Nyitva tartás
Kiss Pál Múzeum

Nyitva tartás

Kiss Pál Múzeum

A Hónap Műtárgya
2011


Kiss Pál tábornok relikviái
 

A most bemutatott két tárgy Kiss Pálhoz, a múzeum névadójához kötődik. Kiss Pál 1809-ben Bihardiószegen született, de életének utolsó másfél évtizedét Tiszafüreden töltötte.
Az egyik kiállított tárgy egy 15 x 15 centiméteres keretre feszített, vászonra felvitt ceruzarajz. Ennél csak a készítés időpontja tűnik biztosnak. A rajz egy lengyelországi aukci
ón tűnt föl az 1990-es években. A kisméretű portré egy hosszú oldalszakállú, hullámos hajú, pipázó férfit ábrázol, akinek korát 30 és 40 év közöttire tehetjük. A kép bal alsó sarkában a 25/12 37 feliratból arra következtethetünk, hogy a rajz 1837. december 25-én készülhetett. A kép hátlapján viszont igen kétséges információk olvashatók. A német nyelvű szöveg szó szerint a következőt mondja: "Kiss Ernő báró, 1849. október 8-án Aradon Görgei tábornok által agyonlövetéssel kivégeztetett. A magyar felkelők ezen tábornoka 1849-ben Pétervárad védője volt, korábban cs. kir. főhadnagy".
    Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szereplőinek életrajzi adatait tanulmányozva nyilvánvaló, hogy az első mondat csupa tévedést tartalmaz. Kiss Ernő nem volt báró, "csak" vagyonos nemes. Nem Görgey, hanem Haynau végeztette ki, és nem október 8-án, hanem október 6-án. Az Aradra való utalás viszont igaz, hisz Kiss Ernő aradi vértanú volt.
A második mondat információi viszont egyenesen Kiss Pálra vonatkozhatnak. Kiss Pál tábornok volt, ő védte Péterváradot. És valóban, "korábban" főhadnagyként szolgált a császári-királyi hadseregben, ahol 1848 februárjában léptették elő századossá.
Azt feltételezzük, hogy a szöveg nem a képkészítés időpontjában, 1837 decemberében, hanem még a szabadságharc leverésétől (1849 ősze) is később kerülhetett a hátlapra. Erre utalhat a múlt idő használata. A szöveg írója összemoshatta a két Kiss tábornokot, s mivel Kiss Ernő aradi vértanúként ismertebb volt, mint Kiss Pál. Egyébként a portré készítésének vélelmezett időszakában Kiss Pál ezredével együtt tényleg Galíciában szolgált, tehát elképzelhető, hogy egy lengyelországi tiszttársa készítette a portrét.
    A másik tárgy egy ezüstkupakú, szár nélküli, faragott, fehér tajtékpipa. Szájnyílásának 25, a pipaszárat befogadó lyuknyílásának átmérője 17 milliméter. Az aljától a szájáig, illetve az aljától a lyuknyílásig 11-11 centiméter a mérete. A nagyméretű, sima vonalú, ezüstkupakú és ezüst csutoragyűrűjű, pipa vélhetően a XIX. század második felében készült. Csigavonalban végződő nyitófül zárja le a pipa függőlegesen áttört nyílásokkal tagolt kupakját.
Az adományozója az alábbi tartalmú, kézzel írott cédulát mellékelte a pipához. "Az 1849 nyarán lezajlott debreceni csatában megsebesült és sebeibe Tiszafüreden belehalt honvédtábornok Kis Pál pipája, aki Tiszafüreden van eltemetve, és akiről a Lipcsey-kúriában elhelyezett múzeumot elnevezték."


 


 

A szövegből egyrészt kiderül, hogy a műtárgyat kísérő írás a múzeum névadása után, tehát 1953 után keletkezhetett, azaz nem egykorú a tárggyal. Másrészt az is ismert, hogy Kiss Pál honvédtábornok nem vett részt az 1849. augusztus 2-án vívott debreceni csatában, mivel ekkor már a Duna menti Pétervárad várát védte. Ezért a tettéért 1849. december 15-én a hadbíróság halálbüntetést szabott ki rá, melyet kegyelemből 10 éves sáncmunkára módosítottak. Minden bizonnyal korábban szabadult, mert 1854 februárjában már házasságot köthetett a tiszafüredi Bernáth Máriával. 1867. május 27-én hunyt el, a tiszafüredi Örvényi úti temetőben nyugszik.

Dr. Vadász István


Kossuth bankók 1849-ből
 

    Kiállításunkon 5 darab Kossuth-bankónak nevezett bankjegyet mutatunk be. A hazai pénztörténetben így nevezzük mindazon papírpénzeket, melyeket az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején a magyar kereskedelmi bank, a kincstár s az országos honvédelmi bizottmány kibocsátott ki. Ez volt országunk történelmében az első magyar papírpénz, melynek kibocsátása Kossuth Lajos nevéhez fűződik.
1848. június 17-én állapodtak meg a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal a bankjegykibocsátásról. Augusztus 6-án került forgalomba a 2 forintos, majd hamarosan az 1, az 5, a 10 és a 100 forintos Kossuth-bankó. Később pénzjegynek számító 15 és 30 krajcáros kincstári utalványokat is nyomtattak. A bankjegyek tervezője Tyroler József volt, aki ezért a szabadságharc bukása után hónapokig raboskodott a pesti Újépületben.
    A most kiállított legnagyobb névértékű címlet egy tíz forintos bankjegy. A szürkés alapnyomat első oldalán az alábbiak olvashatók: "Tíz forint. Ezen pénzjegy minden magyar álladalmi és közpénztárakban tíz ezüst forint gyanánt, három huszast egy forintra számítva, elfogadtatik, 's teljes névszerinti értéke a’ közállomány által biztosíttatik. Buda-Pest, september 1-én 1848. Kossuth Lajos pénzügy-Minister".
Kézzel tüntették fel bal oldalon a 8935, jobbra a 75 sorszámot, Kossuth hasonmás aláírásával egy sorban pedig nyomtatva a "Sor I. Oq" sorozatjelet. Hátlapjára magyar, német, cseh, román és szerb nyelven az alábbi figyelmeztetés került: "Ezen jegyek hamisítói 's utánzói tizenöt évre terjedhető börtönöztetéssel büntettetnek."
    Két kisebb méretű, harminc krajcáros bankjegy is megmaradt. Az első oldalon, szürke alapnyomaton látható a címlet felirata: "Kincstári utalvány Harmincz pengő krajczárra, melly, két darabját egy forintra számítva, a' kincstári pénztáraknál magyar pénzjegyek iránt mindenkor beváltatik, és minden köz-pénztáraknál fizetés gyanánt elfogadtatik. Budán 1849-ki január 1-én. Az országos honvédelmi bizottmány rendeletéből Völgyi Ferenc kincstári főpénztárnok". Ezeknek nincs sorszáma, a hátlapon viszont szintén olvasható egy öt nyelven nyomtatott figyelmeztetés. "Ezen jegyek hamisítói 's utánzói nyolcz évre terjedhető börtönöztetéssel büntettetnek."

 


    Valamivel nagyobb méretű nyomtatvány az a két darab kincstári utalvány, amelynek mindkét oldalának szürkés az alapnyomata. Az első oldal felirata: "Kincstári utalvány két pengő forintra, melly a' kincstári pénztáraknál magyar pénzjegyek iránt mindenkor beváltatik, s minden közpénztáraknál fizetés gyanánt elfogadtatik – Budapesten 1849-ki július 1-én. Az ország kormányzója Kossuth Lajos, pénzügy-minister Duschek Ferenc". Az egyik bankjegyen kézzel a 66084, nyomtatva a GZ s. sorozatjel, a másikon kézzel írva a 66122 sorszám, nyomtatva pedig a GZ q. sorozatjel látható. Mindkettő hátlapján ugyanaz az öt nyelven készült figyelmeztetés olvasható, mint amelyik a harminc krajcároson látható.
    A szabadságharc elfojtása után az abszolutista kormány igen gyorsan elrendelte a Kossuth-bankók begyűjtését és megsemmisítését. Mindez minden kárpótlás nélkül valósult meg, amely sok esetben igazi vagyoni ellehetetlenüléssel járt egy-egy család számára. Nem véletlen, hogy a bankjegyek megsemmisítésének határidejét 1849 szeptemberétől többször is meghosszabbították, de a mulasztókkal szemben példátlan keménységgel léptek fel. Tiszafüreden megmaradt a "Kossuth-féle pénzjegyek" beadási jegyzéke.
    A mezőváros lakóitól 1849. szeptember 30-án összesen 17.096 pengő forintnyi 1, 2, 5 10 és 100 forintos, illetve 15 és 30 krajcáros pénzjegyet gyűjtöttek be. Érdemes tudni, hogy 1849-ben egy miniszter havi fizetése 1.000 forint, egy kőműves napszáma 1 forint 40 krajcár, 1 kg kenyér ára 32 krajcár volt. A Kossuth-bankók rejtegetéséért több évi börtönbüntetés járt. A mégis megmaradt bankjegyek azt bizonyíthatják, hogy a lakosság sokáig reménykedett valamilyen kárpótlásban. Másrészt arra is például szolgálnak, hogy "Kossuth pénzét" ereklyeként őrizték.

Dr. Vadász István


Úttörőingek, úttörő felszerelések
 

    Egy korábbi úttörővezető 2005-ben úttörő emlékeket adományozott múzeumunknak. A gazdag gyűjteményegyüttesből két úttörővezetői inget, a hozzátartozó vörös nyakkendőt, úttörősípot zsinórral és úttörő övet mutatunk be.
Az egyik úttörővezetői ing az ünnepi, fehér ing, a másik pedig az úgynevezett gyakorló, vagy tábori ing, amely drapp színű. Az ing elején, két oldalt két-két zseb, fedővel. Az ing gombjai egy árnyalattal sötétebbek voltak, mint az ing anyaga. Rajtuk a szövetég jelvényének pozitív, azaz kidomborodó nyomata látható. A vállakon a vállpánt legombolható.
A jobb vállon lévő vállpántra fűzték a zsinórt, a jobb zsebbe tették az úttörősípot. Az úttörőknek piros, a vezetőknek sárga sípzsinórja volt. Az egyenruha része volt az úttörő öv is, amelynek csatján a szövetség jelvénye és az "Előre" felirat volt látható. Az öv a sötétkék nadrág, illetve szoknya övbújtatóiba volt húzva. Fehér zokni és ünnepélyes lábbeli járult még a ruházathoz.

Az egyenruha legfontosabbnak számító része a háromszög alakú vörös nyakkendő volt. Az egyenruhát központi szabályzat írta le.
 

   
    A Magyar Úttörők Szövetsége, "a gyermekek önkéntes tömegszervezeti tömörülése" a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség vezetése alatt alakult meg 1946-ban. A létező szocia-lizmus alatt, 1949 és 1989 között az általános iskolás gyermekek túlnyomó többsége tagja volt ennek a szervezetnek, amelyben a kommunista ideológiai nevelés döntő szerepet játszott.
Az úttörőmozgalom átfogta a gyermekek teljes szabadidős tevékenységét. A kisdobosok a 2-4., az úttörők az 5-8. osztályosok közül kerültek ki. A tanulók 6-12 fős őrsökbe, az őrsök rajokba szerveződtek, melyek élén általában az osztályfőnök állt. Egy-egy iskola úttörői úttörőcsapatot alkotott, melyek felnőttek (úttörővezetők) irányítása mellett működtek.

Dr. Vadász István


Tiszafüredi szőttesek
 

    A néprajzi gyűjteményünkben található szőttesek közül most egy 2010-ben kapott gyúrókötényt mutatunk be. A szőttes abból az időből származik, amikor a paraszti háztartásban hasz-nálatos textíliákat saját maguk által termelt alapanyagból minden háziasszony maga állította elő. A legtöbb esetben a szőttes alapanyaga a kender volt, melyet az emberek maguk ültettek és dolgoztak fel. A szőttest díszítő színes csíkok, minták alapanyaga lenből font pamut volt, melyet házilag, természetes anyagok felhasználásával színeztek.


 

    A kenderből készült vászon szövet egyszerű, egymást minden sorban keresztező kötésekkel készült. Ebbe a szövetbe meggypiros és világoskék pamutfonalakkal szőtték a csíkokat, illetve geometrikus mintákat. A vászonból készült félkötény visszahajtott elején, felül meggypiros és világoskék csík adja a szőtt mintát. A kötény alján három sorban vannak elrendezve a fákat, illetve geometrikus alakot képző minták. A világoskék színű pamut idő-közben, a használattól és a mosástól kifakult. A szőttes ugyanis az adatközlés szerint vélhetően az 1880-as években készülhetett, és Tiszaszőlősön, illetve Tiszafüreden használták az 1950-es évekig.

Dr. Vadász István


Gyapjas orrszarvú csontok a múzeum gyűjteményéből
 

    Múzeumunk régi egyleti gyűjteményében több őslénytani anyagot őriz. Ezek közül most a gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis) 5 db csontját állítjuk ki. Az első végtagból két felkarcsont-darab (humerus), a további csontok közül egy-egy lapocka- (scapula), medencecsont (pelvis) és hátcsigolya (vertebra thoracica) darab érzékelteti az egykori emlős tényleges méreteit. A csontok az 1890-es években kerültek elő a Tisza medréből, Tiszafüreden és környékén. A leletek több tízezer esztendősök lehetnek.


 

    Európában a pleisztocén kori rinocéroszok állatvilágát számos alfaj jellemezte. Ezek közül kiemelkedik a gyapjas orrszarvú, amely a későbbi hideg fázis jellegzetes állata volt. A gyapjas orrszarvú a rhidocerotidok családjába tartozik, oda, ahová a mai rinocérosz is sorolható. A gyapjas orrszarvúnak masszív teste és bozontos szőrzete volt, amely védte az állatot az északi félteke hómezőit határoló tundra és sztyeppe zord éghajlatától.
    Ez a növényevő állat hozzávetőlegesen 3,5 méter hosszú volt. Marmagassága (vagy hátmagassága) 170 centiméter volt, de a 2 métert is elérhette. Az állat súlya a 1,2 tonnát (1200 kg) is elérhette. Két "szarva" volt a pofáján. Az első hosszabb volt, amely a legnagyobb hímek esetében az egy métert is meghaladhatta. Az állat szeme között lévő másik szarv kisebb volt. Hosszú szőrzete, kis füle, rövid, vastag lába, zömök teste volt.

Dr. Vadász István


Kovácsoltvas készítmények a múzeum gyűjteményéből
 

    A kovácsmesterség az egyik legősibb kézműves foglalkozás. Művelői a legegyszerűbb tár-gyakat is szívesen díszítették. A tűzi kovácsok nagy gondoskodással formálták a legdíszesebb munkáikat. Ezek egy része épülethez kapcsolódik: ajtóvasalások, kulcspajzsok, ablakrácsok készültek a kovácsműhelyekben. A ház fedelére oromdíszek, deszkafogó vasak kerülhettek.
    Tiszafüreden már a XVIII. századtól sok kovács élt, így nem véletlen, hogy egészen a legutóbbi évtizedekig igen elterjedt volt a házoromzat díszítése. Ezek közül mostani kiállításunkon 9 olyan kovácsoltvas díszítményt mutatunk be, amelyek vélhetően az 1880-as évek táján készültek. Ezek Tiszafüreden a Gábor Áron utca 4., illetve az Igari út 26. szám alatti parasztház oromzatát ékesítették. A nádtetős házakon a tető végződését jelentő, háromszög formájú oromzatnál a nádréteg vastagságával megegyező szélességű deszka akadályozta meg a nád leesését, illetve ez védte a nádréteget a széltől, az időjárás viszontagságaitól. Ezek voltak a széldeszkák. A házoromzat egyik felén lévő széldeszka felerősítéséhez 4-6 szélfogó deszka vasra volt szükség, így két oldalt 8-12 ilyen kovácsoltvas készítmény is szolgált. A legfelül lévő és a tető síkjánál magasabbra kiemelkedő díszes oromvas volt a csúcsdísz.

 


 

    Vitrinünkben felül, öt tulipánvégződésű széldeszka vasat láthatunk. Ebből egy, a csúcsdíszbe került, bár nem igazi oromdísz. Ez szükségből a valóságban is előfordulhatott, különösen akkor, ha nem volt lehetőség a megrongálódott eredeti oromdísz megjavítására vagy pótlására. Ez a tulipándíszítés a füredi református vallású lakosság körében kedvelt motívum volt, de kiállítottunk még két lándzsahegy formában végződő széldeszka vasat és két liliom végződésű széldeszka vasat is.

Dr. Vadász István


Öntöttvas szenes vasalók
 

    Gyűjteményünkből 3 db díszes fedélzáróval ellátott, régi, szenes vasalót állítottunk ki. Ezek teste öntöttvasból, fogantyújuk pedig fából készült. A vasalótest oldalain, illetve a végén lévő nyílások segítségével valamilyen módon a huzatszabályozást is megoldották. Vasaláskor a vasalóhelyiségben lévő tűzhely ajtaját kinyitották, majd kis szeneslapáttal kimertek egy adagot a pirosan izzó parázsból. Kioldották a fedélzárót a rögzítéséből és fölcsapták a vasaló fedelét. Ekkor a vasaló "kitátotta a száját", és így a kezelője beleszórta a vasalótest belsejébe a parazsat. A vasalóba esetleg faszenet is tehettek. Aztán a kezelő visszacsapta és rögzítette a fedelet, majd széles mozdulatokkal lóbálni kezdte a vasalót. Az így keltett légáramban a parázs fölizzott, átforrósította a vasaló vas testét, és kezdődhetett a vasalás. A készülékek alulról kapták a huzatot, és felülről szellőztek, a füstgáz viszont fejfájást okozott a háziasszonyoknak.
    Az öntöttvas vasalók gyártásának fénykora Magyarországon is a XIX. századra esett. Ekkor az ország 79 öntödéje közül mintegy 20 üzemben vasalókat is gyártottak. Ezzel is magyarázható, hogy a gyűjtők körében ma körülbelül 50 féle kovácsoltvas szenes vasaló ismert. A faszenes vasalókat a gyárak más-más elzáró részekkel tették különlegessé. Létezik Kossuth-fejes, saskarmos, kakasos, oroszlánfejes, hattyús, fáraófejes vagy emberfejes vasaló. Igazából a szellőzőnyílásokról is meg lehetett állapítani, hogy egy-egy vasaló melyik gyárból került ki.
    A kiállított három darabból a legrégibb készítmény minden bizonnyal a szögletes talpú példány. Ennek oldalain három-három, ívelt nyílással ellátott, hátul kis ajtóval szabályozható huzatnyílás található. Fedélzárója egy elfordítható kar volt. Fából esztergályozott fogantyúja egyenes vonalú, mely szépen ívelt, liliom-motívummal díszített vasfogóval kapcsolódott a vasalótesthez. A fedele töredezett, melyet utólagos javítással rögzítettek. A vasalótesten gyári jelként egy nyílvesszővel áttört, hat küllős kerék látható.
    A második vasaló egy kakasos fedélzárós rögzítésű példány, melynek íveltebb kiképzésű, hegyben záródó talprésze van. A vasaló két oldalán két-két, nagyobb méretű, íves huzatnyílás van. Ezeket hátul kis, öntöttvas lemezzel szabályozható huzatnyílás egészít ki. Az egyenes vonalú, barnás-vöröses nyél ívelt, középső csatlakozásánál virágmotívummal ékesített fogóval csatlakozik a vasalótesthez.
    A harmadik vasaló egy emberfejes darab. Tehát ennek a vasalónak a fedélzáróját egy emberfej alkotja. Ez lehet a legkésőbbi modell, mely talán a XIX. század végén alakulhatott ki. A vasalótest talphoz közeli részén, mindkét oldalon 10-10, szabályos, kerek huzatnyílást alakítottak ki. A vasalótest hátsó oldalán már nincs huzatnyílás. Fogantyúja ívelten kiképzett fafogantyú, amely ívelt formájú vasfogóval van hozzáerősítve a vasalótesthez. A vasalók Tiszaszőlősön és Tiszaörvényen voltak használatban, a XIX. század második felétől, illetve végétől.


 

Dr. Vadász István


Fonott vesszőkosarak
 

    Kiállított műtárgyunk egy fedeles, kerek, vékony, hántolt fűzvesszőből készült kenyértartókosár. Magassága 22 cm, átmérője 54 cm. Gondosan készített, minden bizonnyal kosárfonó kisipari műhelyben készült termék.
A kerek, fedeles tárgyaknak előbb az alsó részét, annak is fenekét kötötték meg. Fonási technikaként az archaikusnak számító, úgynevezett lánc-vetülékes technikát alkalmazták. Ennek lényege, hogy a fonat két irányban, egymásra merőlegesen futó szálak összeszövődéséből adódik. A két szálcsoport szálainak minősége, vastagsága vagy egymás közti távolsága azonban nem azonos.
    A láncszálak általában vastagabbak és ezek közé fonják a vetülékszálakat. Ennél a kenyeres kosárnál első lépésként úgynevezett keresztkezdést készítettek. Ez hat-hat szál, hámozatlan, tehát sötétebb és vastagabb fűzvesszőből készült. Az egyes vesszőket úgy fűzték át egymáson, hogy az egyik vesszősor minden egyes vesszőjét középen árral átszúrták és ott átvezették a keresztbe menő vesszőket. Az így kialakított, négyzethez hasonló síkidomból oldalanként hat-hat szál (láncszál) indult ki. Ez huszonnégy szál vessző képezte a továbbiakban a fenékrész fonatának vázát. A középső részt a szálvesszők kiindulásának helyén három szál vesszővel összefonták, hogy stabilabb legyen.
    Az így kialakított vázszerű láncszálak közét hántolt, vékonyabb és világosabb színű fűzvesszővel, úgynevezett soros fonással fonták be. A fonásnál ezek a világosabb vesszőszálak jelentik a vetülékszálakat. Amikor a kosárfonó közelített a kívánt átmérőhöz akkor a fonat szélén a láncszálak mellé, mindkét oldalon két-két vékonyabb hántolt vesszőt szúrt és azokat is hozzáfonta soros fonással a kosár fenekéhez.
Ebből a két-két szálból alakította ki a kosárfonó egyrészt a kosár talpát, másrészt pedig a kosár oldalfalának függőlegesen felfelé haladó úgynevezett karóját. A kosár talpát kétszálas gyűrűs fonással, más szóval "gyűrűzéssel", "két szál le, két szál vissza" ritmusú fonással alakította ki. A talpfonat kétszálas alapanyaga mellől kiinduló, másik két, karószerű, hántolt vessző képezi a továbbiakban a felmenő oldalfalnál a láncszálat. Így az erre merőlegesen kerülő vetülékszálak alkotják újra a lánc-vetülékes technikával készülő fonatot. Ebben az esetben azért kétszálas a láncszál, mert az egyszálas váz nem adna elég stabilitást a felmenő falnak.
    A közel függőlegesen felfelé induló oldalfal alsó négy sora gyűrűzéssel készült, majd soros fonással folytatódik felfelé. Ezt a soros fonást a továbbiakban még kétszer is megszakítja egy-egy gyűrűzéssel készült sor. Ez részben masszívabb oldaltestet, részben dekoratívabb megjelenést biztosít a kenyeres kosárnak. A fal díszesebb kivitelezését függőlegesen futó, külső, beszúrt és fonatba foglalt vesszők is elősegítették.
A kosár oldalát felül úgynevezett dupla copf-fonás zárja. A három szálas copf-fonás az oldalfal magasságának elérésekor indul, majd a faltól kissé elállva, függőlegesen lefelé haladva díszes, lazább fonatot eredményez. A le-fel haladó fonatokat alkotó vesszőszálak a végüknél elvékonyodnak és ezekből a megmaradó végekből készült a záró, körbefutó, a lazább fonás fölött haladó copf-fonás. Ez további stabilitást és egyben igen szép megjelenést biztosít a tárgynak. A kenyeres kosár fedele az előzőekhez hasonló technikával készült.
    A kenyértartó kosár az adatközlés szerint 1940 körül készülhetett és 1969-ig volt használatban Tiszafüreden. Egy egész, házi készítésű, kerekded kenyeret lehetett tárolni benne. A kosár alkotóját nem ismerjük, de a kivitelezés alapján elmondhatjuk, hogy minden bizonnyal igen képzett volt, s talán kisipari keretek között űzhette a szakmáját. Meglehet, hogy az 1951-ben alakuló tiszafüredi háziipari szövetkezet alapítóinak egyike lehetett.


 

Dr. Vadász István


Bélyegjeles téglák a múzeum gyűjteményéből IV.
 

    Az elmúlt évek hagyományát követve most 3 téglát és 2 tetőcserepet állítottunk ki a tiszafüredi múzeum gyűjteményébe került régi építőanyagok közül. A felületükön megfigyelhető betűk, egyéb jelek, illetve a gyűjtés körülményei lehetővé teszik azt, hogy az egykori tulajdonost vagy gyártót azonosítani tudjuk.
    A kiállított két darab idomtégla kör alakú oszlop kiképzéséhez szolgált. Ezek negyed körcikk formájúak, így tehát négy ilyen darab adott ki egy teljes kört. Az idomok oldalhossza 21 centiméter, magasságuk 5,5 centiméter. Ezek segítségével körülbelül 45-48 centiméter átmérőjű oszlopot lehetett építeni. Ez a két tégla a tiszaderzsi roffi Borbély család ma még álló, ám már igen romos kúriájából került hozzánk. A tégla méretei arra utalnak, hogy az építőanyag vélhetően az 1750-1756 közötti kúriaépítés idejéből származik.

 


 

    A vitrinben látható falazótégla Jászberényből került múzeumunkba. Magassága 7, szélessége 13,5, hossza 28,5 centiméter. Lapos felületén egy körben elhelyezett, agyagba benyomott bélyegjel látható. Ez a bélyegzési módszer a 19. században kezdett elterjedni: a forma aljára fémbélyegzőt szögeztek, amely az agyagba benyomódva adta a jelet.
    Kiállításunkon két, teljesen azonos hófogós, régi tetőcserepet is bemutatunk. A cserép hossza 40, szélessége 23,5 centiméter. Egyik oldalán "Ceramica Jimbolia", valamint "Marca Leu Nr 254" felirat, illetve egy oroszlán márkajel figyelhető meg.
Ez a két cserép Zsombolyán készült, a nevezetes zsombolyai Bohn-féle cserépgyár jogutódá-ban. Megjelenése is a nevezetes Patent szabadalom formai jegyeit követi. Zsombolya 1920-ban került Romániához, s néhány évvel később vette fel a gyár a "Ceramica Jimbolia" nevet. Talán ezt követően lett a márkajel az oroszlán is. Az egész és törött cserép egy tiszafüredi lakóház melléképületén volt, egészen a legutóbbi évekig.

Dr. Vadász István


Régi bankjegyek: a Pengő III.
 

    Kiállításunkon az egykori magyar bankjegynek, a pengőnek az 1945-ben és az 1946-ban kibocsátott címleteit mutatjuk be. A vitrinben látható 189 darab papírpénz a II. világháború utáni inflációs időszakból származik. A vitrin bal alsó sarkától indulva növekvő címletekben mutatjuk be a bankjegyeket. A 10 ezer pengőst 1945. július 15-én adták ki. Fölötte látjuk az 1945. október 23-án kibocsátott 100 ezer pengőst, majd az 1945. november 16-i keltezésű 1 millió és 10 millió pengős papírpénzeket. 1946. március 18-i dátum szerepel a 100 millió pengős és az 1 milliárd pengős bankjegyen.
    A következő címlet a 10 milliárd pengős (=10.000.000.000 = 1010) címlet lett volna, ám e helyett a 10 ezer milpengős pénzjegy került kibocsátásra. Vagyis az egymilliárdnál nagyobb címleteket átnevezték milpengővé (amely az egymillió pengő rövidítése), így a feltüntetett érték az eredeti milliomod része lett. Ez a bankjegy a második oszlopban látható. Az egymilliárd pengős címletű bankjegyet követő címlet a 10 000 milpengős lett, amely egyenlő volt tízezerszer egymillió (azaz tízmilliárd) pengővel, és a külalakja a 10 000 pengős bankjegyhez hasonlított. A célja ennek az volt, hogy megkönnyítsék a mindennapos pénzkezelést és számlázást, és hogy a korábbi bankjegyek külalakjait újra felhasználják. Ennek megfelelően a 100 000 milpengős a 100 000, az 1 millió milpengős az 1 millió, a 10 millió milpengős a 10 millió, a 100 millió milpengős a 100 millió, az 1 millió pengős az 1 millió milpengős bankjegyhez lett hasonló. A vitrinben a második oszlopban jól láthatóak ezek a párhuzamba, egymás mellé állított címletek, hisz a második oszlopba a milpengős bankjegyeket helyeztük el.

 


 

1946. április 29-án adták ki a 10 ezer és a 100 ezer milpengőst, 1946. május 24-én az 1 millió és a 10 millió milpengőst, 1946. június 3-án pedig a 100 millió és az 1 milliárd milpengőst. Ám ezzel a szédítő ütemű pénzkibocsátás nem állt meg és így újabb címletek kiadására került sor. Az egymilliárd milpengős bankjegyet követően új rövidítést kellett kitalálni, mivel további magasabb címletekre volt szükség. Ez a b.-pengő lett (amely a billió pengő rövidítése; billió = milliószor millió). A külalakot is újra felhasználták a szín megváltoztatásával és a "B" betű hozzáadásával. A legnagyobb kinyomtatott címlet az egy milliárd b.-pengős volt (azaz 1021 pengő), de ezt sohasem hozták forgalomba.
    A vitrinben az elrendezéssel érzékeltetni kívántuk, hogy a hiperinflációs pengő bankjegyek elnevezési sémája és a külalak váltakozása ciklikusságot mutatott. A ciklus 6 számjegyű volt, ami azt jelenti, hogy az új névérték előtti bankjegyeknek ugyanolyan nominális számértékkel ugyanolyan külalakjuk volt, mint a denominációt követő bankjegyeké. Például a 10 000 pengő, a 10 000 milpengő és 10 000 b.-pengő külalakja hasonló. A kiállított sorozatunkból 4 címlet hiányzik. A 100 ezer, a 10 millió, a 100 millió és az 1 milliárd bilpengős bankjegy, mivel azokból nem került egyetlen példány sem gyűjteményünkbe.
    Ismeretes, hogy a világháború után, 1945 nyarán hazánkban elszabadult az infláció, mely egy éven belül eddigi ismereteink szerint a történelem talán legnagyobb mértékű pénzromlásához vezetett. A havi infláció mértéke elérte a 41900 billió százalékot (4,19 x 1016 %), azaz 15 óránként duplázódtak meg az árak. Az infláció ütemét jelzi egy akkori középvezetői beosztásban lévő ember elbeszélése is: a talicskányi egynapi fizetését munka után sietve hazatolta, de felesége egy óra múlva már csak két tojást kapott érte. Az árak alakulásáról egy korabeli háztartási naplóban az alábbi olvasható. 1 kilogramm kenyér ára 1945 augusztusában 6 pengő, októberben 27, novemberben a hó elején 80, a végén 135, december első felében 310, második felében 550 volt. 1946 januárjában hó elején 700, a végén 7000, május elején 8 000 000, a végén 360 000 000, júniusban 5 850 000 000 (5 millárd 850 millió) pengő volt 1 kilogramm kenyér. Azaz tízezer milpengőért nem adtak volna 2 kilogramm kenyeret.
Ekkor, 1946. augusztus 1-jén vezették be a forintot. A pengő és a forint átváltási aránya igencsak elképzelhetetlen szám lehetett. 400 ezer kvadrillió pengőért (4 x 1029) lehetett egy darab új egyforintos érmét kapni. Ennyi papírt (bankjegyet) egész egyszerűen nem volt érdemes tartogatni. Így kerültek be ezek a bankjegyek a múzeumba.

Dr. Vadász István


 


Feltöltötte: Mattyasovszky Péterné