Főoldal » Kalendárium

Kalendárium

450 esztendeje építették hazánk legelső Tisza-hídját Szolnokon

2012. július 19, csütörtök



Jász-Nagykun-Szolnok megyei kalendárium, melyben hónapról hónapra felelevenítjük ünnepi szokásainkat, megemlékezünk fontosabb évfordulóinkról.



Kertész Róbert régész
 
450 esztendeje építették hazánk legelső Tisza-hídját Szolnokon
 
Egy nagyobb folyón hidat létesíteni a 21. században sem hétköznapi teljesítmény, a korábbi évszázadokban pedig még inkább így volt ez. Azt, hogy valójában mekkora jelentőséggel is bírt a legelső szolnoki tiszai átkelő felépítése, jól érzékelteti a Magyar Királyság 1504–1566 közötti viharos időszakának legfontosabb momentumait összegyűjtő Memoria rerum. A latin címe ellenére magyarul megírt mű az 1562-es évet ugyanis így kezdi: „Julius havában egy hidat végezének el az törökek Szolnok alatt, az Tiszán fából csináltat, kinél ember jobbat nem kivánna az Tiszán túl az földnek elveszésére. […]” (Bessenyei 1981, 109).
 
A híd beazonosítása a 2003-ban és a 2006-ban elvégzett víz alatti régészeti kutatásoknak köszönhetően valósult meg. Az átkelő hossza cca. 110 métert, míg a nyomsáv (járószint) szélessége mintegy 5,5–6 métert tehetett ki. Ezt a két hídfő között legalább 9–10, fából készített pillér (kétsoros cölöpjárom) támasztotta alá, azonban könnyen előfordulhat, hogy ennek duplájával kell számolnunk. A cölöpjármok függőleges és ferde oszlopai a meder közepén átlagosan 10–12 méter hosszúak lehettek, de a partközelben természetesen ennél rövidebbekre volt szükség. A rekonstruált cölöphíd jóval alacsonyabb volt, mint a mai közúti átkelő. Ennek oka egyszerű: a Tisza ugyanis a gátépítéseket megelőzően az árvizek során több mint 5 méterrel lejjebb tetőzött, mint manapság. A cölöphíd pusztulásának pontos okát és időpontját nem ismerjük. A tiszai jeges áradások mellett ugyanolyan valószínűséggel történeti események is szóba jöhetnek, mint például a 15 éves háború időszaka, különösen 1595 ősze, amikor Szolnokot a keresztény csapatok megostromolták. Ezután a mai közúti Tisza-híd térségében rövid ideig fennálló hajóhidat létesítettek. A 16. század legvégén épült fel a második cölöphíd, melynek nyomvonala az elsőtől közvetlenül nyugatra található, és már nem a várhoz, hanem a városhoz vezetett (Kertész 2008; Kertész – Bana 2010; Kertész et al. 2007).
 
A török források egy része ugyancsak kitért Szolnok folyami átkelőire. Így Mürtezá budai pasa (1626–1630, Gévay 1841, 29) építkezéseinek jegyzéke említést tesz arról, hogy hídjait felújították és kijavították (Fodor 1985, 170). Evlia cselebi (1611–1684?) szerint „[…] A város és a vár árka között folyó Tisza fölött egy fahíd van, a Váradról és Gyula felől jövő emberek e hídon kelnek át. […]” (Evliyâ 2003, 135). Azonban a Tisza-hídról a Memoria rerum mellett további keresztény források sem feledkeznek meg (pl. Szalay – Wenzel 1868, 355), melyekből – egyebek mellett – az is kiderül, hogy ezt a budai pasa, Güzeldzse Rüsztem (1559–1563, Gévay 1841, 9) építtette.
 
A hidat magyar mesteremberek kivitelezték, és főként Debrecen városára nehezedett az a feladat, hogy a rendszeres évi adón kívül az átkelőhely javításáról, valamint a fenntartás anyagszükségletéről gondoskodjanak. Kezdetben a törökök fontos szerepet szántak neki a Tiszántúl hódoltatásában és a temesvári vilájettel való kapcsolattartásban, azonban idővel gazdasági jelentősége is megnőtt. Az utóbbi illusztrálására csupán egyetlen példa, mely a szarvasmarha-kereskedelem fellendülését érzékelteti. Az alföldi mezővárosok és falvak legfontosabb megélhetési forrása ekkoriban ugyanis a rideg marhatartás volt. Az állatokat főként eladásra tenyésztették, s lábon hajtották Nyugat- és Dél-Európa (Ausztria, Morvaország, Dél-Németország, Itália) piacaira (Zimányi 1985, 344–351; Paládi-Kovács 1993, 165–176). A Tiszántúlról nyugatra irányuló, a török vámnaplók (Horváth 1969; Horváth 1971) szerint több ezres, olykor több tízezres nagyságrendű szarvasmarha-kereskedelem pedig ezen az átkelőn zajlott. 1558-ban 603 db, 1559-ben 1 489 db marhát úsztattak át a szolnoki révnél. A híd felépítése után ez a szám többszörösére emelkedett, így 1573-ban 28 365 db, 1575-ben pedig 15 011 db állatot hajtottak át.
 
A szolnoki szandzsák 1591–1592. évi összeírásában szereplő kánunnáme a személyekre, valamint az egyes állatfajtákra, áruféleségekre vonatkozóan különféle kikötői- és hídvám-tételeket tartalmaz (Ágoston 1988, 235–236/29–40). Viszont a hídvámból származó minél magasabb jövedelem kicsikarása érdekében a törökök semmitől sem riadtak vissza. Ali aga, Mahmúd budai pasa (1667–1670, Gévay 1841, 47) kajmakámja 1667. december 24-én, Budán kelt leveléből kiderül, hogy a tiszántúli városok tőzséreinek és kereskedőinek kifejezetten megparancsolták a szolnoki híd használatát, ugyanakkor eltiltották őket más tiszai révektől és átkelőktől. A rendelet ellen vétőknek súlyos retorziót helyeztek kilátásba: javaik teljes elkobzását és karóba húzást, sőt azokat a helységeket is megbüntették, amelyeknek billogát megtalálták az állatokon (Izsépy 1962, 32–33). A dolog lényege az, hogy engedélyezett állatterelő útvonalak voltak – aki nem azon járt, az csempészett. Ez persze a vámolás megkönnyítését szolgálta, amit a kereskedők nyilván igyekeztek kijátszani.
 
Irodalom
Ágoston Gábor (1988) A szolnoki szandzsák 1591–92. évi összeírása I. Zounuk 3, 221–296.
Bessenyei József (1981) 1504–1566 Memoria rerum. A Magyarországon legutóbbi László király fiának legutóbbi Lajos királynak születése óta esett dolgok emlékezete (Verancsics-évkönyv).
Evliyâ Çelebi (2003) Evliyâ Çelebi b. Dervi? Mehmed Zıllî: Evliyâ Çelebi Seyahatnâmesi. Topkapı Sarayı Kütüphanesi Bağdat 308 Numaralı Yazmanın Transkripsiyonu-Dizini. 7. Kitap. Haz. Yücel Dağlı – Seyit Ali Kahraman – Robert Dankoff. İstanbul.
Fodor Pál (1985) Néhány adat a török végvári rendszer állapotáról a 17. század középső harmadából. In: Bodó Sándor – Szabó Jolán (szerk.) Magyar és török végvárak 1663–1684. Studia Agriensia 5. Eger, 165–172.
Gévay Antal (1841) A’ budai pasák. Bécs.
Horváth Anna (1969) Le Commerce dans l’Eyâlet de Buda Durant la Seconde Moitié du XVI.-ème Siècle. Tarih Ara?tirmalari Dergisi 7, 57–63.
Horváth Anna (1971) The Cattle Trade of a Hungarian Town (Szolnok) in the Period of Turkish Domination. Studia Turcica 1971, 235–240.
Izsépy Edit (1962) Végvári levelek. Budapest.
Kertész Róbert (2008) Másodjára száraz lábbal – Szolnok hódoltság kori folyami átkelőinek régészeti kutatása. In: Ilon Gábor (szerk.) Régészeti nyomozások Magyarországon. Budapest, 255–274.
Kertész Róbert – Bana Zsolt (2010) Régészeti kalandozások a város múltjában (11–18. század). In: M. Román Béla – Pókász Endre – Szutorisz-Szügyi Csongor – Tapasztó Ildikó – V. Szász József (szerk.) Szolnok könyve – fejezetek a város történelméből. Szolnok, 60–86.
Kertész Róbert – Morgós András – Nagy Dénes – Szántó Zsuzsanna (2007) Tisza-hidak a török hódoltság korából radiokarbon és dendrokronológiai vizsgálatok tükrében. In: Gömöri János (szerk.) Az erdő és a fa régészete és néprajza. Sopron, 145–178.
Paládi-Kovács Attila (1993) A magyarországi állattartó kultúra korszakai. Budapest.
Szalay László – Wenzel Gusztáv (1868) Verancsics Antal összes munkái. Nyolczadik kötet. Vegyes levelek 1559–1562. Pest.
Zimányi Vera (1985) Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig. In: Pach Zsigmond Pál (főszerk.) Magyarország története 1526–1686. Budapest, 285–391.
 
Képaláírások
1. kép
A török kézen lévő Szolnok látképe Georg Hoefnagel metszetén – előtérben a Tisza legelső, 1562-ben épített cölöphídja (Kertész 2008, 257. 1. kép után)
 
2. kép
A Tisza medréből kiemelt, jó állapotban megmaradt, közel 7 m hosszú, két részből álló ún. toldott cölöp mintavételezése és dokumentálása a 2003-as víz alatti régészeti kutatáson (fotó: Mészáros János)
 
3. kép
Rekonstruált cölöpjárom, járószint és a cölöpjármok térbeli elhelyezkedése (Kertész et al. 2007, 166. 27. kép után)
 
4. kép
Az 1562-es híd makettje – háttérben a palánkvár délnyugati rondellája (készítette: Nagy Dénes okleveles építőmérnök, fotó: Csabai István)