenziójában is jellemzi munkáját. Gyűjtőtevékenysége nem pusztán a múltra koncentrál, hanem – amennyire lehetséges – végigvezeti azt a jelenig. Ez leginkább a népi kerámia tárgyainak múzeumi gyarapításában mutatkozik meg – nem csupán a neves megyebeli fazekasközpontok 19. század végi, 20. század eleji anyagával gyarapodott a kerámiagyűjteményünk, hanem végigkövetve a hagyományos szakmák továbbélését, az Alföldi Fazekas Triennálék megszervezésével is segítve azt, a 20. század közepi továbbélést is szemmel tartotta, tartja, új darabokkal is bővítve a tárgyi anyagot. Az idő effajta szemlélete az emberélet tekintetében, annak kultúrakutatói értelmezésében is megragadható Szabó Lászlónál, még kiállítássá formált változatban is: a szertartások teljességének megjelenítésében.

A kiállításmegnyitó közönsége

A tudományok közötti átjárhatóságot, egymás eredményeinek felhasználását manapság gyakran az interdiszciplinaritás szóval jelöljük, gyakran tapasztaljuk ennek hangsúlyozását. Szabó László munkásságát a tudományok közötti magabiztos átjárás jellemzi, már az 1960-as évek óta. Leghatékonyabban a történettudomány hasznosítja néprajzi látásmódját. Szemlélete - a múzeumi tudományos életen kívül, amelyet éppen ezáltal egészében segített bevinni egy tágabb tudományos vérkeringésbe – leginkább a Hajnal István Kör konferenciáin és tanulmányköteteiben tud hatni.

Kiállításunk ebből a páratlan gazdagságú muzeológiai és tudományos munkából mindössze pillanatfelvételeket, jelzésszerű részleteket, néhány csomópontot képes felvillantani. Nem is abból a célból készült, hogy összegezzen és lezárjon egy fél évszázadot. A Tanár Úr sokkal inkább utat mutat így is, munkája az önálló életre kelt alkotásnak felel meg.

Szabó László és tanítványai – a fa törzse és levelei. ( Meggyes László Vendel munkája )

Kiállított tárgyaink talán minden kommentár nélkül is érzékeltetik muzeológiai gyűjtőmunkájának sokszínűségét, kutatásainak térképezett összesítése néprajzi kutatómunkájának hatalmas területi dimenziójára mutat rá, a családfára hasonlító „tanítványfa” pedig szándékunk szerint - bizonyára nem hiánytalanul - azt jelzi, milyen sokan vagyunk, akik nélküle, tanítása nélkül másként formálódtunk volna.

Az a szerencse kíséri életútját, hogy társa is, gyermekei is tudományának művelői lettek. 60. születésnapja alkalmából pedig, tíz évvel ezelőtt kedves professzora írta meg legkidolgozottabb pályarajzát, amely adalékként szintén olvasható kiállításunkban.

A néprajzos munkája – Szabó László néprajzkutató munkásságának jelentősebb területei. ( Balcsók István munkája )

Tanítása szerint a kultúra nem más, mint az emberi tevékenység és annak minden eredménye. Ehhez igazodva választottuk az Őt köszöntő kiállítás vezérfonalául a tevékenységek között legfontosabb témáját, a munkát, tanulmánykötetének címét idézve – ám ezúttal nem a másokét, hanem az övét.

Gecse Annabella