Mesélő dobozok


 

Rádiók, televíziók, hanglejátszó eszközök – Vasziliádisz Anesztisz gyűjteménye
 
 
A múlt évben elhunyt, görög származású Vasziliádisz Anesztisz jól ismert a szolnokiak előtt: akinek elromlott a rádiója-televíziója, felkereste a mestert Arany János utcai kis műhelyében, s a precíz javítás mellé használati jó tanácsokat és kedves szavakat is kapott.

S aki lement a kis alagsori helyiség lépcsőin, megismerhette a mester szenvedélyét is: ott állottak padlótól a mennyezetig felhalmozva a régi rádiók, televíziókészülékek, magnetofonok, lemezjátszók. S ezek nem javításra váró darabok voltak, hiszen többségüket időközben már működőképes állapotba hozta a gazdájuk, hanem egy gazdag technikai gyűjtemény darabjai, melyeket az idős műszerész a szélesebb közönség előtti bemutatásra szánt. Már nem érhette meg terve megvalósulását, de özvegye és leánya az ő akarata szerint járt el, mikor Szolnok város múzeumának ajándékozták az öt évtized alatt nagy kitartással és hozzáértéssel összegyűjtött tárgyegyüttest.

A gyűjtemény tárgyainak többségét rádiókészülékek alkotják a rádiózás hőskorának számító 30-as évektől a 70-es évek végéig terjedő korszakból. Ebben az időszakban a rádiózás az egész világon tért hódított: műszaki csodából fontos politikai, tájékoztatási és szórakoztató eszköz lett, s a 60-as évekre szinte minden magyar háztartásba eljutott. Az 1940-50 között készült néprádiók többségén csak a két magyar adót lehetett fogni, előtte és utána azonban a rádió vitte be a nagyvilág hangjait az otthonokba. A vásárlók számára sokáig a rádiókészülék külső megjelenése, az otthoni bútorzatba illeszkedő formája legalább olyan fontos szempont volt, mint műszaki kiválóságai és az ára. Jól tükrözik ezt a gyűjteményben a ’30-as években világmárka magyar Orion készülékek szép sorozata mellett a Telefongyár Terta készülékei is, majd 1955-től a Videoton elődje, a Vadásztölténygyár asztali rádiói. Néhány szovjet és bolgár importból származó készülék utal a KGST-együttműködésre. A technikai fejlődés következtében az 1960-as évektől vált általánossá a ferritantenna, a sokféle csatlakoztatási lehetőség (lemezjátszó, magnetofon, külső hangszóró) alkalmazása, meghonosodott a nyomtatott huzalozású alaplemezek használata. A tranzisztor feltalálása után nálunk 1958-ban jelent meg az első hazai gyártású tranzisztoros táskarádió, majd egy év múlva az első zsebrádió. 1965-től a gazdasági vezetés az Orionban és a Telefongyárban kifuttatta rádiógyártást, és azt a Videotonban koncentrálta.

Hazánkban 1946 tavaszán egy távközlési kiállításon láthatott a közönség először televíziót működés közben. Ám az első készülékek majd csak az 50-es évek végén kerültek forgalomba, miután 1955-ben megszületett az első hazai, szériagyártásra szánt tv-készülék, az Orion AT 501. Kezdetben csak Budapesten, az akkori Lenin körúton, a Ravill Kereskedelmi Vállalat boltjában lehetett kapni – egy mérnöki fizetés kb. 8-10-szereséért. A magyar televíziózás hivatalosan 1957-ben kezdődött, a történelmi jelentőségű május 1-jei felvonulás közvetítésével. 1960-ban a Videoton gyár bemutatta első önálló fejlesztésű, Tavasz típusú készülékét, az Orion gyárban pedig elkészült a 400 ezredik darab, melyből minden 10–15. a szocialista tömb fogyasztóihoz került. Különleges a rádiót és televíziót is magában foglaló Orion gyártmány, ám e készülék gyártása a továbbiakban nem talált folytatásra.

Ez a szórakozási forma kezdetben közösségi jellegű volt: a szomszédok, ismerősök összegyűltek valamelyiküknél egy-egy estére ’tévézni’. Hétfőn adásszünet volt, szombaton azonban éjfél körül volt műsorzárás. Délelőttönként az iskolatévé adásait, pl. Öveges professzor fizikai kísérleteit az iskolai tanórákon is bekapcsolták. Ekkoriban a színes adás a képzelet világába tartozott: fekete-fehérben sugározták az esti mesét a TV macival, a Cicavíziót, a Mézga család kalandjait, a Tenkes kapitányát, a tv híradót, az 5-10 részes lengyel vagy bolgár háborús témájú sorozatok mellett egy-egy késő éjszakába nyúló francia, olasz vagy japán filmet, a gyakori színházi közvetítéseket, a rendkívül népszerű táncdalfesztiválokat vagy a Röpülj Páva, a Ki-Mit-Tud újabb fordulóit. A közismert bemondónők: Takács Marika vagy Tamási Eszter ismertsége, népszerűsége szinte a színésznőkével vetekedett.

A 70-es évek státuszszimbólum számba menő újdonsága volt a színes tv, de a folyamatos műszaki megújulásnak nagy akadályt jelentett a nyugati technológiai embargó (COCOM-lista). E korszak nevezetes darabja volt a kiállításon is látható „robbanós tv”, a Color Star is.

A gyűjteményben látható hanglejátszó berendezések: lemezjátszók, magnetofonok elsősorban szocialista (csehszlovák, lengyel, keletnémet) importból kerültek hazánkba.

A Vasziliádisz-gyűjtemény darabjai alapján jól követhető a XX. század technikai fejlődésének egy szelete és a magyar híradástechnikai ipar felívelése majd hanyatlása.