Kiss Pál Múzeum

Kiss Pál Múzeum

A Hónap Műtárgya
2013

 

„Cyprus ág. A tiszafüredi 243 hősi halott emlékére.”


Múzeumunk gyűjteményének egyik különlegessége egy 8 oldalnyi terjedelmű, puhafedeles, B/6-os formátumú kis füzet. Goldstein Adolf könyvnyomdájában nyomtatták, Tiszafüreden. Ez a füzet Dr. Schleiminger Lászlónak, az Emlékmű bizottság elnökének a tiszafüredi, I. világháborús emlékmű avatása alkalmából megfogalmazott gondolatait tartalmazza. Az emlékmű avatása 1929. december 1-jén történt.
A világossárga borítón jól olvasható, azonos vastagságú, szabályos felépítettségű, úgynevezett „groteszk” betűkkel szedték a füzet feliratát. A füzet szövegének nyomtatásához a talpas betűkép-családhoz tartozó, reneszánsz-jellegű, „Garamond” betűket használtak. Ez a betűkép a hosszabb folyószöveg olvasását könnyebbé teszi.

 


A tiszafüredi I. világháborús emlékmű állításának gondolata 1927-ben merült fel a képviselő-testület ülésén. Az emlékmű kivitelezésére azonban csak két évvel később került sor. Az eredeti szobor főalakja a korabeli leírás szerinti 4 méter magasságú oszlopon egy bronzmadár volt, mely ágyúgolyón állott. A madár alkotója Füredi Richárd budapesti szobrászművész volt, aki egyebek mellett a debreceni egyetem előtti parkban később felállított Méliusz Juhász Péter szobrot is megformázta.

A füzetet az 1929. december 1-jén megrendezett avatás alkalmából adták ki az akkori füredi nyomdában. A kiadvány első felében a 243 tiszafüredi hősi halott neve olvasható, betűrendbe szedve. A 8-tól a 18. oldalig a hősi halottak jelképes hazatérésével kapcsolatos gondolatokat olvashatjuk.
A kiállított 3 füzetből az egyik olyan példány, amelyet Dr. Schleiminger László dedikált. Ebben a példányban egy kétoldalas pótlap is volt: vélhetően ez lehetett az avatáson elmondott beszéd.
A „nagy világégés, a véres förgeteg Tiszafüredtől is súlyos áldozatokat kívánt…243  sírhantot domborított, kezdve Doberdón, folytatva a Kárpátok egész hosszában, szélességében, egészen Szibéria legkeletibb csücskéig: ugyan annyi hajlékban okozva mélységes bánatot, meg nem szűnő gyászt az apa, hitves, gyermek, rokon, barát elmaradása miatt…” - mondta 1929. december 1-jén elhangzott avatóbeszédében dr. Schleiminger László, járási főorvos, az Emlékmű Bizottság elnöke.

Az emlékmű az akkor még csaknem üres Fehér Ló téren, több utca találkozási pontján, a református elemi népiskola szomszédságában kapott helyet. Az avatáskor esett az eső, ám ennek ellenére nagy tömeg gyűlt össze. Az akkor készült téli kép idején még nem volt meg a háttérben a Bíróság épülete.
Az emlékművet az 1950-es években megcsonkították. A helyreállítás 2011-ben, Györfi Sándor karcagi szobrászművész munkája nyomán valósult meg.

 


Bélyeges, címeres és monogramos téglák (6.)


Az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az esztendőben is bemutatunk néhány bélyegjeles téglát szépen gyarapodó gyűjteményünkből. A öt kiállított téglából kettőn az „LG”, egy-egy darabon pedig a „KE”, az „EK” és az „Sz” monogram szerepel.
A két LG jelű tégla nagy, lapos tégla. Hossza 30, szélessége 14,7 magassága pedig 5,0 centiméter. Az egyik darab csorba, de az eredeti méret a párja alapján jól rekonstruálható. Ezt a két téglát Tiszafüreden, a Petőfi utca és Kossuth tér közötti tömb egyik telkén, egy XIX. században épült lakóház (az egykori úgynevezett „Doktor-ház”) telkéről gyűjtöttük. Akkor, amikor 2008-ban az épületet elbontották. Méretei és a bélyegjel kivitelezése alapján azt is feltételezhetjük, hogy ez a nagyméretű tégla az épület építését jóval megelőzve is elkészülhetett, azaz már a XIX. század második felében történt építkezés előtt égethették. Az LG monogram bizonyosan nemes bilkei Lipcsey Gedeon (1807-1888) földbirtokos téglaégetőjére utal. 1846-ból ugyanis levéltári forrásból ismerjük a téglavetőt, amely Tiszafüred belterületének északi-északnyugati részén volt.

 


A „KE” és az „EK” jelű téglák mérete is korai, minimum a XIX. század első felében történő gyártást feltételez. Az előbbi tégla 30,0 x 14.7 x 5,0 centiméternyi méretű, az „EK” jelű pedig 19,6 cm hosszú, 15 cm széles és 6 cm magas. Azaz lapos, nagyméretű tégla mindkettő. Ezek a tiszafüredi római katolikus templom 2009-ben történt felújításakor kerültek a gyűjteménybe, a templom felmenő falából. A monogramok az Egri káptalan téglaégetőjére utalnak. Ismert, hogy jelen formájában a füredi római katolikus templom 1822 és 1827 között épült, Fischer István egri érsek, illetve Frimm János egri kanonok kezdeményezésére. Az építkezéshez minden bizonnyal az egri káptalan téglaégetőjének tégláit használták fel, így kerültek a nagyméretű, domború feliratú téglák a felmenő falba.
 


Kiállítottunk továbbá egy nagyméretű, domború „Sz” jelű téglát, melynek mérete 28,7 x 14,6 x 60 centiméter.
Ez a tiszaigari régi temetőből került a gyűjteménybe. Az „Sz” jel vélhetően a széki Széky család téglaégetőjének bélyegjele. A Székyek már a XVII. századtól bírtak a falu határában különböző méretű földterülettel és már a XVIII. század végén a falu temetőjében temetkeztek. A XIX. században téglaégetővel is rendelkeztek.
A bemutatott téglák tehát viszonylag korai, XVIII-XIX. századi gyártásúak lehetnek. Erre utalnak a téglaméretek, illetve a domború, betűkből álló téglajelek is. Ebben az időben a téglák még kézi formálással készültek, melynek jelei szintén fellelhetők a téglákon.


Az osztrák-magyar korona II.


Jelen kiállításunkon az I. világháború utáni időszak bankjegyének, a koronának gyűjteményünkben lévő példányait mutatjuk be. Összesen 6 címlet 22 bankjegye látható a vitrinben. Ezek a papírpénzek az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követő korszak, illetve az önálló magyar állam megteremtésének időszakának termékei. Kibocsátásuk tehát az 1918 és az 1923 közötti évekre esik. A bankjegyek mérete, változatossága és a kibocsátási intézetek, nyomdák változása hűen jelzi azt a kaotikus helyzetet, amely Monarchia felbomlása után térségünkben előállott.

Ismeretes, hogy az I. világháború végén az önállóvá váló magyar kormány megszerezte az Osztrák-Magyar Banktól a korábban Bécsben gyártott 1 és 2 koronás bankók, valamint a szükségpénzként nyomtatott 25 és 200 koronás ún. fehér pénzek nyomólemezeit, így a bomló Monarchia területén korlátozottan elfogadott pénzjegyek gyártására nyílt lehetőség.

Az egyik ilyen kiállított pénzjegy egy 200 koronás címletű bankjegy, amelyet 1918. október 27-én nyomtattak, két nyelven (németül és magyarul). Csak az előlapon szerepel felirat, illetve képnyomat (női modell), hátlapjára hullámvonalakat nyomtattak. Sorozatszáma „A 2045”. Jellegzetes nevét (”fehér pénz”) éppen a hátlapról kapta, amely a korábbi kék pénztől különböztette meg.
1919-ben ezeket a bankjegyeket Bécsben hamisítványnak minősítették, így új elgondolások alapján kezdődött meg a további bankjegykibocsátás.

 


    Kiállításunk további darabjait az 1920-ban és az 1923-ban kibocsátott koroná bankjegyek képezik. Ezek úgynevezett államjegyek. Ezeket a Magyar Királyi Állami Jegyintézet (majd később a Jegynyomda) hozta forgalomba. A szemlére tett 1, 2, 10, 20 és 100 koronás bankjegyeket 1920. január 1-jén nyomtatták. Ezek növekvő méretű bankjegyek, a legkisebb 1 koronás 129×65 mm-es, a legnagyobb címletű 100 koronás 152x100 mm-nyi méretű.

 


   A kisebb értékű címletek (1, 2, 10, 20 koronás) itthon készültek, egyszerű nyomdatechnikával. Ezeken nincs nyomdahely-megjelölés. A nagyobb címletű és nagyobb méretű 100 koronást Svájcban, Zürichben az Orell Füssli nyomdában állították elő. Itt készültek ugyanis 1920 és 1922 között a nagyobb méretű és nagyobb névértékű bankjegyek.

 


1921 után az újonnan szervezett Pénzjegynyomda megvásárolta a kliséket és a technikát, így ezután Magyarországon készültek a bankjegyek. A növekvő címletű pénzjegyek mérete is egyre nagyobb lett, ezért újra méretezték a papírpénzeket. 1923-tól azonos megjelenéssel, de kisebb méretben kerültek forgalomba. Ebből a korszakból származik egy 100 koronás névértékű bankjegy, amelynek előlapján 1923. július 1-je szerepel dátumként. A pengő 1927-es bevezetését követően egy átszámítást megkönnyebbítendő kis füzetet hoztak forgalomba, melyet szintén bemutatunk.
 


Fonott vesszőkosarak


     Múzeumunk gyűjteményéből két fonott vesszőkosarat mutatunk be. Mindkettő házi készítésű: a paraszti háztartás saját használatra szánt terméke. A régi paraszti háztartás termény-és gyümölcstároló, illetve szállító kosarait télidőben a férfiak házilag állították elő. Ez volt a „kaskötés”, amely saját szükségletre való előállítás esetén nem volt külön mesterség: elsajátítása apáról, fiúra szállt.

 



     A kaskötés alapanyaga a hántolatlan vadfűz vessző (vagy zöldvessző), amely a nedves, vizes, mocsaras, vadon nőtt fűzfák hajtása. A vesszőt nem hántolták, nem főzték, hanem a hajas vesszőt használták fel. Ezért is nevezték a hántolatlan vesszőt „zöldvesszőnek”, amely egyébként száradás után sötétbarnás-vöröses árnyalatú lesz.

     Ez az alapanyag jól hajlítható volt, ám ebből általában nagyobb igénybevételnek kitett, kevésbé “míves”, ha úgy tetszik durvább vonalú tároló- vagy szállítókosarakat készítettek.  Az egyik kiállított vesszőkosár egy félgömb alakú kávás kosár. Archaikus forma, amely egyszerűnek számító technikával készült. A forma alapja egy kerekded vagy elliptikus, vastagabb vesszőből hajlított és két végénél összekötött káva. Ehhez a kávához rögzítettek egy hasonlóan kerekdedre hajlított, szintén karikává összekötött vesszőt úgy, hogy a két karika síkja egymással derékszöget zárt be. Így egy gömbszerű, négy szeletre osztott vázat kaptak. Ennek az egyik felét a továbbiakban ív alakban meghajlított vesszőkkel, a bordákkal látták el. Ezek közé fonták a vesszőket. Ezt egyszerű sövényfonással végezték. Ezzel a fonással a kávánál visszafordultak és úgy folytatták tovább a fonást egészen addig, míg a vessző tartott.


 


     A másik kiállított tárgy egy fenekes, ovális alakú, szegett kosár, amely időrendet tekintve a kávás kosártól újabb forma. Vélhetően német vagy cseh nyelvterületről terjed el és így került a magyarországi paraszti kosárfonók termékei közé. Fenék és felsőszegésük egyszerűbb kivitelű, mint a későbbi, főleg hántolt vesszővel dolgozó kosárfonó szakemberek kosaraié. Ennek a kosárnak először a fenekét fonták meg. A fenék vázának alapját egy fenékléc képezi. Ebbe kilenc fenékvesszőt raktak, melyek közét kétszálassal gyűrűfonással fonták meg. A fenékrész kifonása után fenékszegéssel lábazatot készítettek, majd elkészült az oldalfonás. A kiállított kosárnak az oldalfonása egyszálas berakással, úgynevezett menetes fonással készült. A berakott szál előbb az oldalkaró előtt, majd a következő oldalkaró mögött van vezetve és így halad a szál körbe a vázon. Az új szál berakását a következő karónál kezdik és az előbbiekhez hasonlóan folytatják. Amint elérték az oldalmagasságot, az oldalakat páros szegéssel dolgozták el. Végül a kosár fülét fonták meg, ugyancsak egyszerű technikával: kétszer, ha szálból csavart fonással.

 







Jelvények, kitűzők az úttörőmozgalomból


    2005-ben egy hajdani úttörővezető mozgalmi emlékeket adományozott múzeumunknak. Most 67 olyan kitűzőt állítunk ki, amelyek egy részét az adományozó csere, illetve gyűjtés útján az egykori Szovjetunióból, illetve Bulgáriából szerezte be. Ezek részben idegenforgalmi nevezetességekkel, részben ismert városokkal, mozgalmi évfordulókkal kapcsolatos emlékek.
    A kitűzők egy része vert, azaz valamilyen fém alapanyagba sajtolt, plasztikus kivitelű jelvény. A fém alapanyag több esetben rézötvözet, más esetben viszont alumínium. Különösen a rézötvözetből, bronzból készült kitűzők esetében érvényesülnek jól a formák, amelyeket a galvanizálás és az antikolás még inkább kiemel (pl. a tallinni Toomkirik, a Pika Jala Torn vagy a Gorkij, a Lenin és a Dimitrov portrék). Ezeknél az alapanyagoknál a zománcozás is előfordul (pl. az űrrepüléssel kapcsolatos kitűzők esetében). Hasonló, plasztikus kivitelezés és galvanizálás az alumínium alapú kitűzőknél is gyakori (Szuzdal, Velikij Usztyug, Ermitázs). Ám ezeknél a domborműszerű minták kiemelését a zománcfestés segíti elő.
    A kitűzők másik része fémalapú, matricázott technikával készült (például a tallinni, városnevet feltüntető kitűzők). Sőt két jelvény műanyag alapú, matrcázott kivitelű (a moszkvai olimpia két kitűzője).
A kiállított kitűzőket három csoportba oszthatjuk. Az egyik csoport három ismert város, Moszkva, Leningrád (ma Szentpétervár) nevezetességeit örökíti meg. A második csoportba az ősi orosz városokkal kapcsolatos kitűzők, illetve idegenforgalmi nevezetességekhez kapcsolódó emlékek kerültek. Ugyanitt láthatók a politikai jellegű, vagy kulturális eseményekhez, személyekhez kötődő jelvények is. A harmadik csoportot az 1980-as szovjet-magyar közös űrrepülés, a moszkvai olimpia és az 1985-ös moszkvai VIT jelvényei alkotják.
Jelvények, kitűzők az úttörőmozgalomból.

 

Szuzdal

Pika Jala Torn Tallin

Gorkij


 



Mamutcsontok a múzeum gyűjteményéből

 

A Kiss Pál Múzeum természettudományi gyűjteménye mintegy 30 mamutcsontot tartalmaz. Ezek a leletek az 1890-es években kerültek e régi egyleti gyűjteménybe, akkor, amikor a tiszai vasúti híd építése folyt. A csontleletek mindegyike a több mint 10.000 évvel ezelőtt itt élt gyapjas mamuthoz (tudományos nevén: Mammuthus Primigenius) köthető. A gyapjas mamut ma már kihalt. Növényevő emlős volt. Hosszú, sűrű sötét-fekete szőrzete és bundája volt. Az állat jellemzője volt még a hosszú, kanyarodó agyar-pár, a zsíros púpszerű kiemelkedés, a hosszú ormánya és az aránylag kisebb fül. Ázsia, Európa és Észak-Amerika tundra-tajga erdő peremvidékein vagy hideg löszpusztáinak közelében élt a pleisztocéntől a korai holocén időszakig (1,6 millió évvel ezelőttől 9.000-10.000 évvel ezelőttig).
A mintegy 3,5 méter hosszú, 2,9 méternyi magas állat hozzávetőlegesen 2,75-3 tonnányi (2750-3000 kg) volt. Az agyarait védekezésre, fajon belüli előnyszerzésre, a jégkorszakokban a hó alatti fű és egyéb élelem előásására használta.
A most kiállított csont egy medencecsont-maradvány. Kiterjedése 70, 40 és 20 cm. Ez a baloldali medencecsont, amely valójában három részből csontosodott össze. A legnagyobb felületű rész a csípőcsont (Ilium). Alul és elől van a szeméremcsont (Pubis), hátul pedig az ülőcsont (Ischium). Leletünkről a csipőcsont egy része, illetve az ülőcsont nagyobb része letörött.  Jól látható viszont az oldalfelé tekintő bemélyedés, ahová a combcsont (Femur) feje illeszkedett. Amint a méretek mutatják, ez a medencecsont egy felnőtt mamuthoz tartozott.
Mindez a lelet azt is jelenti, hogy a mi vidékünk 9.000-10.000 évvel ezelőtt is olyan hideg, löszpusztára emlékeztető környezet lehetett, amely a jégtakaró peremének  mentén a finom, szélfújta por masszív lerakódásából származik. Itt élhettek azok a hatalmas emlősök, amelyeknek egy csontját láthatjuk most a vitrinben.

 


 



Emlékbeszéd Kiss Pál 1848/49-iki honvédtábornok s társai emlékszobrának a millenniumi emlékünnepélylyel összekapcsolt leleplezési ünnepélyén”

 
Múzeumunk könyvtárának egyik különlegessége egy 10 oldalnyi terjedelmű, puhafedeles, B/6-os formátumú kis füzet, melyet Forster Rezső könyvnyomdája nyomtatott, Miskolcon, 1896-ban. A zöldes árnyaltú borítón igen változatos betűtípussal szedték a kiadvány címét: „Emlékbeszéd Kiss Pál 1848/49-iki honvédtábornok s társai emlékszobrának a millenniumi emlékünnepélylyel összekapcsolt leleplezési ünnepélyén”. Már a címlapon további részleteket is megismerhetünk a kiadványról. Megtudjuk, hogy a beszédet írta és elmondta Diószeghy Mihály református időszaki lelkész Tiszafüreden, 1896. szeptember 12-én. És azt is feltüntették, hogy a füzet ára 10 korona és hogy a „tiszta jövedelem a tisza-füredi múzeum és könyvtár javára fordíttatik.” A kis füzet bemutatásával kívánunk emlékezni múzeumunk névadójára, Kiss Pálra, aki 1867 májusában hunyt el.
 
Szerencsés lehet tehát az utókor, hisz a kiadvány révén arról értesül, hogyan és milyen körülmények között történt az Örvényi úti temetőben 1896. szeptember 12-én elhelyezett síremlék felállítása és felavatása. Megtudjuk tehát, hogy ezen a napon – amikor egyébként a mai Városháza épületét átadták és a Kossuth téri Millenneumi Emlékoszlopot is felavatták – nagy ünnepség keretében történt a megemlékezés. A szónok Nagytiszteletű Diószeghy Mihály volt, aki nemrég került még Tiszafüredre és még véglegesen el sem foglalta református lelkészi hivatalát. Beszéde azonban jól mutatja: hivatásának elkötelezett művelője volt. A kiadvány hűen adja vissza azt az emelkedett hangulatot, amellyel a kortársak körülállták az emlékoszlopot. A nyomtatott szöveg szedése is jól tükrözi a beszéd világos szerkezetét és tagoltságát.
A lelkipásztor megemlékezését így vezette be:
„Tisztelt Polgártársaim!
A sírok csendes hazájában vagyunk, s megállani kedveseinknek feldomboruló sírhalmai felett; merengő lélekkel átölelni azoknak sok édes sohajjal, sok drága könynyel megszentelt alakját; velök innen a képzelet szárnyain visszaszállani a hajlékokba, a tájokra, melyek egykor az ő, s a mi boldogságunk örömeitől viszhangoztak: legédesebb foglalkozása lelkünknek.” Majd következtek a figyelemfelkeltő mondatok és végül egyértelmű volt a felszólítás:
„Óh jertek, ünnepeljünk!”
A két-három percnyi bevezetést követően a szónok beszédének fő mondanivalójába kezdett és rögtön leszögezte: „ A mely nemzetnek olyan multja van, mint a magyarnak, méltó joga van ünnepelni.” Majd hosszú perceken át méltatta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc jelentőségét. Az igen emelkedett hangú méltatást a következőkkel zárta. „Levonom a takaró fátyolt az emlékről, rámutatok a szeretet és lelkesedés emez adójára, az egyszerű, de nemes emlékre, melyet a város hazafias polgársága, egy halhatatlan jelzésnek: Kiss Pál 1848/49-iki honvédtábornoknak s itt szétszórtan pihenős jeles bajtársainak emelt, mely némaságában is ékesebben beszél, mint a szó, egyszerűségében is tisztábban, fényesebben ragyog, mint a legragyogóbb napsugár, mert azt beszéli, azt ragyogja, hogy e város magyar, mert magyar szive van, s lelkesedése szépet, jót teremt.”
A szónoklat nem zárulhatott a jövőre vonatkozó utalás nélkül, mert –ahogyan Nagytiszteletű Diószeghy mondta – „ez az ünnep, ha nagy tanulságokat rejteget magában, akkor igazi ünnep”. A beszédét záró, jövőnek szóló kívánságok részben az egész országra, részben pedig a városra vonatkoztak. „Óh állj hazám, élj nemzetem e hazában örökké. Bájos rónáidon hadd rendjen arany kalászok hullámzó tengere, bérczed ölén teremjen meg a nemes ércz, vizeid bővelkedjenek halakkal, ereid vadakkal, levegőd madarakkal, hozz új fényt, új dicsőséget e haza megváltott gyermekeire!
És végül a városhoz szólt a beszéd utolsó mondata.
„Hadd álljon e szobor, míg e hazának, míg e városnak csak egyetlen romlatlan gyermeke leszen, vegyen át a jelen, őrizze meg az utód!”

 

 

 


Népi hímzések Tiszafüredről


     Sorozatunkban két házilag készült textilmunkát mutatunk be. Amint ismert, a XIX. században, illetve a XX. század első felében a háztartásokban használatos textíliák nagy részét házilag szőtték és saját maguk díszítették, hímezték a lányok, asszonyok.


     Az első kiállított tárgy egy díszpárna huzat. Ez kenderből készített háziszőttes, melyre sötét és világosabb kék pamutfonállal hímzett, szálán varrott technikával kivitelezett motívum-sorozat került. Ez a technika az egyszerű keresztszemes öltéstől annyiban tért el, hogy két négyzet helyét nem négy, hanem csak három öltéssel varrták ki. A hímzés készítője Dr. Schleiminger László (1863-1941) egykori járási tisztiorvos családjából származott. Ő Dr. Schleiminger László (1893-1966) felesége, Sarkady Etelka volt, aki ezt a párnavéget talán az 1900-as évek elején varrhatta.
 


 

     A díszpárnahéj fő motívuma a középmezőben, egymással szembenéző páva-pár és a mellettük lévő egy-egy kisebb madár, melyet kétágú virágtő választ el egymástól. A fő mintasor fölött makkos-indás elválasztó díszítés fut, amely fölött ferdén elhelyezett tengelyű, hétágú virágokból álló sor alkotja a párnavéget lezáró úgynevezett mesterkét. Ez a minta ebben a formájában nem teljes, mivel a motívum-készlet alsó, makkos-indás elválasztó sora, illetve ferde tengelyű virágsorból álló mesterkéje hiányzik. A párnahéjon látható motívum-csoport igen régi, az ország több pontján már a XVIII. század végétől ismerték.
     A másik bemutatott textil egy rojtozott gyúrókötény. Ezt fehér lenvászonra, meggypiros pamutfonallal, keresztszemes hímzéssel, szőlőfürt és szőlőlevél mintasorból varrta ki Saflánszki Józsefné Borsós Margit Tiszafüreden, 1930 körül. A gyúróköténynek csak az egyik végén sikerült befejeznie a hímzést, mivel a munkát valami miatt félbehagyta a készítő. A motívumokat Borsós Margit leánykorában, mintakönyvből tanulta.


 

 




1848-as hírlapok a múzeum gyűjteményéből
 

     Sorozatunkban a múzeum gyűjteményében fellelhető 1848-as hírlapok eredeti példányaiból adunk áttekintést. A több mint 160 éves ősnyomtatványnak számító 4 db újságpéldány a régi, 1877-ben alapított egylet hagyatékából maradt ránk.
A Nemzeti című lapnak az 1848. július 5-i, 47. száma egykor Kaiser János adományként került a gyűjteménybe. A lap politikai hírlapként jelent meg, 4 oldalon. Konzervatív alapállású volt. Régi, már a forradalom előtt is bejáratott kiadvány volt, ám 1848 márciusának hatására átalakult és radikálisabb irányt vett. Ennek hangsúlyozásaként 1848 májusától hetente 6 alaklommal, új folyamként jelent meg. Az itt fellehető szám a képviselőház előtt lévő költségvetés előkészületeivel foglalkozik, de hivatalos értesítéseket, rendeleteket is találunk a lapban. A 3. oldalon országgyűlési tudósítás, a 4. oldalon vidéki levelezés és néhány hirdetés olvasható.
     Az újonnan megjelentetett hírlapok közül figyelmet érdemel Kossuth Hírlapjának 1849. szeptember 19-i, 69. száma. Ez a politikai napilap 1848. július 1-től 1848. december 31-ig jelent meg. Tulajdonosa Kossuth Lajos, szerkesztője Bajza József volt. Amint neve is jelzi, Kossuth önálló lapja volt. Ebben a számban az első két oldalon Kossuth megindokolja, miért kellett a kormánynak lemondania, illetve az ország vezető testületének átalakulnia 1848 szeptemberében. A további oldalakon országos és nemzetközi helyzetértékelés, a legutolsó oldalon pedig több hirdetés is olvasható.
     Bemutatónkon a Közlöny két, egymást követő száma, az 1848. július 9-i 30. és az 1848. július 10-i, 31. száma is szerepel. Ez az orgánum a kormány hivatalos lapja volt. Újonnan alapított napilap, mely az 1848 áprilisában elfogadott sajtótörvény alapján, a sajtószabadság szellemében jött létre. 1848. június 8-tól egészen a szabadságharc végéig megjelent. A kiadóhivatal mindig követte a kormány székhelyét.


 

  


     A lap jellegéből adódóan elsősorban rendeletek, közlemények közreadására törekedett. A 30. számban az önkéntesek jegyzéke, a 31. számban a tiszti kinevezésekkel kapcsolatos rendelet olvasható az 1. oldalon. A következő oldalon általában a nemzetgyűlésről szóló tudósítás szerepelt, melyet országos és nemzetközi körkép követett. Legvégül néhány hirdetést is közreadtak. A lap terjedelme 4 ás 6 oldal között váltakozott, attól függően, mennyi hivatalos közölnivaló volt.
A háromféle hírlap egyben annak is bizonyítéka, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc sajtója politikai beállítottság tekintetében sokszínű volt. Ez nyilvánvaló, hisz az eltérő irányzatok egy közös lapba nem férhettek bele.

 




A „kékcédulás választás” Tiszafüredi járási eredményei, 1947-ből


     Gyűjteményünkben található az a nagyméretű dokumentum, amely a Tiszafüredi járás választási bizottságának jegyzőkönyve. A Magyar Állami Nyomdában 1947-ben nyomtatott, kétfelé hajtott papírívet kézírással, kék tintával töltötték ki. Ez az 1947. évi augusztusi országgyűlési választás Tiszafüredi járásbeli szavazóköreinek jegyzőkönyve.
 


   A jegyzőkönyv az akkori Tiszafüredi járás 10 településének szavazóköri eredményeit mutatja be. A vízszintes sorokban felsorolják a településeket, illetve az egyes településeken található szavazóköröket. Az akkori járáshoz 10 település tartozott: Tiszafüred, Nagyiván, Örvény, Tiszaigar, Tiszaörs, Újlőrincfalva, Tiszaszőlős, Tiszanána, Poroszló és Sarud. A 10 településen összesen 40 szavazókör volt. A függőleges oszlopok az egyes pártokra leadott szavazatok eredményeit tartalmazzák, nemek szerinti bontásban, településenként, illetve szavazókörönként. Feltüntették az érvényes és érvénytelen szavazatok kimutatását is.
   Ez a dokumentum a hírhedt/híres 1947. évi augusztus 31-i országgyűlési választás járásbeli eredményeit mutatja be. Ismeretes, hogy ezen a választáson országos szinten 10 párt indult. A legjobb eredményt a kommunista párt (MKP) érte el, de az 1.111.001 szavazattal csak az összes szavazat 22,25 %-át tudta megszerezni. Így a választójogi törvény megváltoztatása és a nagyarányú csalás ellenére sem tudott abszolút többségbe kerülni.
Pedig számos körülmény kedvezett a párt számára. Ilyen volt a kék háttérnyomású, ideiglenes választói névjegyzékkivonat (a hírhedt „kék cédula”), amellyel a lakhelytől távol is lehetett szavazni. Az országot teherautókkal, vonaton (sőt kerékpáron) járó kommunisták közül sokan 15–20 alkalommal is szavaztak ugyanazon a választáson, mivel a külön erre a célra nyomtatott kékcédulákat az MKP csak számukra bocsátotta rendelkezésre. A kutatók máig sem tudják, hány ilyen szavazat kerülhetett az urnákba. A nagyságrendet 60–120 ezerre becsülik.
    A községenkénti és a pártok szerinti szavazatmegoszlás tanulmányozása roppant tanulságos ma is. Egyrészt megtudjuk, hogy a Tiszafüredi járás községeiben a 10 országosan induló pártból csak 8 indult: a Magyar Kommunista Párt, a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Demokrata Néppárt, a Magyar Radikális Párt, a Független Magyar Demokrata Párt és a Polgári Demokrata Párt.
   Számos, további jellegzetessége van ennek az eredménysornak. Az egyik legfeltűnőbb az, hogy az országos eredménnyel ellentétben ezen a vidéken 4847 érvényes szavazattal a Független Kisgazdapárt kapta a legtöbb szavazatot. A Magyar Kommunista Párt csak a második helyen végzett 3894 érvényes szavazattal. Ettől alig maradt le a Nemzeti Parasztpárt, amelyre 3268 érvényes szavazatot adtak le. A Szociáldemokrata Pártra 2441, a Demokrata Néppártra 1741, a Magyar Radikális Pártra 206, a Független Magyar Demokrata Pártra 1105, a Polgári Demokrata Pártra 525 érvényes szavazat jutott.
    Érdemes felfigyelnünk a pártokra leadott szavazatok községenkénti megoszlására is, mely jól mutatja a helyi közösségek eltérő politikai beállítódását. Tiszafüreden, Tiszaigaron, Tiszaörsön, Újlőrincfalván, Tiszaszőlősön és Poroszlón a kisgazdapárt, Nagyivánon és Tiszanánán a kommunista párt, Sarudon a parasztpárt, Örvényen pedig a Független Magyar Demokrata Párt végzett az első helyen.
   A legfeltűnőbb azonban, hogy az egész járásban csak a kommunista pártnál mutat ki a jegyzőkönyv érvénytelen szavazatokat (64 szavazat). Egyéb információk birtokában nem  tudhatjuk, vajon ezek mögött milyen cselekményeket, okokat tapasztalt a hattagú választás bizottság, amely mellett egyébként kilenc főnyi, szervezetek által delegált testület is működött.

 

 

Dr. Vadász István

Feltöltötte: Mattyasovszky Péterné