Múzeumok Őszi Fesztiválja
Kiss Pál Múzeum

Múzeumok Őszi Fesztiválja

Kiss Pál Múzeum

A Hónap Műtárgya
2007

Iskolai hímzésminták a XIX-XX. századból
 

    A fennmaradt legkorábbi magyar kézimunka Szent István idejében készült (koronázási palást). Hímzésében felesége, Gizella királynő is részt vett. A királyi udvaron kívül az apácakolostorokban, főúri és nemesi házakban sajátíthatták el a lányok, asszonyok a különböző hímzéstechnikákat, a divatos motívumokat. A hímzésekbe a szolgálólányokat is bevonták, akik a mintákat és technikákat közösségük felé is továbbították.
    A 16. századtól külföldön már nyomtatott mintakönyvek közvetítették a különféle hímzésmintákat. Ezeknek a mintagyűjteményeknek textilre másolása a mintakendő, melyeken később is a lányok, asszonyok a legszebb motívumokat gyűjtötték össze.
    A lányok háztartással kapcsolatos teendőinek egyik fontos területe volt a szövés, varrás és hímzés elsajátítása. Ebben idősebb családtagjaik mellett az iskola is segítséget nyújtott, az ott tanult minták, technikák gyűjteménye az iskolai mintakendő.
A varrás, szövés, hímzés oktatását Mária Terézia az árvaházakban már a 18. század közepén bevezette. 1868-tól a polgári és felsőbb népiskolákban, 1905-től pedig a népiskolákban lett kötelező tantárgy. Az igényesebb darabokat a lányok megőrizték, gyakran bekeretezték, utó-daikra örökítették. Ezekből mutat be a múzeum néhány darabot a Hónap Műtárgya sorozat-ban.
    A bemutatott mintakendők általában keresztszemes munkák, változatos betű- és számsorokat, illetve sormintákat tartalmaznak. Vagy egy színnel, vagy színgazdagon hímezték ki. Egy mintakendő fehér hímzés, melyen változatos vagdalásos és szálhúzásos technikákat örökítettek meg. Ezen a darabon a textilek javításának fontos elemeként foltozás és stoppolás is található.
    A múzeum legkorábbi mintakendője 1878-ban, az utolsó darab pedig 1922-ben készült. A mintakendő mellett egy mintahorgolást is kiállítottak, mely a hagyomány szerint 1926-ban készült.


 

Dr. Füvessy Anikó


Kossuth Lajos és Kölcsey Ferenc kéziratos levelei
 

    A Kiss Pál Múzeum Történeti tárgyi és dokumentációs gyűjteménye számos 3 db Kossuth és 1 db Kölcsey kéziratos levelet tartalmaz.
    69. 7. 1. leltári számú emlék Kölcsey Ferenc 1838. január 29-én kelt néhány soros levele. A Szatmárcsekén élő költő, politikus halála előtt fél évvel írta ezt a feljegyzést, amelyben elismeri, hogy per folytán az egyik csekei lakostól visszakapott 32 rénesforintot. A megsárgult kéziratot a régi gyűjteményben a 39. sorszámon leltározták be. Sarkady Ferenc adományozta az egyletnek 1879 körül.
    A másik 3 kézirat Kossuth Lajostól származik. A legkorábbi a 70. 3. 1. leltári számú levél, amely a ”tisza füredi múzeum és közkönyvtár” 1219. számú könyv- növekményeként 1902-ben, dr. Schleiminger László tiszafüredi járási főorvos adományából került a gyűjteménybe. Ez a levél igen fontos történelmi dokumentum, hisz a „Törvényhatósági Tudósítások” című időszaki sajtótermék szervezésével kapcsolatos. Ebben a levélben Kossuth éppen a Sáros vármegyében, Budaméren élő Ujházy Lászlóhoz fordul 1836. május 15-én és arra kéri barátját, hogy  „méltóztassék engem mihamarább értesíteni számolhatok e arra, hogy a sárosi köz gyűlésekben előfordulandó országos érdekű dolgokról röviden velősen de pontosan tudósítva leszek?” Ehhez hasonló tartalmú levelek alapozhatták meg a Kossuth elleni hűtlenségi pert.
    A 74. 17. 1. leltári számú dokumentum egy magánlevél, melyet Kossuth Dersy Antal ügyészhez írt 1840. Nyárutó 23. napján, azaz 1840. augusztus 23-án. Kossuth 1840 májusában szabadult a börtönből, ahol közel három évet töltött és időközben megbetegedett. Éppen a Parádon töltött pihenés után tért vissza újra Pestre. A kézirat annak az időszaknak az emléke, amikor Kossuth újra visszatér a közélet színterére. Technikatörténeti szempontból érdemes megjegyezni, hogy a levélpapír igen egyenletes, bordázat nélküli, erős és szép átnézetű anyag, szinte pergamensimaságú papír. Ez nem véletlen, hisz vízjelként az „R. Turner, Chakford Mills 1835” felirat szerepel, amely angliai papírüzemre vall. Dersy Antalné debreceni lakos 1879 táján adományozta az egyletnek.
    A 69. 40. 1. leltári számú dokumentum egy „Nyílt rendelet”, 1849. április 4-i keltezéssel, melyet Kossuth a tavaszi hadjárat időszakában, a honvéd fősereg jászberényi főhadiszállásán adott ki. Kossuth honvédelmi bizottmány elnöki kéziratos nyílt rendelete tudatja az olvasóval, hogy „… Repeczky Ferencz Heves megyei kormánybiztos urnak működési hatásköre… Nógrád vármegyére is” kiterjed. A kéziratot 1893 januárjában adományozta az egyletnek Fazekas Károlyné.


 

 

Dr. Vadász István muzeológus


Váljék egészségére - 1883-as miskakancsó
 

    Tiszafüred a 19. században a magyar népi kerámia egyik jelentős központja volt. A hódoltságkor legszebb hagyományait tovább vivő edényei már a 20. század elejétől köz- és magángyűjtemények keresett darabjai közé tartoztak. Bár az 1877-ben létrehozott tiszafüredi múzeum alapítói elsősorban régészeti érdeklődésűek voltak, a gyűjtemény alaptárgyai közt néhány korai füredi mázas kerámia is szerepelt, többek között egy 1833-as datálású magyar ruhás kancsóként leírt miskakancsó. A néprajzi tárgyak nagy része - köztük ez a miskakancsó is - a második világháború végén megsemmisült. 2006-ig a Kiss Pál Múzeumban a füredi fazekasok legismertebb termékét, a miskakancsót csak egy reformkori töredékes, egy 1872-es datálású, rosszul égetett hamisítvány és egy 1939-es késői és befejezetlen példányt képviselte.
    Hasonló megmintázású, ember alakú kancsót a 19. században Mezőcsáton és Mezőtúron is készítettek pintes, óros és mihók elnevezéssel. Egy kancsó, éppen a legkorábbi, 1824-ben Hódmezővásárhelyen készült. A miskakancsó elnevezés a füredi fazekasok nevéhez fűződik. 'Neve miska' - így szerepel egy 1869-es darabon.
    A Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával 2006-ban a múzeum egy kifogástalan állapotú, igen míves díszítményű miskakancsót tudott vásárolni, mely 1883-ban készült. A vétel az eredeti tulajdonos unokájától történt, ezért a kancsó története igen pontosan adatolt. Tudjuk, ki készítette, kinek és milyen alkalomból, mely értékét még tovább növeli. A szomszédban lakó Bodó Mihály fazekas ajándékozta a Lember-házaspárnak. Bodó Mihály a tehetséges füredi fazekasok egyike, 1896-ban az ő műhelyében rendelték meg a millineumi falu mezőkövesdi házának cserépedényeit.
    A miskakancsók a feliratok és a helyi hagyomány szerint Tiszafüreden fiatalabb férfiaknak vagy házaspároknak készültek, több esetben keresztelői ajándékul. Az 1883-as kancsó feliratáról ez ugyan nem derül ki ("Készült 1883dik év Január 1ső napján, a Lember István és Dögei Erzsébet számára. A ki iszik Belőlle Váljon Egéssésére"), de ajándékozását a családi hagyomány az első gyermek kereszteléséhez köti.
    A kancsó más szempontból is igen figyelemre méltó. A klasszikus megfogalmazást követi. Fején csákót visel, oldalain rátétes sújtások. Hasán tekergőző kígyó, tekervényeiben három- és négykaréjos karcolt és színezett szerkesztett rozetták. A karcolt díszítmények színezése még hagyományos, a fehér alapú kancsón zöld, vörös és barna. A miskakancsó ugyan teljes biztonsággal a Bodó-műhelyhez köthető, de a készítő az ott segédéveit közel két évtizedig töltő Balla György. Csak 1903-ban vált meg a Bodó-műhelytől, ettől kezdve szerkesztett rozettás miskakancsók és butellák a Bodó-anyagban már nem lelhetők fel.


 


 

 

Dr. Füvessy Anikó


Tűzhányok megdermedt emlékei
 

    A Hónap Műtárgya sorozat részeként bemutatott ásvány- és kőzetdarabok a Nyugati-Mátra és a Keleti-Cserhát miocén korú (15-18 millió évvel ezelőtti) vulkanizmus emlékét őrzik.
    Ennek az egykori miocén korú vulkánnak a központja egy nagy méretű, hatalmasra kiszélesedett vulkáni kráter (kaldera) - a mai Galya-tető - Kékes környéke -, és egy kisebb, tőle észak-nyugatra elhelyezkedő kaldera volt (Ágasvár - Vörös-kő - Piszkés-tető térsége). A Keleti-Cserhát lávatakarója ennek a tűzhányónak, illetve a hozzá kapcsolódó, tudományos népszerűsítő nyelven hasadékvulkanizmusnak, pontosabban inkább hosszan elnyúló, telérszerű szubvulkanizmusnak az eredménye. Ilyen andezittelér a hollókői várhegy környéke is (ez 2 db andezit képviseli a bemutatón).
    A lávakőzetek fő tömege a legkésőbbi, "fedőandezit", amely piroxén-andezit. A piroxén-andezit sokféle összetevője közül a színes ásványos elegyrészben éppen a tartozó szilikátok vannak túlsúlyban. (Ezek a cserháti andezitben mikroszkopikus méretűek.) Innen ered tehát e kőzet névmagyarázata. A cserháti piroxén-andezitek feketés színét a bennük lévő földpátok üveg- és/vagy magnetit-tartalma okozza. Ez adja a kőzet finom csillogását is. Hasznosnál piroxénes amfibol andezit is található, Mátraszentimre térségében pedig az andezit mellékkőzet erősen breccsásodott, kovásodott, agyagásványosodott (2 db andezit).
    A miocén rétegvulkáni andezitbe nyomult szubvulkáni andezithez ércesedés kötődött. A fő ércásványok szfalerit, galenit, kalkopirit, pirit. Ugyanakkor jelentős volt a meddőásvány képződése is. Ezek közül Mátraszentimre térségéből kalcitot, kvarcot, ametisztet és kalcedont (összesen 5 db ásványtársulást) mutatunk be.


 

Dr. Vadász István muzeológus


"Szépen szól a csengő a nyakában" - Kolompok, csengők
 

    A kolomp acéllemezből készített, rézzel összeforrasztott eszköz, mely a kint háló nyájakban,  csordákban, gulyákban, ménesekben és a falkában legelő ökrök, tehenek, lovak juhok, elvétve a sertések nyakába akasztottak. Bár számos darabot díszes réz- vagy vascsattal záródó bőrpánttal kötötték az állat nyakába, elsődleges feladata az volt, hogy hangjával összetartsa a falkát vagy az elbitangolt jószágra éjszaka is figyelni tudjon a pásztor. A legelő állatok hangjelző kolomppal, csengővel való jelölése nem magyar sajátosság. Európa, Ázsia, Afrika pásztorkodó népei is hasonló eszközt használtak. A kolompok különböző méretekben készültek, ennek megfelelően hangjuk is eltérő volt. A kolompkészlet a nyájak nagyságától függően 8-14 darabból állt, melyet a pásztorok hangzás alapján, nagy gonddal állítottak össze. A válogatásban feleségük is gyakran részt vett.
    A kolompokat céhes vagy céhen kívüli mesterek, ritkábban falusi kovácsok, csengőöntő cigányok készítették. A múzeum gyűjteményében több ilyen, specialisták által készített darab is található. Tiszafüred környékén fő beszerzési helyük a hortobágyi Hídi Vásár volt. A kolompokat különböző méretű csengők is kiegészíthették, melyek készítői a kolompokéval azonos mesterek vagy specialisták voltak.
    A kiállításon szereplő kolompkészlet egy tiszafüredi pásztoré volt, aki az egyik füredi közös gulyát, majd 1958-től a tsz gulyáját őrizte. A tíz darabból álló készletet az 1920-as évek végén, a hídi vásáron vette, s 1968-ig - nyugdíjba vonulásáig - volt használatban.


 

Dr. Füvessy Anikó


Nemesi oklevél a XVII. századból
 

    Magyarországon a nemesi társadalom az átlagot messze meghaladó mértékben tartotta számon a nemesi nemzetségek és ágak, a famíliák eredetét, rokoni kapcsolatait. Felmenőiket a nemesi ivadékok 6-7 generációra visszamenően követték, név szerint ismerték, míg a parasztoknál csak 3-4 generáció számontartása volt az elemi követelmény. Minden nemzetségben gondosan őrizték a kutyabőrt, a nemesi kiváltságlevelet, s a társadalmi státusukat bizonyító egyéb írásos dokumentumokat.
   
    A kutyabőr valójában kecske-, bárány- vagy borjúbőrből készített hártya, azaz pergamen volt. A címeres nemességet adományozó oklevélen (másképp: címeres levélen) az ado-mányozott címert is lefestik. A magyarországi gyakorlatban a címerkép az oklevél szövegének élén áll, szemben a birodalmi kancellária gyakorlatával, amely a címerképet az oklevél közepén helyezi el. A címeres levelek festett díszét a megadományozott fizette, s így ezek a sokszor rendkívül igényesen kidolgozott miniatúrák a megrendelő ízlését tükrözik. Az oklevelek szövege túlnyomó részben csak magát a címert és a sisaktakarókat írja le, az összes többi díszítmény egyéni hozzátétel.

    A Kiss Pál Múzeumban őrzött 69. 57. 1. leltári számú nemesi címer egy 46 x 64 cm-es méretű, megsárgult, töredezett pergamenoklevél, a folkusfalvasi Folkusfalvy család címeres levele.
A fokusfalvi vagy foklusfalvasi Folkusházy család a Felvidékről származik, a XVII. században a török utáni űrt betöltendő, szétszéledt az országban. Így kerültek Komárom, Heves, Békés, Pest vármegyékbe.

    A dokumentum felirata a következő: "Nemes és Nemzetes folkusfalvásy Folkusházy Pál és Nemes Nemzetes folkusfalvásy Folkusházy Joseph, Nemes és nemzetes folkusfalvásy Folkusházy András, Ns NZ=s F. F. Emanuel Familiának Czímere. 10. December 1798-ik Évben".

    A címer leírása a kissé elnagyolt, kopott, esetleg nehezebben azonosítható máz miatt pontatlan lehet, de megkísérelhető. Ezek szerint a címerpajzson azúr(kék) mezőben lovas vitéz vágtat, jobb kezében kivont szablyával. A rostélyos sisakon háromlevelű arany korona, melyből növekvő sisakdíszként emelkedik ki a pajzsmező lovasának alakja. A rostélyos, nyitott, ezüstnek tűnő sisakhoz a háromlevelű arany sisakkorona kapcsolja a jobboldalt azúr, baloldalt vörös sisaktakarót.
    A címerlevelet 1877-ben vagy 1878-ban adományozta a "család egyik tagja" a régészeti egyletnek.


 

 

Dr. Vadász István


Józsa Gyuri vagyonleltára
 

    A tiszafüredi Kiss Pál Múzemban őrizzük Tiszafüred egykori, vaskos tréfáiról is ismert földesurának, Pankotay Józsa Györgynek (vagy ahogyan a helyi hagyomány tartja: Józsa Gyurinak) a vagyonleltárát, amely halála után bő egy héttel, 1846. szeptember 16-án és 17-én készült. Józsa György 1789-ben született és 1846. szeptember 7-én hunyt el. Szertelen, ellenmondásos életmódja a korabeli emberek számára különcnek tűnt. Személyiségének rendhagyó jellemzői alapján kortársaitól a „tiszafüredi nábob nevet” kapta. Megalapozottnak tűnő feltevések szerint Jókai Mór több, reformkori regényhősének jellemrajzához is alapul szolgált. A kiegyensúlyozatlan gazdálkodást folytató, olykor jótékony tettet, pozitív cselekedetett is végrehajtó, ám igen szertelen társasági életet élő földesúr társadalmi helyzetét tekintve Heves és Külső-Szolnok vármegye vagyonosabb középnemesi rétegéhez tartozott.
    Mozgalmas élete minden bizonnyal kedvezőtlen hatással volt vagyoni helyzetére, ám a fenn maradt vagyonleltár töredék még így is figyelmet érdemel. Egy tízszobás, ma is álló kastélya mellett egy kétszintes, félbe maradt kastély is a hagyatékot képezte.
Az itt bemutatott vagyonleltár a lábasjószágok, az ingóságok és „termesztvények” lajstroma.
Az utókor megtudhatja, hogy a ménest 77 ló, köztük 3 öreg csődör, 33 öreg kanca, 9 tavalyi kanca csikó, 10 idei kanca csikó adta. A gulyabeli marhák a béres ökrökkel együtt 270 darabok számláltak, köztük 27 jármos ökör, 111 öreg tehén és 56 öreg tinó. Az összeírt juhok száma 433 darab volt: 10 öreg kos, 217 ürü, 137 anya birka és 69 idei bárány. A sertések száma 105 darab volt.
    Az ingóságokat, termesztvényeket 17 tételben írták össze. A földesúr lakóházának padlásán 87 állatbőrt, a kamrában 4 nagy zsák birka gyapjút és mintegy 30 mázsa dohányt találtak. A pincegádorban talált 80 ezer zsindely talán a tervezett építkezéssel lehetett összefüggésben. A továbbiakba kiderül még, hogy a földesúrnak Nádudvaron, a tiszafüredi határban lévő Kócson, a Füred melletti Domaházán, Egerben, Miskolcon, illetve a távoli pói, tikosi és más pusztákon is volt összeírni való ingósága, terménye.
A vagyonleltár értékes adalékul szolgálhat a reformkori birtokos nemesség helyzetének vizsgálatához.


 

Dr. Vadász István


Ősbölény koponya a régi egyleti gyűjteményből
 

    A Tiszafüred Vidéki Régészeti Egylet régi leltárkönyve szerint 1877-ben a 7. leltári számon  szerepel egy „ősállat azaz bölény fej”, amelyet Berzeviczi Antal kőtelki plébános adományozott a gyűjteménynek. A Tisza-szabályozás idején végzett gátépítés kubikgödreinek egyikéből kerülhetett elő. A későbbi leltározás szerint ez az 52. 909. 1. leltári számon, „Ősbölény” (Bison priscus) koponyájaként került nyilvántartásba véve. A koponya kora meghatározatlan, de akár 20.000 éves is lehet. A Bison priscus vagy Sztyeppei bölény a pleisztocén kori Eurázsiában élt bölényfajta, mely a pleisztocén végén kihalt. Hatalmas állatok voltak: a mai bölényeknél valamivel nagyobbak és a szarvuk is hosszabb volt. A hímek testmérete és szarva nagyobb volt, mint a nőstényeké. A mai bölényekhez hasonlóan feltehetően hatalmas csordákban élhettek az eurázsiai sztyeppéken.
    A sztyeppei bölények eredete nem tisztázott minden részletében. Feltehetően ősei Ázsia trópusi régióiban fejlődtek ki, majd a hidegebb éghajlathoz alkalmazkodva a középső pleisztocén során (mintegy 700 000 évvel ezelőtt) elterjedtek Eurázsia északi részein Nyugat-Európától Kelet-Szibérián keresztül Alaszkáig. Őseink vadászták és alakját barlangrajzokon örökítették meg. Európai populációiból az utolsó jégkorszak végére (ez kb. 10.000 éve volt) fejlődött ki az európai bölény.
Az ősbölény hatalmas emlős volt, amely 3-5 méter hosszúságot és 1,8 méter magasságot ér el. A marja (válltája) jóval magasabb és púposan kiemelkedik; a homloka szélesebb; a szarvai a feje elejéből indulnak ki, nem pedig a homlokcsont hátsó szögletéből, mint a szarvasmarha és a bivaly szarvai. A szarvak aránylag kicsik, hengeresek, simák, ki- és fölfelé hajlóak.  A bölény bojtban végződő farka rövid, vastag. Szőrzete puha, sűrű, a teste hátulsó felében rövid, sima, a homlokán, fején, nyakán és marján hosszú gubancos sörénnyé, az állán szakállá hosszabbodik. Az állat színe barna, lábainak végei, valamint sörénye sötétebb, farkbojtja barnásfekete.
    Amint az állat elnevezése, fizikai megjelenése is jelzi mai Tisza mente felszíne, természeti környezete a pleisztocén végén egészen más képet mutatott, mint a mostani. Így a lelet ennek az élővilágnak, a sztyepp-vegetációhoz kötődő természeti környezetnek egy értékes emléke.


 

Dr.Vadász István


Kiss Pál tábornok portréi
 

    Tiszafüreden múzeum és utca viseli a nevét a diószegi (Bihar vármegye) születésű Kiss Pál honvédtábornoknak. Görögkeleti vallású, macedoromán származású, nemesi családban született 1809-ben. Sok kortársához hasonlóan 1828-ban katonai pályára lépett és 1848 júliusának közepétől részt vesz a délvidéki harcokban. 1848 szeptemberében őrnaggyá, decemberben alezredessé, 1849 tavaszán ezredessé, majd nyáron tábornokká léptetik elő. Ekkor nevezték ki a nagyfontosságú déli erősség, Pétervárad várparancsnokának, melyet 1849. szeptember 5-én adott fel a várőrség.
    A várőrség elvonulása után Kiss Pált továbbra is fogva tartották, mivel Haynau a hadtestparancsnokokhoz hasonlóan a várparancsnokokat illetően is a legsúlyosabb büntetés kiszabását kívánta alkalmazni, így Kiss Pált a péterváradi rendkívüli haditörvényszék elé állították, mely 1849. december 15-án kimondta a halálos ítéletet. Időközben azonban december 3-án megszületett Ferenc József császár Kiss Pálra vonatkozó rendkívüli kegyelmi rendelete, mely, ha késve is, de végül megérkezett a péterváradi hadbíróságra is, s így Kiss Pál megmenekült.
    Kiss Pál később, 1854-ben feleségül vette a szintén görögkeleti vallású, tiszafüredi földbirtokos, Bernáth István leányát, Máriát. Ezután a Bernáth család tiszafüredi és tiszaörsi birtokain gazdálkodva élt. 1867. május 27-én hunyt el és Tiszafüreden temették el.
    Kiss Pálról eddig két ábrázolás ismert. Egy 1862-ben készült egész alakos felvétel és egy kisméretű (15x15 cm-es), 1837. december 25-én ceruzarajz technikával készült portré. Ezeket mutatjuk be kiállításunkon.


 

Dr. Vadász István


Sárközi kendők és kendővégek
 

    Időszaki kiállításunkon négy darab sárközi hímzésű kendővéget és kendőt mutatunk be. A  sárközi kendővégek a sárközi hímzéseknek egyik, stílusában a többitől igen eltérő csoportját képezik. A hímzők lenvászonra (bujavászonra) dolgoztak, selyemfonallal. A kiállított két kendervászon kendővég mértanias, virágos, kacsos mintái keresztszemes öltéssel, selyemfonallal készülhetett, kék, meggypiros, sárga, illetve kék, fáradtzöld, barna és sötétbarna színösszeállításban.
    A két nagyobb kendő finom lenvászonból készült, melyre szintén selyemfonallal hímeztek. A mértanias elemek, stilizált virágok, levélfüzérek hímzőfonala aranysárga, barna, meggypiros, esetleg kék, drapp és fáradtzöld színű. Az indák száröltéssel, az egyéb motívumok laposöltéssel készültek. A többszínű példányokon jelentkezik a kontúrozás, itt legtöbbször aranysárga színnel.
    A kiállított darabok 1900 körül készültek és mintegy 10 éve kerültek a gyűjteménybe.


 


 

Dr. Vadász István

 

Feltöltötte: Mattyasovszky Péterné