Múzeumok Őszi Fesztiválja
Kiss Pál Múzeum

Múzeumok Őszi Fesztiválja

Kiss Pál Múzeum

A Hónap Műtárgya
2004

A Frather ház Zsolnay töredékei
 

    Józsa Gyuri egykori tiszafüredi nemesi kúriájában a XX. század első felében a Fráter-család lakott. A család a híres pécsi kerámiagyár tulajdonosának famíliájával rokonságban állott. Számos kézzel festett XIX. század végén készült dísztárggyal, étkészlettel rendelkeztek. Szobáikban a Zsolnay-gyár kerámia-kandallóiban fűtöttek, ezek kék-fehér színűek vagy zöld eozin-mázasak voltak.
    A II. Világháború végén a szovjet csapatok tisztjei az ő házukban is szálláshelyet és irodát alakítottak ki. Számos értékes berendezési tárgyat, köztük a Zsolnay-kerámiákat is kidobták, a kályhákat szétverték, kihordatták a szemétbe. 1982-ben, egy építkezés során az egyik szemétgödörből töredékeikben kerültek elő ezek a kályhák, dísztárgy-darabok, melyek közül néhányat most bemutatunk kiállításunkon.


 


 

 

Dr. Füvessy Anikó


Hímes tojások
 

    A Hónap Műtárgya sorozatban a múzeum hímes tojás gyűjteménye legszebb darabjaival ismertet meg a bemutató.
Tiszafüreden a hímes tojás festésének nem volt hagyománya. Dísztelen, általában piros vagy hagymahéjjal, diólevél főzetével színezett tojásokkal ajándékozták meg a locsolkodókat. Később kora tavaszi leveleket kötöttek a tojásra mielőtt színezőanyaggal kifőzték volna.A néprajzi gyűjteményben több, jellegzetes mintavilággal és díszítőtechnikával készült hímes tojás található a Fekete-Körös-menti magyar és román falvakból, a történeti Gömör megyéből és Szatmárból. Karcolt, viaszolt, illetve anilines festésű ornamentikájuk számos, ősi elem mellett újabb, ezüst- vagy aranyporral beszórt díszítményeket sorakoztat fel. Kifőtt tojásokat vagy kifújt tojáshéjakat díszítenek, ez utóbbiak már zsinórral függeszthetők is.


 

 


 

 

Dr. Füvessy Anikó


Chevra – könyv
 

    A Chevra Kadisa, Szentegylet, vagy temetkezési egylet a zsidóság egyik legősibb intézménye. Fő feladata a halottaknak a hagyományos szokások szerinti eltemetése. Ennek megfelelően az izraelita temető is az egylet tulajdona. Emellett rendszerint jótékonysági feladatokat is elláttak az egylet keretein belül; támogatták a betegeket, a szegényeket, de kulturális funkciója is volt. Minden hitközség első kötelessége volt, hogy a megalakulása után létrehozzon egy Chevra Kadisát. Az egylet kötelékébe való felvétel ünnepélyes formák között ment végbe.
    A tiszafüredi ortodox hitközség 1803-ban alakította meg saját szentegyletét. Az egylet tiszteletbeli elnöke a mindenkori rabbi volt, a tényleges tevékenységet a gondnok irányította, aki a hitközség egy tisztes polgára volt.
A képen látható könyvet az 1910-es évektől használták, ebbe jegyezték be a tagok nevét, az általuk fizetett összegeket, halálozásuk idejét és a sírhely számát. Néhány lapot kézzel színeztek ki, a Stasszer Sámuel rabbiét is, aki 1917-től 1944-ig, mártírhaláláig viselte ezt a tisztet.


 

Dr. Vadász István


Cserkészemlékek
 

    A tiszafüredi 989. számú Attila Cserkészcsapat zászlaja 1948-ból
1986-ban ajándékként került a Kiss Pál Múzeum gyűjteményébe a tiszafüredi 989. számú Attila Cserkészcsapat zászlaja, zászlórúddal és avatási emlékszalagokkal együtt. A 80-115 cm méretű fehér selyemzászló egyik oldalának közepére sárga selyemmel a liliomos cserkészjelvényt hímezték, a zászlómező négy sarkába búzavirág- szirmokat és három búzakalászt helyeztek. A másik oldalon a főmezőben szerepel sárga hímzéssel a „989. számú Attila Cserkészcsapat Tiszafüred” felirat, a zászlómező négy sarkát zölddel hímzett tölgylevek ékesítik. A visszaemlékezők szerint az egykori füredi villanymalom-tulajdonos Czakó Flóriánné volt a zászlóanya, a zászló hímzését Újházi Dezső géplakatos-mérlegjavító iparos felesége irányításával a korabeli cserkészlányok végezték.
    A cserkészzászló 278 cm hosszú, 4,5 cm-nyi átmérőjű, puhafából faragott, esztergált végű, finoman megmunkált rúdján 140 db réztáblácskát tartó fémszegecs található. Ezekre a táblácskákra gravírozták a cserkészcsapat tagjainak, vezetőinek, a cserkészet támogatóinak (többek között a Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt) nevét.
A cserkészzászló avatására 1848 májusában, nagy ünnepség keretében az akkori tiszafüredi református iskola (később Kiss Pál Iskola) udvarán került sor. Ezt követően a református templomban megáldották, a római katolikus templomban felszentelték a zászlót, majd az ünnepi menet a Kossuth téren újonnan épített 1848-as emlékműhöz járult. A menetben élen a zászlóvivő cserkészek haladtak, őket a díszmagyarba öltözött zászlóanya és kísérete követte, majd a cserkészek vonultak. A menetet a zenekar zárta. Ezután ünneplők az Örvényi úti Cserkészotthonba vonultak (Katolikus Kör épülete), ahol elfogyasztották az ebédet. Az ünnep a református iskola udvarán rendezett tábortűzzel ért véget.
    A cserkészzászló avatásán a szomszédos települések cserkészcsapatai emlékszalaggal ékesítették a fürediek zászlaját. A mezőkövesdi Bem Apó Cserkészcsapat szalagján a „Cserkészszeretettel” olvasható, a diósgyőri Nagy Lajos Király cserkészcsapat szalagján a vár rajza látható. Az egri Bornemissza Gergely Cserkészcsapat szalagján a „Hajrá Gergő!” felirat szerepel. A budapesti evangélikus gimnázium cserkészcsapata is szalagot kötött a fürediek zászlajára.
    Az avatást követően néhány hónap múlva gyökeres fordulat következett be hazánk belpolitikai-társadalmi életében. A zászlót az akkori cserkészparancsnok, Szabó Imre tiszafüredi cukrászmester őrizte haláláig.


 

Dr. Vadász István muzeológus


Hímzett és csipkeszegélyes zsebkendők
 

    A paraszti és paraszpolgári zsebkendők a 19. század utolsó harmadától képviselték magukat textilgyűjteményünkben. Legkorábbi darabjuk az 1882-ben készült Tiszaörsön. Tulajdonosa Szakács Erzsike volt. A zsebkendőkön a hímzések és a csipkeszegélyek változatos alapanyagon jelennek meg. Vásznon, batiszton, selyem, hernyoselymen. Sarkukban kis virágkombináció, esetleg női keresztnévvel kombinálva. Egy részük sarkán finom szálhúzás található, ezek általában fehérhímzéses darabok. Szélüket lyukhímzés, azsur, vert- vagy horgoltcsipke szegélyezi. Az egyik lóhere alakú keszkenőt széles, szőlőmotívumos necc övezi. Ritkaságnak számít az 1898-ban készített, kék bársonyon bordó hímzéses zsebkendőtartó, mely a szépen összehajtott ünnepi zsebkendők tárolására szolgált. Ezek a darabok köznapi használatban nem voltak, az ünnepeken, leginkább a vasárnapi istentiszteleten az imakönyvbe helyezve kerültek közszemlére.

 

Dr. Füvessy Anikó


Nagykunsági kisbunda
 

    A bunda igazi hazája az Alföld volt. Itt az asszonyok is viselték a csípőig érő, pelerin szabású  kisbundát. A rackajuh szőrös bőréből készítették, mely körgallérszerűen a vállakra illeszkedett. Széles gallérja fekete hasi báránybőrből készült, ilyen prém szegélyezte elejét és alját is. A 19. század második felétől a növényi eredetű festékkel barnára színezték. A Tiszántúlon szinte minden asszonynak volt ilyen kisbundája. Gazdag fekete műselyem fonalú virághímzéssel díszítették. Igazi művészei vidékünkön a nagykunsági szűcsmesterek voltak. A hímzés levélcsíkok közt virágokból, illetve bokorban elhelyezett virágornamentikából tevődött össze. Használata az I. világháború után fokozatosan visszaszorult. Az idős asszonyok az olyan kisebb és elzárt falvakban, mint Nagyiván, ahonnan a kiállított darab is származik, még az 1950-es években is viselték.

 

Dr. Füvessy Anikó


Csapatzászlók
 

    A tiszaszőlősi 1374. számú Ady Endre Úttörőcsapat raj- és őrsi zászlói
2001-ben ajándékként került a Kiss Pál Múzeum gyűjteményébe a tiszaszőlősi egykori úttörőcsapat raj- és őrsi zászló-együttese. Ezek közül 4 zászlót mutatunk be: 1 kisdobos rajzászlót és 3 őrsi zászlót.
Az úttörőcsapat 1948 őszétől az 1990-es évek elejéig működött a tiszaszőlősi iskolában – más, hazai iskolákhoz hasonlóan. Az erősen ideológiai kötődésű gyermekszervezetek kötelező jelleggel működtek: az állam- szocializmus idején minden általános iskolás gyermek egyúttal úttörő (és alsó tagozatban kisdobos) is volt. Ennek a kerete volt az iskolánként megszervezett úttörőcsapat, mely az osztályra épülő rajokból, és egy-egy osztályon belül kisebb egységekből (azaz őrsökből) állt. Mindezen szervezeti tagoltság a zászlók megjelenésében, alakjában, színében stb. is megnyilvánult.
    A rajzászló például nagyobb, díszesebb és téglalap formájú, az őrsi zászló kisebb és háromszögre emlékeztető alakú.
A 46x67 cm méretű, világoskék, vászonból összevarrt, béléses rajzászló egyik oldalára a kisdobosok jelvényét tették. Az aranyszínű, kivágott rátétes selyemalakot sárga selyemfonallal varrták körbe. A dobverőket sárga, lapos öltéssel hímezték rá, s a dobot piros-fehér-zöld selyemhímzéssel fogazott peremmel, rátétes selyemzsinór díszítéssel ékesítették. A zászló mindkét oldalát selyemmel horgolt, rátétes piros-fehér-zölddel fogazott szegély övezi, ám csak három oldalról, mivel a zászlónyél felől nem készült szegélyezés. A zászló szélét körben felvarrott selyemzsinór emeli ki.
A három, kisebb, de különböző méretű őrsi zászló háromszöghöz hasonló formájú. A legkisebb, vörös színű őrsi zászló a Rakéta őrs jelképe. Vörös napszövetből összevarrt, géppel, kékpamuttal körbeszegett, három pár zászlókötő pánttal ellátott munka. A zászló egyik oldalára kék selyemmel, szálöltéssel varrták ki a Rakéta őrs nevét. Leghosszabb kiterjedése 36, illetve 26 cm.
    A két nagyobb őrsi zászló vászonból, bélelve készült. Szintén háromszöghöz  hasonló kivágatúak, középen, a zászlómező hossztengelyében mindkettőt keskeny, 9 mm széles nemzetiszínű szalag ékesíti.
A zöld zászló egyik oldalán sárga vászonból kivágott, rátéttel applikált, arannyal körbevarrott, játékos nap-motívum utalhat az őrs nevére (Napsugár őrs ?). A fehérvászonból készült zászló egyik oldalára pirossal a Mókus őrs nevét, a másik oldalára az úttörőcsapat nevét, számát –„Ady Endre 1374” hímezték (lánc- és szálöltéssel).
Az aránylag egyszerű anyagokból készült zászlók mindegyike kézimunka. A többféle technikával készült rátétek és díszítések ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy ismeretlen alkotóik – minden bizonnyal a gyermekek szülei - igen sok munkaórát szenteltek készítésüknek.


 

Dr. Vadász István muzeológus


Pergamenkötésű könyvek a XVII. századból
 

    Az 1877-ben alapított Tiszafüred Vidéki Régészeti Egylet régi gyűjteményéből két igen ritka, pergamenkötésű könyvet őrzünk múzeumunk Történeti-dokumentációs Gyűjteményében. Mindkettő igazi tudomány- és kultúrtörténeti kuriózum.
    A 71. 24.1. nyilvántartási számú, igen vaskos bekötött könyv az evangélikus egyház alapvetését tartalmazó két nyomtatott írást. A két –egyenként több mint 900, illetve csaknem 510 oldalnyi – eredeti borítójától minden bizonnyal megfosztott nyomtatott könyvet pergamenkötésben egyetlen vaskos kötetté fűzték és a külső fedőborítóra az „LKST” feliratot és az „1645” számot nyomtatták. A könyv pergamenkötése aránylag jó állapotú, csak az élein és a sarkain kopott, egy egyik sarán már felpöndörödött. Az első és hátsó tábla belső oldalaira tintával különböző, gazdálkodásra utaló bejegyzések kerültek. A lapok igen kevés kivételtől eltekintve éppek, de erősen megsárgultak, élükön meglehetősen szennyezettek. Borítólapja 16 x 11 cm, lapjainak mérete 15,5 x 9 cm. 
    Az összefűzött könyv előzéken olvasható bejegyzés szerint „1897-be 252 éves”, melyet Tariczky Endre (1818-1912) múzeumalapító, tiszafüredi plébános tintával áthúzott és a lapra ráírta: „1015. Könyv. növ. sz./1901.”. Az egyleti leltárkönyv szerint a vaskos kötet 1901-ben Matekovics Andor adományaként került a gyűjteménybe.
Az első könyv a Concordia. Pia et unanimi consensu repetita confessio fidei et doctrinae electorum, principum et ordinum imperii, atqve eorundem theologorum, qvi Augustanam Confessionem amplectuntur ... című, latin nyelvű munka, melyet II. Keresztély (1591-1611) szász választófejedelem emlékének ajánl a könyv kiadója. Ez egy igen korai Concordia-kiadás, melyet jelez a kiadás éve is. Lipcsében (Leipzig, Lipsiae) 1626-ban Abraham Lamberg (1557/8/-1629) nyomdájában készült. Terjedelme 882 oldal+26 oldalnyi melléklet (tartalomjegyzék). Ez a kiadás tudomásunk szerint hazánkban eddig nem került elő, sőt a Concordia-kutatók és gyűjtők körében nemzetközi szinten is ritkaságnak számít.
    A kötet második bekötött könyve Balthazar Mentzer (1565 – 1627, német lutheránus teológus) marburgi egyetemi professzor egyik főművének az 1617. évi, Lübeckben nyomtatott kiadása. Ez az Exegesis Augustanae Confessionis című munka alig négy esztendővel az első, Giessenben megjelenő kiadás után látott napvilágot Samuel Jauchij lübecki nyomdájában. A kiadás szintén unikumnak számít.
Ez a két könyv ilyen formában egybefűzve a lutheránus-evangélikus egyház alapvetése, eddig felderítetlen hajdani felhasználója minden bizonnyal tankönyvként forgatta.
    A 71. 21.1. leltári számú könyv egy magyar nyelven nyomtatott, sérült és hiányos pergamenkötésű nyomtatvány. Első borítólapjának pergamenkötése nagyobbrészt tönkrement, gerincén viszont a sötétebb pergamenkötés teljesebb, bár erősen töredezett és szakadozott. A hátsó borítólap hiányzik. A könyv első borítólapjának belsején és előzékének mindkét oldalán magyar és latin nyelvű, fekete tintával írott szöveg tudatja, hogy tulajdonosa Szombathy András debreceni lakos volt. Ezek a bejegyzések 1720 és 1743. között kerültek a könyvbe. A magyar nyelvű nyomtatvány 1630-ban Lőcsén készült. Borítólapjának, illetve lapjainak mérete15 x 18,5 cm.
    Maga a könyv Szenci Molnár Albert (1574-1634, protestáns vallási író, zsoltárfordító és nyelvész) utolsó nagyobb munkája, a  „Discursus de summo bono” (Az legfőbb jóról) című, tanulságosnak szánt erkölcsfilozófiai írás. Ezt Ziegler Georgius rigai tudós tanár után németről fordította Szenci, és jótevőjének, Darholtz Ferencnek ajánlotta. A könyv csaknem teljes, bár lapjai erősen sárgultak, több helyen pecsétesek, foltosak és itt-ott sérültek (tépett, szakadozott, illetve néhol a szöveg tintával megjelölt). Terjedelme 405 oldal, mutatótáblájából azonban 2-3 oldal hiányzik. A kiadvány 1879 végén került az egylet gyűjteményébe, ajándékként. Az ajándékozó személyére vonatkozóan nincs bejegyzés, ám abban az időben más értékes kézirat is bekerült a gyűjteménye Dersy Antalné debreceni lakos adományaként. Feltételezhető, hogy ezt is ő juttatta a gyűjteménynek.


 

Dr. Vadász István


Katonai kulacsok
 

    Az utóbbi évtizedben kerültek a múzeum történeti tárgyi, dokumentációs gyűjteményébe a XX. századi katonaemlékek legbékésebb tárgyi örökségét képező katonai kulacsok. Az öt bemutatott kulacskülönböző időszakból származik, s ennek megfelelően különböző technikával készült és egyben különböző méretű is.
    Az I. világháború idejéből származik a 83. 251. 1. leltári számú zománcozott, fémlemezből készült, "füles" fekete-sötétlilás árnyalatú katonai kulacs. Űrmérete fél liternél kevesebb. Kívül-belül zománcozott, így bármilyen iható folyadék tárolható volt benne. Parafából készült dugója hiányzik, kétoldalt a kulacs váll-részénél fémfülek szolgáltak a kulacs felerősítésére. Felirata "E.W. Austria 1900", mely jelzi, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében volt rendszeresítve már jóval az I. világháború előtt is. Eredeti tulajdonosát nem ismerjük. Mérete 18 x 8,5 x 4 cm. Zománca több helyen lepattogott, a kulacs a sérült helyen rozsdásodott.
    A 86.28.1. leltári számú sötétzöld, zománcozott acéllemez katonai kulacs az I. világháború idejéből való. Űrmérete fél liternyi, s mivel kívül-belül zománcozott, elvileg bármilyen iható folyadék tárolható volt benne. Parafából készült dugóval lehetett zárni (ez hiányzik), kétoldalt a kulacs váll-részénél fémfülek szolgáltak a kulacs felerősítésére. Felirata "BGB Brünn 1918", mely egyben arra is utal, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében volt rendszeresítve. Eredeti tulajdonosa ismeretlen. Mérete 20 x 9 x 5 cm. Zománca itt-ott lekopott, a kulacs a sérült helyen bekövetkezett rozsdásodástól egy fél cm-nyi helyen kilukadt.
    A másik három kulacs más technikával készült. Ezek méretüket tekintve is nagyobbak (20 x 10,5 x 6-7 cm): anyaguk préselt, „húzott” alumíniumlemez, tetejük csavarmenettel erősíthető fel. A kulacsot a nyaki részről vagy a csavarható tetőről kiinduló, bőrszíjra erősített csattal lehetett a katonai derékszíjhoz rögzíteni. A készítés technikája alapján feltételezhető, hogy mindhárom a II. világháború után volt használatban. Az alumínium lemezt színezték is, ál-talában sötétzöldre. A meglehetősen egyveretű kulacsok egyes szériái esetleg méretben és természetesen sorozatszámban különböztek mindössze egymástól.
    A 2002. 6. 1. számú csavaros tetejű kulacs korábbi készítésű és rendeltetésű. Viszonylag vaskos nyaki része és nyílása nagyobb méretű, lecsavarható fedéllel zárható. A kupak tetején lévő fémgombra lehetett erősíteni azt a bőrszíjat, amellyel a katonai derékszíjra lehetett akasztani a kulacsot. A kulacs egyik oldala gyárilag lapított, a másik oldalán horpadást okozó ütésnyomok láthatók. Az alumíniumlemez sötétzöld színezése többnyire lekopott.
    A 92. 4. 1. és a 2002. 5. 1. leltári számú zöldmázas alumínium katonai kulacs sorozatszámát tekintve egyforma (HR 953 szám látható az alján). Mindkettőnek gyárilag lapított az egyik oldala, a másik oldalon préselt bordázat figyelhető meg, amely mindkét kulacsnál kissé deformálódott a használattól. A csavarozott tető alatti nyaki részre alumínium bilincs került, amelyből vékony, rövid bőrszíj indul a kupaktetőre erősített gombhoz. Ez tartja lecsavaráskor a kupakot. Ez a bőrszíj, illetve a ráerősített fémkapocs azt is lehetővé tette, hogy a derékszíjra erősítsék a kulacsot. Mindkét kulacsot a Magyar Néphadseregben használták az 1970-es, 1980-as években.


 

Dr. Vadász István

 

Feltöltötte: Mattyasovszky Péterné