Kiss Pál Múzeum

Kiss Pál Múzeum

A Hónap Műtárgya
2014

 

Mángorlók a múzeum gyűjteményéből 2.


A mángorló körülbelül 60 -70 cm hosszú, 10-15 cm széles, 5-7 cm magas téglatest alakú, fából faragott eszköz, melynek alsó végén rövid, 13-15 cm-es nyél található. A mángorlók alsó lapja általában bordázott, felső lapjuk pedig gyakran véséssel, ékrovással díszített. Ezt az eszközt  a vászonból készült ruhaneműk mosás utáni kisimítására, puhítására használták. Ezeket mesteremberek, falusi faragók, pásztorok, ügyes kezű falusi „ezermesterek” készítették megrendelésre, gyakran ajándékozás céljából.  Ez a tárgy tehát a XVIII. századtól a XX. század közepéig minden falusi, mezővárosi paraszti háztartás szükséges kelléke volt.

Korábban állítottunk már ki mángorlókat múzeumunk gyűjteményéből, ám a sorozatot folytatva most újabb 4 db-ot mutatunk be. Az első darab 1968-ban került hozzánk. Ez egy igen jól adatolt, középbarna színű, keményfából faragott, esztergályozott nyelű, díszes, visszakunkorodó fejű, bordázott hasú faeszköz. A mángorló hátán felirat látható: „Készült 1904-dik évben Fazekas Zsuzsikának emlékül.” Annak idején idősebb Andrássy József készítette menyasszonyának Tiszafüreden. Ehhez a tárgyhoz egy úgynevezett „sikáló” is tartozik. Ez egy gombos végű, esztergályozott fatárgy, mely a vászon feltekerésére szolgált, s így nagy segítséget nyújtott a ruha kisimításában.

Egy darab fából van kifaragva az a szintén bordázott aljú mángorló, melynek felső lapján a következő felirat áll: „Baja Sára”. Készítőjének neve ismeretlen, feltételezhető, hogy megrendelésre vagy ajándékba készítették. Ez a  tárgy vélhetően a XIX. század közepén készült és kb. az 1920-as évekig volt használatban. 1973-ban került gyűjteményünkbe, a Zrínyi Ilona Általános Iskola szakkörének ajándékaként.

A XX. század elején faragták azt a két mángorlót, melyet együtt mutatunk be. Sajnos a készítő neve nem ismert, de a hasonlóságok alapján az feltételezhető, hogy ugyanaz a személy készíthette mindkettőt. Az egyik 1997-ben, a másik 2010-ben került gyűjteményünkbe. A hasonlóság részben a díszítés, részbe a felirat és az évszám elhelyezése alapján eléggé szembe tűnő.  Mindkét mángorlón ugyanazon helyre vésték az évszámot – 1911 és 1913 –. Az 1911-es évszámú darabon az évszám alatt közvetlenül egy háromágú virágtő vagy virágbokor, más néven életfamotívumot faragtak. Ez a motívum, ötágú változatban a mángorló hátán, nagyobb alakban is megismétlődik. Hasonló elrendezésű, ötágú életfa az 1913-ban készült mángorló felső lapján is látható. További feltűnő azonosság még a két mángorló vésett felirata, illetve azok alrendezése: „Ta Füred”, illetve „Ta Füreden”, amely Tisza Füred korabeli nevének rövidített változata. Ez nyilvánvalóan a készítés helyére utal.

 

   


Bélyegjeles téglák a múzeum gyűjteményéből VII.


Ebben a hónapban most olyan emlékanyagot mutatunk be, amely csak tartalmi szempontból sorolható a téglákat felvonultató sorozathoz. A vitrinben ugyanis régi, közel száz esztendős betoncserepeket állítottunk ki. A három lapos (sík) és két idomcserép (kúp vagy kupás cserép) egy örvényi építőanyag üzemben készült.
Ez az üzem a Mihalcsik-féle betoncserép-készítő telep volt. A ma már Tiszafüredhez tartozó, de akkor még önálló Örvényen az 1920-as évek végén jött létre a Betoncserép-készítő Vállalat, amelyet a Mihalcsik család üzemeltetett. A kis üzem a mai Hunyadi utca elején, a Hunyadi utca 6. szám alatti telken volt. Egészen az 1940-es évek második feléig üzemelt. Később az üzem felszerelését egy tiszafüredi kőműves vállalkozó vásárolta meg, ám a betoncserép-gyártással rövidesen az új vállalkozó is felhagyott.

Tiszafüreden, Örvényen és a környéken az 1910-es, 1920-as években kezdett elterjedni a cseréptető, így a korábbi zsindelytetős házak helyett anyagcseréppel vagy betoncseréppel fedett házak épültek. Mivel Örvény határában megfelelő alapanyag, folyami föveny (vagy „sank”) bőségesen fordult elő, így a viszonylag olcsón beszerezhető cement felhasználásával kelendő terméket tudtak előállítani.

A szükséges formába egy gép segítségével töltötték be a cement, a föveny és a víz felhasználásával készített alapanyagot. Ezt a gép formázta és préselte, majd a formával együtt egy sík helyre tették a nyersterméket, ahol az anyag megkötött.
A sík cserép felületét úgy képezték ki, hogy a cserépen két hosszanti hullám, illetve oldalt hornyolt legyen. Felül két kampóval lehetett a tetőléchez rögzíteni a cserepet, amelynek az alsó vége az alatta lévő sorban lévő cserépre is ráért. Ezen az alsó végen is volt két kampószerű felület, amely a hosszanti hullámok végén zárta le a cserép felületét. A síkcserép hossza 50, a szélessége 22 cm volt, a cserép vastagsága pedig mindössze 7 milliméter. Ezek a méretek tették lehetővé, hogy a cserép elég könnyű volt, amely a tetőfedésnél igen fontos szempont. Ez a cserép ugyanakkor nehezebb volt, mint az agyagból készült cserép, így a betoncserép viharállóbb volt.

A két idomcserép közül az egyik egy olyan görbecserép (vagy kupás cserép), amelynek a hossza 50 cm, a szélessége pedig egyenletesen 18 cm. Az ilyen cserép a tető főgerincét fedte. Ez volt a sima gerinccserép, amelynek mindkét vége úgy volt kialakítva, hogy a gerinccserepek végei egy hornyolt kiképzéssel egymásra illeszthetőek legyenek. A másik görbecserép rövidebb és szélessége is eltérő. A hossza 40 cm, a szélessége felül 14, alul pedig 18 cm. Ezzel a cseréppel az úgynevezett élgerinceket fedték oly módon, hogy a cserép keskenyebb, felső végére a másik cserép bővebb, alsó vége került. Ezen az alsó végen, a legalsó cserépen egy kiemelkedő, díszítő elem is volt. Ez volt a kezdő élgerinc-cserép.

Bemutatónkkal jelezni szeretnénk, hogy a mi vidékünk is bekapcsolódott abba az innovációs folyamatba, amelynek eredményeként az ország számos pontján jöttek létre betoncserép-gyártó üzemek az 1920-as években. Ez is jelzi, hogy a hazai betoncserép-készítés hetven-nyolcvan esztendős múltra tekint vissza.

 

 

Dr.  Vadász István
 



 

Stamped Bricks with Coat of Arms and Initials (7.)


In our exhibition we show concret roof tiles from Örvény (today it is a part of Tiszafüred, Hungary). These roof tiles were the products of Mihalcsik concrete roofing tile manufactoring company from the midwar period (1920-1940).

It was Mr Mihalcsik, who owned a small concrete roofing tile manufacturing workshop
located in Hunyadi street since the 1920s, in Örvény. This workshop was setled in Örvény as fine river sand could be found next to Örvény, in River Tisza.

These concrete tiles are made from sand, water and cement. They are not fired like clay tiles, but at the end of the manufactoring process the tile-makers let them set and harden. This process makes them sturdy enough to be transported and laid within a few days of manufacture.

We display three concrete roof tiles and two ridge tiles in our show case in order to show the development of roofing technology of our settlement during the first half of the 20th century.




by István, Vadász



Családi bevásárló füzet az 1930-as, 1940-es évekből
 

Sorozatunkban egy füzet formátumú, nyomdában készült bevásárló könyvecskét mutatunk be. A keményfedelű, fekete vászonborítású füzetre aranyozott nyomtatással az alábbiak kerültek: „Bevásárlási könyv. Alapíttatott: 1897. Telefon: 10. Kovács József vas, fűszer, liszt festék, csemege, bor és ásványvíz kereskedése, Tiszafüred.”
A borítólap belső oldalára egy 50 filléres illetékbélyeget ragasztottak, melyet „Tiszafüred, 1939. Június hó” írással hitelesítettek. A lap alján még egy nyomtatott felírás is látható: „Tisztelettel kérjük, hogy a havi vásárlási összeget minden hónap első napjaiban kiegyenlíteni sziveskedjék. Bevásárlásoknál kérjük a könyvet mindig behozni.”
A kinyitott füzet egyik oldalát vonalazott lapok képezik, a másik oldala viszont rózsaszín itatóspapírral van ellátva.


 

      


A vonalazott oldalakon gondosan vezetett nyilvántartás olvasható: egy család havi bevásárlásának feljegyzései. A nyilvántartásból a vásárlások napi, havi rendszerességéről, illetve a vásárolt árucikkek fajtáiról, mennyiségéről és áráról kapunk pontos híradást.
Megtudjuk, hogy minden hónapban két-három naponta történt vásárlás, így a havi 10-15 vásárlás részletezése 2-3 lapoldalon fért el. Általában 20 Pengő körüli volt a havi költekezés. Minden hónap végén lezárták a listát és összegezték a vásárlást.  Általában a következő hónap első napján megtörtént az összeg kiegyenlítése. Ezt gondosan feltüntették a „Fizetve” bélyegzéssel. Gyakran előfordult, hogy egy-egy elszámolás után maradt még fizetnivaló. Ezt „maradványként” tüntették fel, ám ez nem volt olyan jelentős, hogy a további hónap vásárlásait veszélyeztesse.
1939 decemberében például 1-jén, 2-kán, 6-kán, 8-kán, 9-kén, 12-kén 14-kén, 19-kén, 20-kán, 21-kén, 22-kén és 30-kán történt vásárlás. Összesen 26,70 Pengőt (tehát 26 Pengőt és 70 fillért) költött a vásárló, melyből december 30-kán 21,68 Pengőt kifizetett, így a maradvány 5.02 Pengő lett.
Többnyire élelmiszerekre költött a vásárló. Cukor, só rum, keserűvíz, rizs, élesztő, köménymag, franck (= Franck kávékeverék), paprika, citrom, sósborszesz, szegfűbors, majoránna, esenc (=eszencia: tömény ízesítőoldat), pálinka, mazsola, szódabikarbóna, szaloncukor, keserűvíz és cukorka szerepel a vásárlás tételei között.
Ezen felül cipőkrém, szappan, szén, petróleum, gyufa, lúgkő, vaspor és fény, cérna és zsírpapír is szerepel a beszerzési listán.


 

     


A vásárlásokból a háztartás decemberi működésére is következtethetünk. Úgy tűnik, december 12-14. között disznóölés volt, mivel 2 liter petróleum, 6 kg só, 1¾ kg rizs, többféle fűszer beszerzése történt. A kenyérsütés rendszerességét jelzi, hogy december 1-jén, 8-kán, 14-kén, 21-kén és 22-kén 2-2 dkg, illetve 6 dkg élesztőt vásároltak.
A karácsonyi készülődés jele, hogy december 20-kán és 22-kén 10 -10 dkg cukorkát és szaloncukrot vásároltak.


 


A vásárlási könyvecske azt mutatja, hogy a család háztartásvezetése mértéktartó volt. A bevásárlási könyv egykori tulajdonosa a korabeli társadalom alsó középosztályához, az úgynevezett kisalkalmazotti réteghez tartozott. A családfő vasúti pályaőr volt Tiszafüred Tóhát nevű vasúti megállóhelyén. 1885-ben született, ekkor már 54-57 éves volt. A főállása mellett kb. 8-10 holdon gazdálkodott és Tiszafüreden a Sárkány utcában lakott. Havi fix jövedelme 60-70 Pengő körül mozgott, ám vasúti utazási kedvezménnyel és a biztos nyugdíj távlatával rendelkezett. Az 1939 augusztusa és 1942 februárja között vezetett bevásárló könny alapján bepillantást nyerhetünk a család mindennapjaiba.

 


 


Purchase Day Book of a Family from the Mid-war Years



We show a purchase day book (or purchase register) of a family from Tiszafüred from the midwar time, 1939-1942. It was issued by a grocery shop in Tiszafüred (the owner of the shop was Kovács József who had held a shop in the main street of the town).
In the purchase book all transactions were recorded relating to credit purchases of goods. At the end of every month purchase day book was totalled. The total amount showed the total goods purchased on credit. The consumer had to pay the total amount at the beginning of the following month.
We can see the list of goods bought month by month. The poducts were as follows: sugar, flour, salt, lemon, rice, pepper, black pepper, marjoram, dried currant, curative (bitter) mineral wather, rum, „pálinka”, leaven for baking homemade bread, petroleum for cerosene or paraffin lamp, soap, wood-coal for clothes iron, shoe-cream, etc.

This purchase register belonged to a railway employee’s family. By the purchase day book we can get an insight of the social condition of this family.
                                                                                  

 

                                                    By Vadász, István


Első világháborús tábori levelezőlapok
 


A száz esztendővel ezelőtt kirobbanó Nagy Háború fiatal férfiak millióit szólí­totta el a harctérre, távol a szülőföldtől. Családok maradtak fiúgyermek, férj, apa nélkül, ám a sze­mélyes kötődés nem szakadt meg. Naponta, hetente fordultak meg a levelek, olykor cso­mag is eljutott a távolban harcoló családtaghoz.
Ezeknek a kapcsolatoknak az emlékét őrzik azok a tábori postai küldemények, a tá­bori postai levelezőlapok, amelyek évtizedeken keresztül féltve őrzött tárgyai voltak egy-egy családnak. Ám idővel ezek a levelezőlapok szerencsés esetben a múzeumba kerülnek. Ezekből mutatunk most be 24 lapot. Mindegyiket Pázsit Miklós egykori örvényi lakos írta családjának szülőfalujába, Örvényre (ma Ti­szaörvényként Tisza­füred városrésze). A cím­zésben édesapja, Pázsit András sze­repel, de a levelekből ki­derül, hogy az írás az édesapján kívül az édesanyjának, feleségének és kisfiának is szól.

A leveleket olvasva jól látható, hogy minden írás szinte azonos szerkezetű. Ró­mai katoli­kus vallású ember hitéhez illő köszöntéssel kezdődik, majd hosszú, mindenkit felsoroló megszólítással folytatódik minden egyes levél. Ezt követi a jókívánság, melyhez mindig hozzáfűzi, hogy ő személy szerint jól van, és ugyanezt kívánja sze­retteinek. Csak ezt köve­tően kerül be a levélbe valamilyen aktuális közlendő: példá­ul az, hogy megkapta a levelet vagy a csomagot vagy felsorolja, hogy melyik falube­li katonatársát látta, esetleg azt, hogy ki az, aki szabadságra hazamegy, és hogy mit küldjenek tőle. A két-három sornyi aktuális közlendő után már jön a befejezés. Sze­mélyenkénti megszólítás, amely olykor nem csak a családtagoknak, hanem a közeli és távolabbi rokonoknak, a szom­szédoknak és az ismerő­söknek is szól. Majd a bú­csúzás és az aláírás. Szinte minden esetben a levél szélén ugyan­az a jókívánság ol­vasható: „Isten velek és velünk”
Érdemes egy levelet szó szerint, teljes szöveghűségben is közzétenni.
„Dicsértessék a Jézus Krisztus. Szeretet Kedves Édes Apám, Édes anyám, ked­ves felesé­gem, kis fijam. Kívánom a jó Istentől hogy ezen pár sorom a legjob egéségben találja ojanba mint nékem van nekem hálistennek nincs semi bajom van jó egéségem mejhez hasonlót szerető szivemből kívánok kedves jó szüleim kedves fe­leségem kis fijam minyjájoknak tudatom a rám szánt csomagot megkaptam január 13 án amit nagy örömel el is fogyasztotunk igen szépen kö­szönöm. az ötödikén írt levelet meg Kaptam tizen hetedikén irjanak gyakran tisztelem csókolom Kedves Édesapám Édes­anyám feleségem kisfijam maradok sírig szerető fijok…[olvashatatlan szó] Miklós. 1915. 1 hó 18 án Isten Velek és Velünk”.
A most kiállított 24 levél szinte végigkíséri a háború teljes időszakát, bár az együttes bizo­nyára nem teljes. Több hónapnyi időszakokból ugyanis nincs leve­lezőlapunk.
Az első levél 1914. augusztus 30-án, az utolsó 1918. szeptember 4-én keltező­dött. Igen jel­lemző, hogy a 24 dokumentum valójában kilencféle formátumú postai levél­küldeményt ta­kar. A küldemények tehát nem csak abban különböz­nek, hogy azokat más-más időpontban küldte a levél írója. Egyrészt a nyomtat­vány megnevezése is változatos.
Hét esetben „Tábori postai levelezőlap”, 5 esetben „Feldpostkorrespondenzkar­te” van a papírra nyomtatva. Ez a hosszú német kifejezés egyébként ugyanazt je­lenti, mint ami a magyar nyelvű nyomtatványon szerepel. A további küldemé­nyeken a „Tábori postai leve­lezőlap/Feldpostkorrespondenzkarte”, a „Tábori le­velezőlap”, a „Feldpostkarte”, a „Tábori levelezőlap Feldpostkorrespondezkarte” vagy a „Levele­ző-lap/correspondenzkarte” olvas­ható. Ezek mindegyike a tábori posta által szállított küldemények csoportjába tar­tozik. Mindössze két olyan levél van, amely a polgári lakosság által használatos formátumú: egy színes, képes levele­ző-lap és egy zárt le­velezőlap. A tábori posta által továbbított küldemé­nyek többsége rózsaszínű. Mind­össze néhány sárgás árnyalatú és három, zöldes ár­nyalatú lap van az együttesben.


 

               


További érdekesség, hogy a küldemények közül 22 levelet a „Tábori Postahiva­tal” bélyeg­zőjével látták el, egyet Kassán, egyet pedig Kisvárdán adtak fel. Így nyilván­való, hogy a 22 tábori postahivatali küldemény a harcoló alakulatoktól érkezett. Négy tábori Postahiva­taltól: a 92., a 108., a 255. és a 618-as számú hi­vataltól. Bár általános tapasztalat, hogy a tábori postahivatal száma egy-egy csa­pattestnek alig változott a háború során, itt nyilván­valóan az átlagtól való elté­résről van szó. Ez ta­lán azzal is összefügghet, hogy az a hely, ahová a leveleket továbbítani kellett (orosz front, román front, olasz front), többször is vál­tozott. A feladónál pontosan meg van az is jelölve, milyen csapategységhez kell küldeni a válaszlevelet. Ez kezdetben a császári és királyi 60. gyalogezred 3. százada volt. Később ugyanezen csapategység 1. százada van megjelölve, két esetben pedig a 15. hadosztály („division 15.”). A küldeményeken 17 esetben az a színes alaku­latbélyegzés is jól kivehető és olvasha­tó. Külön érdekesség még, hogy két eset­ben, 1918 januárjában, IV. Károly (1887-1922) magyar király (és osztrák csá­szár) arcképének bélyegzővel sokszorosított le­nyomata is szerepel a levelezőla­pon.

A dokumentumokban szereplő családról Fodorné Hámori Ágnes gyűjtése révén sze­rencsére többet is tudunk. Az édesapa, Pázsit András (1842-1920) ekkor már életé­nek 74-78. évében járt, felesége, a levelekben szólított édesanya, Csesznok Katalin (1855-1935) 60 éveshez közeli volt. A fronton harcoló Pázsit Miklós (1881-1950) 33 évesen ment a hábo­rúba és 37 évesen tért haza. Felesége Szend­rei Viktória volt, aki a háború kitörésekor a már hét esztendős György fiával várta vissza. Ő, tehát a frontot járt katona fia, Pázsit György 68 éves koráig, 1975-ig volt a falu harangozó­ja.


 


 

Dr. Vadász István
 




Military Field Postcards from the World War I
 


During the World War I, millions of young men were sent to fight in the Great War, so millions of families were left behind without a son, without a brother or without a father. But the military camp postcards form an invisible bridge between the military front and the home. This month we show 24 field postcards from the World War I, sent by a Hungarian soldier from the war front home. He was Pázsit Miklós who lived in a small village called Örvény (it is next to Tiszafüred).
There are many types and forms of these cards, which can be divided by size, color or printing. There are different printings on the front sides of the postcards written by Hungarian, by German or by both: „Tábori postai levelezőlap”, „Feldpostkorrespondenzkarte”, „Tábori postai  levelezőlap - Feldpostkorrespondenzkarte”, „Tábori levelezőlap”,  „Feldpostkarte”, „Tábori levelezőlap Feldpostkorrespondezkarte”, „Levelező-lap - correspondenzkarte”. They were posted and stamped by military personnel at a military field post office. This stationary post office or a mobile one traveled with military units on the move in battle or maneuvers.
The paper is usually of one color, in this case pink, green or blue. These messages had a simple and common structure. What mattered was to receive/send a card with a dearly beloved name on it.
It started with the words „Dicsértessék a Jézus Krisztus” (Hungarian for: Praised be Jesus
Christ) as the wtiter, the soldier was a Roman catholic by his religious.  It was a traditional Roman Catholic greeting, which was commonly used.
Then the letter was continued with a very emotional apostrophe from the son to his Father and to his Mother, then to his Wife and to his little Son.
Then the son wrote that he was so thankful that God gave him a good luck and health and he wished the same to his beloved.  Then there were only a few words about actual things (about the weather, about the letters or parcels what he had got a few days before, etc).
And came the ending of the letter. The soldier expressed his best wishes for the future of every beloved person. Then his name was on the paper. The final words were a farwell greeting as following: „Our God be with you, just as he is with us”.

By Vadász, István


Jelvények, emléktárgyak az úttörőmozgalomból III.


Sorozatunkban ezúttal harminckilenc úttörőjelvényt, kitűzőt, érmét és tizenhárom további egyéb, nemzetközi vonatkozású, illetve hazai ifjúsági mozgalommal kapcsolatos kitűzőt, jelvényt mutatunk be. Ezek a műtárgyak annak az adománynak a részei, amelyet 2005-ben egy ma is Tiszafüreden élő, egykori ifjúsági vezető használt az 1960-as évek végétől egészen az 1980-as évek végéig. Az emlékanyag egy része a saját személyéhez kötőtő tárgy, más része pedig gyűjtés vagy csere útján került a birtokába.

                  


A kitűzők nagyobb része valamilyen fém alapanyagba sajtolt tárgy. A fém alapanyag többnyire alumínium, más esetben viszont réz vagy annak ötvözete. Az alumínium alapanyagra zománcozással került a fő motívum, így ez a kivitelezés valamelyest növelte a kitűző egyébként eléggé szerény esztétikai hatását. Ezt láthatjuk például a 18 db kitűzhető úttörőjelvény esetében. A rézötvözetből, bronzból készült kitűzők esetében viszont már jobban érvényesülnek a formák, amelyeket a galvanizálás, az antikolás vagy a zománcozás még inkább kiemel. Ilyen például a Magyar Népköztársaság Úttörő, a Magyar Népköztársaság Kisdobosa kitűző vagy a 15, 20, 25, 30 és 35 éves úttörőmunkáért járó érem.

 



A kitűzők másik része témáját és készítési technikáját tekintve is eltér az előbbiektől. Ez a tizenegy műtárgy többségében nemzetközi vonatkozású emlékanyag. Többségük fémalapú, matricázott technikával készült. Három kitűző a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (FMJD vagy WFDY jelű) különböző propaganda-kitűzője, hat másik pedig az egykori Szovjet-Észtországból származik (Pl. a Tallinn vagy a Soprus-Barátság-Druzsba feliratú jelvények. Sőt három jelvény műanyag alapú, matricázott kivitelű (a moszkvai olimpia két kitűzője). A kitűzők között – témáját és technikai kivitelezését tekintve - helyi különlegességnek számít az 1976-os tiszafüredi Jubileumi Úttörő-találkozó kitűzője. Ez az úttörőmozgalom 30. évfordulójának emlékére készült.
 

Dr. Vadász István


Pin Badges and Other Relicts from the Hungarian Children Pioneer Movement



In 2005 a rich collection of Hungarian young pioneer badges and other relicts was given to our museum by a former local pioneer leader. In our exhibition we show more than 50 pin badges of this collection. The majority of the badges was belonged to the former owner and the minority of the collection was given to her as a souvenir. Most of these badges are metal pin badges made of bronze, copper or aluminium. We can see some copies of the Pioners’ Hard Work Award, the medals for Young Pioneer Of Hungarian People’s Republic. 

 

             



The other part of the badges is made of plastic or shined metal. In the case of plastic ones the surface of badges is decorated by printed matrices. These badges are mostly round-shaped and are relating to the World Federation of Democratic Youth or Soviet-Estonia. There are some badges related to the solidarity of Vietnam (during Vietnam War).

 

By Vadász, István


Mamutcsontok a múzeum gyűjteményéből

 
A régi egyleti gyűjteményben rangos helyet foglalnak el a gyapjas mamutokhoz (tudományos nevén Mammuthus primigeniushoz) köthető leletek. Ez a hatalmas testű emlős a pleisztocén idején, egyes vélemények szerint mintegy 150.000 évvel ezelőtt jelent meg és az utolsó nagy eljegesedés korszakában élt vidékünkön. Vélhetően a legutóbbi jégkorszak végén, 10.000 évvel ezelőtt pusztult ki. Ennek a fajnak három megkövesedett csont-maradványát állítottuk most ki.
A legérdekesebb egy mamut zápfog vagy őrlőfog (latin neve: molar), mely már töredezett állapotban van. A hossza 151 mm, de mindkét vége hiányzik, így eredetileg nyilvánvalóan nagyobb volt. Erre utal az is, hogy az őrlőfog taréjos rágófelülete 16-17 párhuzamos, zománcozott peremű barázdából áll és innen is hiányzik valamennyi. A fog magassága 139 mm, szélessége 71 mm.
A gyapjas mamut fogainak hosszából és magasságából a kutatók következtetni tudnak az állat életkorára és méreteire. A gyapjas mamutnak ugyanis egyszerre 4 őrlőfoga volt: kettő a felső, kettő pedig az alsó állkapocsban. A fogak folyamatosan nőttek ki az állkapcsokból és nyomódtak előre, a kopásnak megfelelően. Egy-egy fog felületén legfeljebb 26 sor zománcozott, taréjjal körülvett, barázdaszerű mélyedés volt. A fogazat meglehetősen ellenálló volt, mivel a fogállományt a zománc, a dentin és a cement alkotja. Egy-egy gyapjas mamutnak élete során hat sorozat fogkészlete volt, amely azt jelenti, hogy ez a hatalmas állat öt alkalommal váltott fogat. Erre a mamutnak szüksége is volt, mivel a szájüregében a mamut hozzávetőlegesen 300-320 kg növényzetet rágcsált el naponta. Öt-hat éves korára egy-egy mamut már a harmadik sorozat fogkészletét fejlesztette ki. Az első készlet fogai még kis méretűek voltak (13-15 mm), de a harmadik sorozat darabjai már 150 mm hosszúak is lehettek. Mire 13 éves lett az állat, már a negyedik, 27 éves korára pedig már az ötödik fogkészletét is kinövesztette. Az utolsó sorozat négy fogát 43 éves korára növesztette ki az állat. Ezek a fogak már 300 mm hosszúak is lehettek és az állat életének végéig megmaradtak.


 


 

Ennek megfelelően egy gyapjas mamut 60-80 esztendeig is élhetett. Tehát minden egyes fogváltás után nagyobb és gazdagabban redőzött rágófelületű (a 26 redőt megközelítő felületű) lett a mamut foga. A kiállításunkon látható zápfog tehát egy kifejlett, felnőtt állat foga lehetett.
A második darabként látható bordacsont (latinul: costa) a gyapjas mamut 19 bordapárjának egyike. A bordafej és a bordanyak letört, illetve sérült, ám az ív alakú, legszélesebb pontján 100 mm-t is elérő borda hossza még így is 1010 mm. Alakja és mérete alapján ez egy felnőtt állat bordáinak egyike lehetett.

 


Harmadikként egy gyapjas mamut sípcsontját (latin: tibia) mutatjuk be. Ez a sípcsont 550 mm hosszú és 140 mm széles. Ez tehát inkább közepes méretű állat csontvázáshoz tartozott, mivel a gyapjas mamut sípcsontjának átlagos hossza 800 mm körüli lehetett.
Mindhárom csontlelet a régi egyleti gyűjteményből maradt meg. A zápfogat és a sípcsontot Bán Sámuel tiszaburai polgár adta a régészeti egyletnek még 1880 júliusában. Az árvízvédelmi gát építésekor került elő a falu határában. A bordadarab is Tiszabura környékről származik: tiszai halászok találták a folyóban Dinnyéshát és Pusztataskony térségében 1900 augusztusának végén.

 

Dr. Vadász István


 


Woolly Mammoth Fossils from Our Collection

 
The woolly mammoth fossils are valuable objects of our collection. They belong to those huge mammals, to the woolly mammoths (Mammuthus primigenius), lived during Late Pleistocene (since 150.000 till 10.000 BC) These mammals had become extinct at the end of last ice stadial.
 
We displayed 3 bones in order to show how huge this animal was and what the climate was in our region more then 10.000 years before. First a mammoth tooth can be seen as it is one of the most interesting part of this animal. Woolly mammoths had four molar teeth at a time, two in the upper jaw and two in the lower. The tooth was continually pushed forwards and up as it wore down. The teeth had up to 26 separated ridges of enamel. These formed the chewing surface. A mammoth had six sets of molars throughout a lifetime, which were replaced five times. The first molars were about the size of those of a human (13-15 mm), the third were 150 mm long. A baby mammoth at age 6 will have already had three sets of teeth. By 13 years of age, the fourth set emerges followed by a fifth set at age 27 years. The sixth teeth were about 300 mm long. The final set of teeth come in around 43 years of age and as it wears away, the animal eventually starves to death and dies on average between 60 and 80 years of age. The molars grew larger and contained more ridges with each replacement. The tooth (molar) displayed here is 151 mm long, 139 mm high and 71 mm wide. It has 16-17 separated ridges of enamel. It is fragmented but it must have belonged to an adult animal
.

 

 
The second fossil is a fragmented rib bone (scientific: costa) with its 1010 mm length and 100 mm width. It is one of the rib bones as woolly mammoth had 19 pairs of rib bones. The third fossil is a lower leg bone (tibia). This is 560 mm long and 140 mm wide. It might have belonged to a younger animal.
 


Two of these fossils (the molar and the loower leg bone) were found near Tiszabura (a village 30 km far away from Tiszafüred) during the building of the dam of channelized Tisza River, in 1880. The woolly mammoth rib bone was found by fishermen in August, 1900, more then one hundred and ten years ago.
 

By Vadász, István


 

A Kiss Pál Múzeum régi látogatói vendégkönyve az 1947-1967 közötti évekből



    Múzeumunk történetének eddig kellően fel nem tárt, értékes dokumentuma az a 100 számozott oldalból álló füzet, amely „Pénztárkönyv” felirattal lapult gyűjteményünk­ben. Ez a nagyalakú, vászonborítású könyv 3 Pengő 36 fillér illetékbélyeggel és nem­zeti színű plombazsinórral van hitelesítve. A hitelesítés kelte 1930. június 30. A könyvet eredetileg a tiszafüredi Múzeum és Könyvtáregylet pénztárkönyvnek hasz­nálta, ám az 1-6. oldalra írott rész le van ragasztva.
    Alaposabb tanulmányozás után kiderül, hogy a füzetet csak a 7. oldaltól használták a múzeumlátogatók feltüntetésére. Ettől az oldaltól egészen a 89. oldalig sorjáznak azok a bejegyzések, amelyek alapján napra pontosan követhető, kik is látogatták a ti­szafüredi múzeumot és annak kiállításait 1947. augusztus 20-tól 1967. május 14-ig.
Az első beírásból megtudjuk, hogy „A Tiszafüredi Múzeum és Könyvtár vezetősége által 1947. augusztus hó 20-án rendezett ismeretterjesztő előadás után a résztvett hall­gatóság a múzeumot megtekintette”.
    A további bejegyzésekből többé-kevésbé megismerhetjük a látogatói létszám napi, havi, évi alakulását, és név szerint követhető, ki mindenki fordult meg az intézmény­ben. Különösen érdekesek azok a bejegyzések, amelyek név szerint jelzik egy-egy ti­szafüredi általános iskolai vagy gimnáziumi tanulócsoport látogatását. Az is nyomon követhető, hogy a múzeumot a poroszlói, az egyeki, az újlőrincfalvi, a tiszaörvényi, a tiszaszőlősi, a tiszaszentimrei, az újszentgyörgyi, a lekehalmi általános iskolai osztá­lyok diákjai és nevelői is felkeresték. Az 1950-es évek elején egy-egy alkalommal 60-70 főnyi iskolás is megjelent, de nem volt ritka a napi 80-90 főnyi tanuló megjele­nése sem.
    A sűrű bejegyzésekből kitűnik, hogy a múzeumnak ekkor még aránylag kevesebb fel­nőtt látogatója volt. Gyakran előfordult, hogy más múzeumok munkatársai is fel­keresték az intézményt. Így például 1951-ben Péter László Karcagról, H. Fekete Péter Hajdúböszörményből, Csallány Dezső, Cseh József Budapestről, 1954-ben Molnár Balázs, Korek József, Budapestről, Risztics Emília Nyíregyházáról, 1951-től szinte évente Kaposvári Gyula Szolnokról. 1962-ben László Gyula vezetésével az ELTE Régészeti Intézetének oktatói és hallgatói is meglátogatták a múzeumot.
    A könyv arról is tudósít, hogy 1954 és 1967 között a múzeumban összesen 18 idősza­ki kiállítást sikerült megrendezni. Ezen időszakos kiállítások tematikája, a látogató­számok alakulása, a látogatók névsora forrásértékű információ a múzeum ma még ke­vésbé feltárt történetéhez.
A látogatói naplóként szolgáló könyv a 88. oldalon, 1967. május 14-i bejegyzéssel zárul. Ez nem lehet véletlen, hisz ezt követően, 1967 novemberében nyitották meg a Kiss Pál Múzeum második jelentősebb állandó kiállítását, „Élet a Tiszatájon” cím­mel.
    A vendégkönyv bemutatásával kívánunk megemlékezni arról, hogy 1954. május 4-től, a Népművelési Minisztérium 8630-874/1954 rendelete nyomán vette fel intézményünk Kiss Pál honvédtábornok (1809-1867) nevét. Ettől az időponttól lett hivatalosan Kiss Pál Múzeum az intézmény neve.

 


 

    
 

Dr. Vadász István


 The First Visitor’s Book of Our Museum from 1947 till 1967

 

    One of the most interesting documents of our collection is a booklet-like object with 100 pages. It is a printed, official booklet opened on the 30th of June, 1930 as it was issued with revenue stamps.
It was introduced and opened as a cash-book of the local museum society (which was a civil organisation), but later it was used as the Visitor’s book of the Tiszafüred Museum. Names and remarks of the visitors can be read from the 8th page.
    The first remark was put down on the 20th of August, in 1947 and the latest remark was dated on the 14th of May, 1967.
Following the names and remarks of visitors we can analyse the tendency of museum-visiting and one can see how museum-visiting became a kind of cultural phenomenon among the primary and secondary school pupils in Tiszafüred and the neighbouring villages, homestead-centres (Poroszló, Egyek, Tiszaörvény, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Újszentgyörgy, Újlőrincfalva, Lekehalma) in the 1950’s and in the 1960’s. Therefore the museum-visiting was enforced by the authorities among pupils. We can also see that 18 temporary exhibitions were organised in the Kiss Pál Museum from 1954 till 1967.
    This booklet is a very useul document and resource of our museum’s history as it is contains many information of those years.
Displaying this booklet we would like to remember the 60th anniversary of the 4th of May, 1954, when our museum was named after General Kiss Pál, who was a general of the Hungarian Army during the Revolution and War of Independence in 1848-1948.

 


 

   

By Vadász, István

 


Népi textilhímzések Tiszafüredről és környékéről


Gyűjteményünkből három dísztörülközőt mutatunk be. Ezek közül kettőnek há­zilag szőtt lenvászon, a harmadik törülközőnek viszont gyári készítésű, sajátos, mintás szövésű damaszt vászon az alapja.
A lenvászon alapanyag szélessége 49 cm, magassága 95,5 cm. Ezek olyan dísz­törülközők, amelyeknek csak az alsó végén fut keresztbe a hímzés. A két dísztö­rülköző mindkét rövid oldala kézi varrással van beszegve. Ezen a két törülközőn meggypiros fonállal, keresztszemes technikával készült a hímzés. Az egyik eset­ben sűrűbb, stilizált négylevelű lóhere-sor alkotja a díszítést, a másik törülközőn szecessziós jellegű, stilizált szekfű-sor látható. Ez a két darab Tiszafüreden ké­szült 1930 körül és az 1940-es évek végéig volt használatban. A minta-csík fö­lött erősen stilizált C J monogram látható. Ez a készítő nevére, Czékus Julianná­ra utal. Czékus Julianna (férjezett nevén Varga Lajosné) 1930-ban, a készítés idején 11 éves lehetett, mivel 1919 júliusában született. Vélhetően saját maga, esetleg testvérei számára hímezte a dísztörülközőt. Ebben az időben a leánygye­rekek már igen korai életkorban részt vettek a háztartási munkákban, melyet az is indokolt, hogy Czékus Julianna korán, már nyolcévesen elveszítette édesany­ját.

 

                 


A harmadik darab nem pusztán a vászon alapanyagát, hanem a minta színét, a készítés technikáját és a készítés helyét illetően is különbözik az előző kettőtől. A dísztörülköző damaszt vászon anyagának szélessége 48 cm, a magassága 90 cm. Az egyik hosszanti oldal mentén jól látszik a gyári készítés nyoma, míg a másik oldalon az anyag rojtolódik. A két rövidebb oldal kézi szálöltéssel van be­szegve. Ennek a törülközőnek a díszítése világoskék selyemfonallal készült. A dísztörülközőt Nagyivánon készítették az 1930-as években és ugyancsak ott volt használatban az 1960-as évekig. A készítő, illetve a tulajdonos római katolikus vallású volt.
A dísztörülköző visszahajtott felső végén erősen stilizált, két oldalra nyúló, leve­les ágon ülő egy-egy rózsa, illetve fölötte egy-egy ötszirmú virág képezi a díszí­tés fő motívumát. A leveles rózsaágak és az ötszírmú virágok száröltéses techni­kával lettek kivarrva. A felülnézetű rózsák töltött hímzéssel készültek. A virág­dísz fölötti a „Jó regelt” felirat szintén töltött hímzéstechnikával van felvarrva. A dísztörülköző alsó végén „S Juliska” felirat olvasható. Ez a díszítővarrás szintén lapos hímzéssel készült. Ez a felirat egyben a dísztörülköző tulajdonosára, Smig­róczki Juliannára (született: 1914, férjezett nevén Bakos Lászlóné) utal. A törül­közőt Smigróczki Julianna testvére, Smigróczki Veronika (született 1908, férje­zett neve Toldi Mihályné) készítette, 1934 körül.

 

 

Dr. Vadász István


 


 

Traditional Embroidered Gala Towls from Tiszafüred and its Surroundings


In our exhibition we dispayed three hand-made gala towels. Two of them are from Tiszafüred and the third one was made in Nagyiván, in a village next to Tiszafüred. The basic material for embroideries from Tiszafüred was handwoven homespun and basic material of the third textile was damask. All the motifs or patterns were sewn by young girls. Textiles from Tiszafüred were embroidered by Czékus Julianna, a young girl aged 11, who sewed the cherry-red motifs (conventional roses and feverfew) by the technique of ‘cross stitch’ embroidery. We can see the monogram of Czékus Julianna (‘C E’) above the decoration.
The third gala towel was a unique one as the decoration was made by different technique. The decoration was sewed with light-blue yarn. On the top of the towel the motifs were composed of five-branched flowers and roses and this decoration was sewed by a special stitch technique. The decoration ‘Jó regelt’ (Good Morning) above the flowers was also sewed by this technique.
On the bottom of the gala towel we can read ‘S. Juliska’ (=Smigróczki Julianna), the name of the young girl who had got this decorated towel from here sister, Smigróczki Veronika, in 1934.


 

                                     


 

 

Translated by István Vadász

 


 

„Emlékbeszéd”


Múzeumi gyűjteményünk egyik érdekessége egy 13 oldalnyi terjedelmű, bordó színű, puhafedeles, B/6-os formátumú kis füzet. Ezt a füzetkét 1914-ben adták ki. A nyomtatvány Goldstein Adolf könyvnyomdájában készült, Tiszafüreden. A borítón az „Emlékbeszéd” egyszerű cím alatt ez áll: „Írta és Tiszafüreden a március 15-iki nemzeti ünnepen elmondta Dr. Végh József”.
 

 

A borítólap közlése nyomán tehát megtudhatjuk, hogy Dr. Végh József korabeli ügyvéd volt az a közéleti szereplő Tiszafüreden, aki a március 15-ik nemzeti ünnepen a beszédet tartotta. Egy kortárs egy ilyen ünnepi alkalmat fotón meg is örökített. A fényképen azt látjuk, hogy az ünneplő sokaság akkoriban az Örvényi úti sírkertben, Kiss Pál 1848-49-es honvédtábornok és bajtársai síremléke körül gyűlt össze és ott hallgatta meg az emlékbeszédet minden esztendőben. Sokat mond az akkori Tiszafüredről, hogy ezt a beszédet a helybeli nyomdában ki is nyomtatták. Dr. Végh egyébkén akkor már a Tiszafüredi Újság nevű helybeli hetilap szerkesztője is volt.


 

 
Ezen a megemlékezésen Dr. Végh József szenvedélyesnek számító, meglehetősen kemény, baljós hangvételű beszédet mondott. Nem ez volt az első, nemzeti ünnepen elmondott beszéde. Ám most az is látjuk, hogy a szónokot igen aggasztják az akkori balkáni fejlemények is. Mindezeket már az első mondatokból megtudjuk.
 
„Amidőn eleget akarok tenni annak a kitüntető bizalomnak, amellyel Önök most ismételten is megtiszteltek, hogy együtt ünnepelvén ezt a napot, én legyek tolmácsa szívük legszebb vágyainak, legnemesebb érzéseinek – úgy érzem magunkat, mint a kárvallott embert a vihar első rohama után, midőn gondütötte fővel, elborult szívvel, aggódva tekint a fenyegető éjszaka elé, mert tovább érzi a vihar szelét….”
 

Ilyen helyzetben erőgyűjtésnek, okulásnak tartja a megemlékezést, amelyet a következőképpen indokol. „Ebben a sötét éjszakában gyújtom fel az emlékezés fáklyáját, hogy mint az őszi éjszakában barangoló vándor, jól eső érzéssel lássunk a távolból egy ragyogó, hívogató, biztató világot, melynél dermedő tagjaink fölmelegedhetnek. Ez a mi kis világosságunk 1848. március 15.”
 
A beszéd további részében az 1848-as forradalomhoz vezető évtizedek fejleményeit, majd 1848-t, mint a hazai polgári fejlődés kiindulópontját mutatja be. Hangsúlyos mondanivalója, hogy a polgári társadalom csak akkor fejlődhet megfelelően, „ha az magába foglalhatja a nemzet minden gyermekét s megfelelő értelmi és erkölcsi tartalommal bír”.
„Ennek pedig legbiztosabb eszköze az iskola!” - jelenti ki a szónok, és sürgeti az állam határozott szerepvállalást az iskola és általában a népnevelés területén.
 
Az utókor számára ezek a gondolatok az adott időszak eseményeinek ismeretében kell, hogy értelmezést nyerjenek. Ám ennek további taglalása meghaladja jelen kiállításunk kereteit. Így pusztán azt kell most leszögeznünk, hogy igen szerencsésnek mondhatjuk magunkat. E kis füzet révén ugyanis igen alapos képet nyerhetünk a korabeli Tiszafüred közállapotairól, polgárainak közéleti gondolkodásáról.


 

Dr. Vadász István
 


Commemorative Speech on the Occasion of the Hungarian National Holiday.


In our collection we have got a small booklet. It was printed in Tiszafüred by Goldstein Adolf’s press, in 1914. It contains the written version of a commemorative speech held on the occasion of the Hungarian National Holiday, sentenced to the memory of the Hungarian Revolution and War of Independence in 1848-49. It was written and held by József Végh, a lawyer, who was the editor-in-chief of Tiszafüred News („Tiszafüredi Újság”: a weekly newspaper) of those times.

This speech was hold on the 15th of March, in 1914. But reading the text of the booklet one could see that it was not the firts time when Mr. Végh hold such a speech. We also displayed a photo taken those years with the mass-meeting of a commemorative occasion in the cemetery of Tiszafüred, next to the obelisk for the memory of heroes of 1848/49 in the local cemetery
.

 


Reading the text one can realize that the speaker’s thougts started from the recent issues