Kiss Pál Múzeum

Kiss Pál Múzeum

A Hónap Műtárgya
2015

 


Faragott, fűrészelt madárkalitka

 

Néprajzi gyűjteményünk 56. 19. 1. leltári számon nyilvántartott műtárgya egy díszes madárkalitka. Ez a tárgy Gráf Ottó  gyűjtéseként 1956-ban került a múzeumba. (Gráf Ottó 1954-1959 között volt a múzeum tiszteletdíjas vezetője.) A készítés helye és a készítő neve ismeretlen, ám annyit tudunk, hogy vélhetően Tiszafüreden a gyűjtést megelőző évtizedekben, madárkalitkaként használták.
A madárkalitka igen gazdagon tagolt kiképzésű, a leírókarton szerint „házikó alakú”, négyszögletes alaprajzú építmény. Magassága 60, hossza 47 centiméter. Alaplapként egy üveglap szolgál, amelyre felerősítették a lombfűrésszel gondosan kimunkált emeletes épületet. Az alsó színt négy, a felső két nyílásra osztható. Az alsó szint két középső tengelye vagy nyílása előre ugrik: középrizalit szerűen emelkedik ki a homlokzat síkjából. Itt található a két nyílást kitöltő, kétszárnyú ajtó. Ennek a középrizalitnak a tetőzete merőleges tengellyel csatlakozik az első szint tetőszerkezetéhez, s mivel a felső szint kialakítása és tetőszerkezete ugyanilyen kiképzésű, a mozgalmas tetőzet alapvetően harmonikus benyomást keltő. Az egész kalitka a lombfűrész-technika következtében áttetsző, szinte légies hatású, amely teljes mértékben összhangban van a készítmény rendeltetésével. Vagyis azzal, hogy a kalitkában lakó díszmadár aránylag megfelelő környezetet találjon.
A szép kiképzésű kalitka megjelenése, szerkezete egyébként leginkább a Távol-Kelet buddhista pagodáira emlékeztet, nem utolsó sorban a két szint lépcsőzetes és csökkenő arányú ismétlődésével.


 

Dr. Vadász István

 




A vajköpülő


    Ebben a hónapban egy hagyományos háztartási eszközt mutatunk be. Amint ismeretes, a paraszti háztartásokban egészen a 20. század első felé­ig-közepéig olyan fa köpülők voltak használatosak, amelyek­ben a vajat há­zilag készítették. A vajköpülőknek többféle formája is volt, a mi vidékün­kön azonban az itt kiállított forma volt a jellemző.
    Az itt bemutatott 69. 58. 1. leltári számú fa köpülő négy részből áll. Az al­só, földön álló rész a 8 dongákból összeállított, puhafából eszter­gályozott edény. Ez egy alul lezárt, felül nyitott henger, illetve alulról felfelé enyhén szűkülő henger, amelyet 3 fémabroncs szorít össze. Az alsó rész magassá­ga 33,5 cm, alsó átmérője 19,5 cm, a szájnyílásé 13 cm. Ebbe a szűkülő hengerbe a felső nyitott végen egy alulról felfelé bővülő, tehát pontosan az alsó részbe benyúló, ugyancsak 8 dongából összeállított, 1  db abronccsal összefogott felső rész illeszkedik. Ennek a felső hengernek a közepébe egy kör alakú, fából készült záró fedő van beillesztve, amely megakadályozza, hogy a köpülőben lévő folya­dék munka közben kifröccsenjen. Ennek a zá­ró fedőnek a közepén ugyanis egy lyuk van, amelybe a rúd szerű köpülőfa dugható. Ennek hossza 85 cm, így lenyújtható egészen a köpülő aljáig. En­nek a köpü­lőfának az alsó végére illeszthető az a kör alakú, korong szerű deszka­lap, amelynek felületén a beilleszthető köpülőfa körül 6 egyforma, fúr­ott lyukat alakítottak ki. Ennek a korongnak az átmérője körülbelül megegyezik az alsó henger szájnyílásának átmérőjével, ami nyilván­valóan kisebb, mint a felfelé szűkülő henger alsó átmérője.
    Ez tehát az az eszköz, amellyel a vaj házi előállítását végezték. A háztar­tásban nagyon fontos élelmiszer előállításához először össze­gyűjtöttek 1-2-3 liternyi tejzsírt, amelyet a frissen fejt tej néhány órás pihentetésével oly módon nyertek, hogy a tej felületén keletkezett, könnyebb fajsúlyú tejzsírt kanállal leszedték („lefölözték a tejet”). Egy liternyi jó minőségű tejből 0,5-1 deciliternyi ilyen, lefölözhető folya­dék („tejszín”) képződhet. Ebből összegyűjtöttek 1-2-3 liternyit, majd ezt a folyadékot a köpülő alsó henge­rébe öntötték. A hengerbe enge­dett, köpülőfára szerelt, kör alakú korong fel-le mozgatása érdekében a köpülőfa nyelét átdugták a felső, kisebb hen­ger középső nyílásán, majd a felső, fedőhengert az alsó rész nyílásába il­lesztették, így a köpülőt lezárták. Ezt követően a köpülőnyél le-fel mozga­tásával a köpülőben lévő folyadékot a mozgó korong segítségével verni-zúzni kezdték. A korong felületén lévő lyukak ugyanakkor azt is elősegí­tették, hogy az eszköz a folyadékban le-fel mozogjon, miközben a korong­felület nyomása elindította a folyadékban a további zsírkicsapódást. Így kellően kitartó és kemény munka után a folyadékban zsírcsomósodások je­lentek meg. Ezekből lett a vaj, melyet a köpülés végén a köpülőkorong se­gítésével kiszedtek a köpülőből. A fennmaradt, immár soványabb zsírtar­talmú folyadékot (ezt nevezték „író”-nak) pedig külön öntötték.
    A most kiállított vajköpülőt 1890 körül készíthette, vélhetően Viola Szabó János Tiszafüreden. A készítő, illetve lánya, Szabó Ilona (Bott­ka Lajosné) háztartásában használták, körülbelül az 1940-es évek végéig.

 

              

 

                                                                                                    

Dr. Vadász István


 


 

The Butter Churn

 

We display a traditional household device which was used to convert cream into butter. This subject of our collection is a  typical plunger-type butter churn made and used  by a family in Tiszafüred at the end of the 19th and in the first past of the 20th centuries. 

It has 4 parts: the lower chamber, the upper chamber, the rod (the plunger) and the plate. All were made of soft wood (pine).

When someone wants to make butter first pour the cream into the lower chamber of the butter curn, then insert the plunger and then fit the upper part. This upper part has a lid with a hole and it guides the plunger. Then move the plunger up and down quite energetically in the lower part of the butter curn. Then you can feel a change in the liquid caused by the fat solids beginning to separate. Then you can remove the upper part of the churn and the plunger, then spoon out the butter.

 

                                                                  Translated by Vadász, István


Asztali csengő



   A régi múzeumi egylet gyűjteményében 1914. január 31-én Bodnár József községi főbíró egy csengőt helyezett el. Az akkori tárgyleírás így szól: „1 db hangfogóval ellátott nyeles csengő 1843 évből. Paizsba TFV (Tiszafüred város) felirattal. Köz­gyűlések alkalmával elnöki csengőül használtatott.”

   A szűkszavú, ám fontos információkat nyújtó ismertetést az 1956-ban készült leltá­rozás sem tette bővebbé, így a leírást jelen sorozatunk számára az alábbiakkal kell kiegészítenünk. Az 56. 38. 1. leltári számot viselő műtárgy egy igen érdekes emlék, melyhez hasonlót a hajdúböszörményi múzeum gyűjteményéből Deli Edit ismerte­tett 1990-ben. A Tiszafüreden előkerült sárgaréz asztali csengő szabályos, félgömb alakú. A félgömb legmagasabb pontjától keményfából esztergált, gombos végű fa­nyél nyúlik ki a csengőtestből, oly módon, hogy azt a fanyél végét képező rézköpű­ből kiálló szegeccsel erősítették a csengőtesthez. Ez a szegecs tartja azt a rézötvözet szalagot is, amely a csengő félgömb alakját követve kíséri a csengőtest oldalát és kissé hosszabb, mint maga a csengő. Ezen a szegecsen csatlakozik a csengőhöz a gömb alakú ütő is, amely rézötvözet lánccal van felerősítve. A köpű csatlakozását szemrevételezve azt láthatjuk, hogy ebből a szalagból eredetileg nem egy, hanem három volt, amely azt jelenti, hogy ezen három, hajlított láb segítségével támaszko­dott az asztalra a hivatalokban használt asztali csengő. A csengő átmérője 10,0 cm, a rézötvözet félgömb magassága 5, 0 cm,  faragott fanyél hossza 8,0 cm.

   A csengő felületén lévő megmunkálásnyomok alapján arra következtethetünk, hogy maga a csengő gyári termék lehet. A csengő külső oldalán, illetve a megmaradt egyetlen lábon lévő vésett díszek és jegyek viszont azt mutatják, hogy a gyári ter­méket egy csengőöntő kézműves műhelyben feliratozták, díszítették. A csengő ol­dalán három helyen, egymástól egyenlő távolságban, a csengőpaláston körben, egy­máshoz képest 60 fokos szögben elhelyezve találunk vésett alkotásokat. Az első az 1843-as évszám, melyen az „1” és a „4” szám szára dupla vonallal van vésve és a vonalak közötti felület is véséssel van ékesítve. A következő dísz egy stilizált, finoman metszett indás levél, a harmadik díszítőelem pedig összetettebb motívum. Ez valójában egy zárt gránátalma-forma, melyből egy ötágú korona nő ki. A gránátalma forma közepébe a rézműves a TFV betűket véste, amely egyértelműen jelzi, hogy ez a csengő Tiszafüred városa megrendelésére készült. A megmaradt rézláb felületébe pedig két betűt véstek: NJ.

   Ezek alapján azt vélelmezzük, hogy ez az asztali csengő 1843-ban készülhetett, Ti­szafüred Mezőváros megrendelésére. Minden bizonnyal a „választott közösség gyű­lésein”, azaz az akkori tiszafüredi polgárok úgynevezett külső tanácsának ülésein szolgált, abból a célból, hogy az ülésen elnöklő elöljáró „rendet tartson”. A csengő gyári termék lehet, ám a feliratozást a fürediek a hajdúböszörményi csengőöntő mesterek egyikénél, Tisza Nagy Lászlónál (innen a NL monogram) rendelhették meg. Részben azért vélhetjük ezt, mert levéltári források szerint T.  Nagy László ezekben az években más mezőváros számára is készített már „csengettyűket”. Más­részt a füredi asztali csengőn lévő számok díszítése, a gránátalma motívum teljes mértékben megfelel annak a díszítésnek amelyet a hajdúböszörményi múzeum anyagában Tisza Nagy László munkájának vélelmeznek.


 

   

Dr . Vadász István

 



Traditional Table bell from 1843

   In our show-case we display a traditional table bell from 1943. It was given to our museum in 1914 and it was the office desk call bell of Tiszafüred Town Council in the middle of the 19th century. At that time Tiszafüred was a rural market town and this table bell served as a warning bell in the meeting of rural market town community.

   The bell was made of brass in an unknown manufacture but the motives and the decorations of the bell are carved in a coppersmith's workshop in Hajdúböszörmény (Hungary). It is well known that during the 19th and the 20th centuries this rural market town was a famous coppersmith centre.

 

   On the surface of the brass bell there is a tipical motive of pomegranate with crown. On the other side of the bell the figures of the year1843are also known as tipical masterpieces of the Hajdúböszörmény coppersmith's workshop, existed in the first half of the 19th century. There are alsoNLletters on the surface of the bell. That is why it is supposed to be the product of Tisza Nagy László, who was a famous coppersmith in Hajdúböszörmény in the 19th century.

 

Translated by Vadász, István

 


A szapoly és a kuttyogtató

 

A Hónap Műtárgya sorozatunkban ezúttal a tiszai halászat két-két érdekes kellékét, a szapolyt és a kuttyogtatót mutatjuk be. A szapoly valójában fából faragott, vésett, lapát szerű eszköz. Formája téglaalak. Elöl nyitott, két oldalt 6–7 cm magas ívelt széle van, amely az elejétől hátrafelé fokozatosan, ívelten mélyül. Hátul a véséssel kialakított üreg zárt fejben végződik. Ebből egy rövid, faragott, hengeralakú fogó vagy nyél áll ki. Az egész eszköz úgy van kiképezve, hogy a lapát faragott alja szintén ívelt legyen: a falak magassága a hátsó, fej résztől előre haladva fokozatosan csökkenve élszerűre végződik. A szapoly szélessége 12-13 cm, nyéllel együtti teljes hossza 30-32 cm is lehetett. Ezen faragott nyél révén lehetett az eszközt vízmerítő szerszámként használni. A vizenjáró emberek ezzel merítették ki a csónakba beszivárgó vizet, sőt olykor ivópohárként is használták. Mindkét szapoly, a 59. 1. 7. és a 70. 81. 1. leltári számú tárgy puhafából, nyárfából készült. Az első darabot Halász József tiszafüredi, a másodikat Hajnal István tiszafüredi lakos jutatta a múzeumba, 1950-1955 között.

A kuttyogtató (vagy puttyogtató) egy közel egyenes vagy enyhén ívelt kiképzésű, fogójánál hengerszerűre, közepétől laposra faragott, a fogóval szembeni végén a bot hosszanti tengelyé­hez képest kb. 45 fokos szögben álló, ovális alakú talpban végződő mintegy 43-47 cm-es, 3,5-3,7 cm széles, puhafából kialakított kis rúd. A hengeres végére egy kenderzsinór van ráerősítve, amelyre 12-14 db ólomnehezék van olvasztva, a zsinór hosszától (4-8 méter) függően 6-20 cm távolságra egymástól. A zsinór végén 1 vagy 2 kovácsoltvas horog volt felerősítve.

Ezt az eszközt harcsa fogására használták a tiszai halászok. A halász a mozgó ladikból leeresz­tette a lótetűvel felszerelt horgot úgy, hogy az a víz fenekétől fél vagy egy méterre legyen. A lassan haladó ladikból oldalt kihajolva a halász a talpas rúddal a víz felszínét rézsútosan ütöget­te, amely a különleges kiképzés miatt buggyanó, „kutty”, „putty” hangot utánzó hangot ad. Ez­zel csalogatja a közelbe a harcsákat, amelyek a csalira harapva horogra kerültek. A kuttyogatót több kutató a magyar halászat honfoglalás előtti eszközének tartja. A kiállított 59. 1. 14. leltári számú, egyenesebb kuttyogtató 1955-ben Tiszafüredről, Nagy Kálmán halásztól, az 59. 1. 15. leltári számú eszköz pedig 1959-ben Tiszaörvényről, Pócs Istvántól került a múzeumba.
 

               





 

  Dr. Vadász István


 



The Water Scoop and the Traditional Tool for Catching Wels Catfish

 

In our exhibition we show some traditional instruments used for fishing in River Tisza. There are two water scoops (in traditional Hungarian it is called “szapoly”) and two tools for catching Wels catfish (in Hungarian it is called “kuttogtató”).

Water scoops were used for taking the water out of the fishing boats. These were carved from soft wood by the fishermen and were used in the middle of 20th century in Tiszafüred and in Tiszaörvény . The two traditional tools of catching Wels catfish (“kuttogtató”) are special instruments of fishers connected to the traditional Hungarian method of fishing for Wels catfish. It is called ’kuttyogatás’, a special sound effect made with this instrument on the surface of water to attract catfish resting in its hole. This method is said to be a very long-lasted traditional process of catching Wels catfish rooted before the Hungarian Conquest (it was in 896, in the 9th century).

 

Translated by Vadász, István
 


A lisztes bödön

 

Sorozatunkban ezúttal két, cserépből készült lisztes bödönt mutatunk be. A lisztes bödön a hagyományos paraszti háztartások fontos kelléke volt. A kamrában volt a helye, és amint a neve is jelzi, 5-6 kilogrammnyi lisztet tároltak benne, amelyet a kenyérsütéshez használtak. A lisztes bödön fából vagy cserépből készült. Most a cserépből készült változatokat tesszük köz­szemlére. Ezeknek a lisztes bödönöknek alapvetően két típusa volt ismert környékünkön: a keskeny fenekű, fazékhoz hasonló, illetve az egyenes ol­dalú edény.


Az első darab a 68. 187. 1. leltári számú lisztes bödön, amely a XIX. szá­zad végén Mezőtúron készült. Magassága 31,4 cm, talpátmérője 22,5 cm. Ez részben restaurált edény. Vélhetően vásározás útján került az egyik ti­szafüredi háztartásba, ahol körülbelül 1950-ig használták. A bödön formája kiegyensúlyozott. Készítése arra a korszakra esik, amikor Mezőtúr az Al­föld egyik legjelentősebb fazekas központja lett. Kívül-belül mázazott: be­lül sötétebb, okker-színű, kívülről világosabb földfesték fedi. A külső szín az úgynevezett „dudisárga”, ez tehát a Dud község mellől beszerzett en­góbbal festett edény. A virágfüzérekből, illetve ember- és halábrázolásból álló díszítést rátéttel vitték fel, amely körbefut a henger alakú bödönön. A díszítmények színezése ecsettel vagy írókával történhetett. Az edény felü­letének csillogását a második égetés utáni ólom-oxid máz adja. Elvileg fe­dele is lehetett, de az már hiányzik.


A második műtárgy egy fedeles lisztes bödön, leltári száma 71. 36. 1. 1. és 71. 36. 1. 2. A bödön alapszíne világos, a díszítést részben karcolással, részben írókával vagy ecsettel, illetve gipszmintás nyomódúccal, rátétes technikával vitték fel. A henger alakú edény oldalán egy-egy fogantyúsze­rű, korongozott fül található, melyhez hasonló kiképzésű a fedél füle is. A fedő alapszíne szintén világos. A bödön testének alsó sávján 8 és fél dúc­nyi, azonos nyomómintával felvitt díszítmény van. Egy-egy minta 3-3, hét szírmú, szív alakú virágszirmokból felépített virágból és három levélből áll. Az edény nyak alatti felén levelekből és stilizált, kinyílt virágból álló mintafut körbe. A fedőn körbefutó díszítést tömött levelek, karéjos levél­hez hasonló, pontozott levelek és hat vagy hét pontból komponált virág­minták adják. A levelek és indák sötétzöldek, a virágminták pirosak, kivé­ve a nyomódúccal felvitt minták virágait, ahol a piros és a rózsaszín virá­gok váltakoznak. A bödön hasán lévő karcolt felirat alapján tudhatjuk, hogy ez az edény Tiszafüreden készült, 1939. II. hónap 20-kán. Készítője Tüdős Kálmán fazekas és kályhásmester volt (1908-1989), aki már a tisza­füredi fazekasság klasszikus időszakának hanyatlása után tevékenykedett. Ő már nem füredi fazekasoknál, hanem 1921–22 között a karcagi Kántor Sándornál tanulta meg a mesterséget, majd 1934 ás 1955 között Tiszafüre­den az önálló munkával is próbálkozott. Itt kiállított edénye egyszer ége­tett, tehát ólom-oxidos mázzal nem fedett, azaz befejezetlen darab. Az edé­nyen jól látszik a füredi kerámiára jellemző világos, tojáshéj színű engób, mint alapszín, illetve a sötétzöld és vörös földfesték. Mivel az edény máso­dik égetése és végső mázazása elmaradt, így ez a műtárgy nélkülözi a má­zas kerámia megszokott ragyogását. Ennek ellenére értékes darab.

 

      


 


 

The vessel of flour


In our show-case we display two traditional, circular ceramic vessels of flour. These pots were used for storing flour in the pantry of a traditional household. One of these colorful ceramic flour containers was made in Mezőtúr (in Hungary) at the end of 19th century. It was the classical era of Mezőtúr pottery. This glazed wessel has floral, colorful decorations. The basic colour is a special yellow, the so-called dudi-yellow (“dudisárga”), which was named after a small village, where this earth colour was mined. It is a shiny glazed ceramic as it passed through the second phase of firing process: after the first “terracotta firing” lead glaze was poured over the whole vessel and the final firing followed.
The other ceramic vessel of flour was made in 1939, in Tiszafüred in the workshop of Tüdős, Kálmán (1908-1989). In the 19th century Tiszafüred was an important centre of popular hand-made pottery in Hungary, but Tüdős worked during the decline of this traditional hand-made pottery in Tiszafüred.  He worked with traditional, but rather simple Tiszafüred-motives easy to make. This vessel was passed through only the first part of the firing phase. It is the so-called zsengélés, the terracotta firing, when the designs get their colour. That is why it has not got a shiny glazed colour on the surface.
                                                                     

                                                                       Translated by Vadász, István


Ősemlős csontok a múzeum régi gyűjteményéből


Sorozatunkban most három ősemlős csontmaradványt tárunk a látogatók elé. Ezek mindegyike a Tisza medréből került elő az 1890-1900 közötti év­tizedben.  A pleisztocén végi időkből származnak, tehát a csontok kora több mint 10.000 esztendőre tehető. Annak a földtörténeti időszaknak az emlékei, amikor több nagy eljegesedés és kisebb felmelegedés váltogatta egymást. Ez a változás az élővilág, így az állatvilág alakulását is befolyá­solta.
Az egykori nagytestű, mára már elpusztult emlősök csontmaradványai kö­zül a gyapjas mamut (Mammuthus primigenius), az óriásszarvas (Megace­ros giganteus) és az ősbölény (Bison priscus) csontvázának egy-egy darab­ját mutatjuk be.

Az első tárgy az 52. 878.1 leltári számú koponya-töredék a jobboldali szarv maradvánnyal. A koponya agyi része hiányos, mindössze a jobb szarvcsap kiágazásától maradt meg, a szarvcsappal együtt. Mérete: 620 mm, amely azt jelzi, hogy vélhetően egy felnőtt állat csontváza lehetett.  Ez egy ősbölény csontmaradvány. Az ősbölény hatalmas emlős volt, amely 3-5 méter hosszúságot és 1,8 méter magasságot is elért. A marja (válltája) jóval magasabb volt és púposan emelkedett ki; a homloka szélesebb; a szarvai a feje elejéből indultak ki, nem pedig a homlokcsont hátsó szögle­téből.
A második tárgy az 52. 872.1. leltári számú agancstöredék. Egy koponyá­ból induló agancstő, 220 mm-nyi elágazással. A tőrész ép, de az elágazó agancstöredék másik két vége letörött. Az agancs hossza így mindössze 460 mm. Az agancsdarab 75-130 mm-nyi szélessége azonban jelzi, hogy eredetileg nagyobb méretű lehetett. Egy óriásszarvas két agancsának fesztávolsága ugyanis a 4 métert is meghaladhatta. Ez a töredék egy több mint tízezer évvel ezelőtti óriásszarvas agancsa volt.
A harmadik emlék az 52. 861. 1. leltári számú bordadarab. Végei csonkol­tak, szövete porózus, állapota közepes megtartású. Mérete: 772 mm. Vala­ha egy hatalmas gyapjas mamut csontvázának része volt. Egy ilyen felnőtt állat marmagassága 2,8-3,4 méter körüli, tömege pedig 4-6 tonna is lehe­tett.

 

          

 
52.878.1 koponya-töredék

                   

52.872.1 agancstöredék                                                                   52.861.1. bordadarab
 


Dr. Vadász, István



Fossils of Late Pleistocene Mammals from Our Collection


In our show-case we displayed three fossils from the Late Pleistocene Era refering the climate and fauna of our recent region during the end of Pleistocene era, more than 10.000 years ago. These fossils are the parts of skeleton of three different extinct animals (Steppe Bison, Giant Deer and Woolly Mammoth).
The first fossil belongs to a Bison Primigenius (Steppe Bison). This is  the right horn with skull-fragment. It is 620 mm long. It might be the horn of an adult animal.
The second bone is an antler-fragment, an annually shed, branched structure of a Giant Deer (Irish Elk), wich is also an extinct late Pleistocene mammal. The endings of the antler are broken that is why its lenght is only 460 mm.
The third fossil is an incomplete rib-bone of a Woolly Mammoth. Its length is 772 mm.

All of these fossils were found in the River Tisza, next to Tiszafüred, more than 110 years ago, in the 1890's.


       

 



Translated by Vadász, István


Régi bankjegyek a XX. századból


Sorozatunkban régi Pengő és Forint bankjegyeket mutatunk be. Közös jellemzőjük, hogy ezek a címletek már régen nincsenek forgalomban, így bankjegytörténeti (numizmikai) jelentőséggel bírnak.
A 28 darabos összeállításban 26 darab, különböző címletű Pengő és 2 darab Forint bankjegy van. A legrégibb papírpénz egy 1930-as kiadású, 100 Pengős, melyet időrendben egy 1943-beli 1000 Pengős követ.
Érdekesség a Vörös Hadsereg Parancsnoksága által, 1944-ben kiadott 100 Pengős bankjegy. Ez a II. világháború magyarországi hadszinterének azon részén készült, amelyet a Szovjetunió Vörös Hadserege már elfoglalt.
Az időrendben következő bankjegyek kiadási ideje 1945. április 5. és 1946. június 3. közé esik. Kezdetben még csak kis címleteket láthatunk a kiállításon (Ötven, Száz, Ötszáz Pengő), ám 1945. július 10-től már nagyobb címletű (Tízezer Pengő), illetve felülbélyegzett 1000 Pengős bankjegy is a gyűjteménybe került. Ezt követően, főleg az 1946 márciusától kiadott címletek már Százmillió Pengős, sőt Mil- és Bilpengős bankjegyek is voltak. A kiállításon szereplő legnagyobb címlet a Egymillió Bilpengős címlet. Ezt 1946. június 3-án adták ki, másik négy, igen magas címletű társával együtt. Ez már a hiperinfláció időszaka. Mint tudjuk, 1946. július 10-re a magyar infláció világrekordott döntött, mivel ezen a napon az árak 11 óra alatt megduplázódtak. Néhány héttel később, 1946. augusztus 1-jén jelent meg az új valuta, a Forint: az átváltás során 400000 kvadrillió – tíz a huszonkilencediken – Pengőért adtak 1 Forintot.
Kiállításunkat egy Tíz és egy Húsz Forintos, 1969-ben kiadott bankjegy zárja. Ma már ezek a papírpénzek sincsenek forgalomban.


 

               

 

        



Old Hungarian Banknotes from the 20th Century


In our exhibition we displayed 28 old Hungarian banknotes: 26 'Pengő' banknotes and 2 'Forint' banknotes. Pengo banknotes were issued in 1930, in 1943, in 1944, in 1945 and in 1946. We have got different denomination of banknotes in our show: the highest  denomination is „Egymillió Bilpengő = 1.000.000.0000 b-pengo (billion-pengo)”. It represents the Hungarian hyperinflation of 1946.

In August of 1946 it was replaced by the banknote of Forint. We show the lowest denomination of Forint banknotes: Ten Forint banknote and Twenty Forint banknote.

 

by Vadász, István


Népi textilhímzések, szőttesek Tiszafüred környékéről

 

Sorozatunkban három tiszafüredi szakajtóruhát mutatunk be. Ezek olyan szőttesek, amelyek a környékbeli szőtteskészítés jellegzetes darabjai. Egyik közös jellemzőjük, hogy házilag készült szőttesek, tehát nem takácsok, hanem a háztartásban dolgozó asszonyok munkái. Azaz „asszonyszőtte” vásznak képezik a kiállítás tárgyát. Alapanyagukat tekintve kettő szakajtóruha kendervászon, egy pedig úgynevezett felesvászon, amely azt jelenti, hogy a vászon láncfonala pamut, vetüléke pedig kenderfonal volt.

A 73. 160. 1. leltári számú szakajtóruha anyaga kendervászon, mérete 72 x 61 cm. A szőttes mindkét végén kék, háromlevélből formált, stilizált szív motívumokkal díszített csík húzódik. Az alsó csík alatt jobbra egyszerű, keresztszemes CsM monogram. E jelzés ellenére nem ismert a szőttes készítője. Azt viszont tudjuk, hogy 1920 körül, Tiszafüreden készült a szakajtóruha.

A 73. 161. 1. számon nyilvántartott szakajtókendő felesvászonból készült, mérete 82 x 58 cm. Mindkét szélén kék szőtt csík van, melyet stilizált négyszirmú virág- és négyágú csillagsor díszít. Az egyszerű, keresztszemes monogram itt is az alsó csík alatt jobbra látható. A HM jelzés a készítőre, Hopka Mariannára utal, aki 1900 körül, Tiszafüreden szőtte és hímezte ezt a saját használatra szánt textíliát. Egy ideig használatban is volt a szakajtóruha: kezdetben kenyér letakarására, később pedig konyhai törlőruhaként is használták.

A 76. 35. 1. számú szakajtóruha anyaga szintén kendervászon, mérete 80 x 50 cm. A textília mindkét végén meggypiros, csillagos mintákból álló szövött csík fut végig. Az alsó csík alatt jobboldalt, keresztszemes hímzéssel készült az NM monogram, amely a név szerint pontosan nem azonosított egykori készítőre vagy tulajdonosra utal. A szakajtókendő 1920 körül készült Tiszafüreden és legalább 1950-ig volt használatban.

Ezek a vászonszőttesek mind a készítés módját, mind pedig a szőttes anyagát és a díszítést tekintve eltérnek Jász-Nagykun-Szolnok megye más részének szőtteseitől. Ez is jelzi, hogy vidékünk jól elkülöníthető tájegységnek tekinthető.

 

     

 

Traditional Handmade Homespun and Embroideried Bread Cloths from Tiszafüred

 

In our exhibition we dispayed three hand-made homespun bread cloths from Tiszafüred and its surroundings.  The basic material for traditional bread cloths was handwoven homespun or cotton and the motifs or patterns were red or blue. Each textile had monograms (with the letters NM, HM or CsM) refering to the former owner or maker.  These letters were made by the technique of the so-callad cross stitch technique.

The bread cloths were made by young girls or young women as a household activity during the first decades of the 20th  century.

 

By Vadász, István

 


 

Egy GULÁG-ot járt hadifogoly katonaládája

 

A Hónap Műtárgya sorozat idei első tárlataként egy kölcsönzött emléket, egy II. világ­háborús tiszafüredi hadifogoly katonaládáját mutatjuk be.
Ez egy nagyobb, szinte bőröndnyi méretű láda. Sötétbarnára színezték, alja és tetőlapja furnérlemezből készült, mely a csapolással összeállított léckeretre van felszögezve. A láda aljának és tetejének mindegyik sarkát fémlemez papucs merevíti ki. A láda fogan­tyúja fém- és dróthuzalból van kialakítva, melyet rézdrót és vékonyra vágott bőrdarab tesz kényelmesebbé. Ez a láda az egyik táborbeli asztalos-rabtárs munkája volt.  Ma­gassága 19 cm, hossza 53 cm, szélessége pedig 35 cm. Teteje felnyitható, gyá­rilag ké­szített zárral zárható.

A láda felnyitható tetejének belső lapján kézírásos feljegyzés tudósít a láda egykori gaz­dájáról. A felirat az alábbi: „Áru kofeőr (Mi)Mester Lajos, szül: 1922. Miskolc. Készült 1946-ban Oroszországban az Új Földön. Onan átvándorol Norilszkba. 1946-tól 53-ig Norilszkban. Majd: Sziberija, Tajset, Irkutszk, Krasznojarksz, Kemerovo, Tomszk, No­voszibér, Omszk, Cseljabinszk, Szverdlovszk, Kánszk, Gomel, Ukka, Moszkva!! (két­szer aláhúzva), Dudinka, Igarka, Tunguzka, Ukrajina, Kijev!, Hárkov, Kaminec Po­dolszki, Zsitomer, Korosztin Zsanfov, Odessza, Kaminec Podolszki, Dnyitropetrovsz­kaja, Poljtava, Minszk, Szmolenszk, Lengyelország, Cseszkó (!) Romanija. Majd Ma­gyar Ország 1956. III. 3 án. Nyíregyháza, Jászberény, Budapest, Debrecen, Füzes­abony, Karcag Tilalmas ÁG, Tiszafüred, Szentes”.

A felirat egy nyilvánvalóan hosszú utazás útvonalának állomásait sorolja fel. A felsoro­lás nem az utazás sorrendjében jegyzi fel az állomásokat, hisz szinte találomra vannak a város- és országnevek feltüntetve. A láda fedelére került felírás tehát teljesen nyilván­valóan később kerülhetett, ettől függetlenül rendkívüli fontossággal bír. Megtudhatjuk ugyanis, hogy tulajdonosát Moszkván át a Transszibériai vasútvonalon Krasznojarszkig esetleg Tajsetig szállították, majd vissza Karasznojarszkba és ott a Jenyiszejen fel északra a folyón. Megjárta Novaja Zemlját (Újföld) és Noriliszkot. A visszaút Moszk­váig nyilvánvalóan ugyanaz lehetett, de azt követőn Belorusszián, Lengyelországon, Románián át jutott el Nyíregyházáig, majd itthon is megjárt néhány állomást (börtönt), amíg Tiszafüredre hazajutott. Sajnos, a pontos útvonalat ma már nem tudjuk rekonstru­álni.

A láda tulajdonosa Mikruszkó (Mester) Lajos egykori tiszafüredi lakos volt, aki egyéb­ként ismert emberré vált, bár Tiszafüreden még élete utolsó éveiben is eléggé visszahú­zódó emberként élt. Mikruszkó Lajos a Szovjetunió hírhedt hadifogoly lágereit járta meg. Több olyan láger lakója volt, amely Szolzsenyicin (1918-2008) Iván Genyiszovics egy napja vagy GULÁG-szigetcsoport című regényeiből is ismertté vált. A hírhedt GU­LÁG-ok (ez a mozaikszó a Javítómunka Táborok Főigazgatósága orosz lerövidítéséből ered) földi pokolnak számítottak. Ezekbe a táborokba zárták a sztálini Szovjetunió ide­jében, 1930-1953 között a rendszer politikájának ellenzőit, illetve a II. világháborús ha­difoglyok egy részét. Itt a rabok napi 10-12 órát dolgoztak kemény munkával, miköz­ben az élelemről és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak. Egyes becslések sze­rint közel 15-20 millióan járták meg ezeket a táborokat és a táborlakók közül két, két és fél évtized alatt összesen 1,5 millióan haltak meg. Ezeknek a táboroknak a számát szerte a Szovjetunióban 400-500 közöttire teszik.

Mester Lajosról Csalog Zsolt M. Lajos 42 éves címmel készített regényt. Előbb külföl­dön majd a rendszerváltozást követően itthon is megjelent. Ebből, illetve egy port­réfilmből megismerhetjük Mester Lajos életét, aki 1943-ban vonult be katonának és rö­videsen fogságba is esett Dora-Gyelatyinszk környékén, Ivanovo Frankivszk vidékén (ez a mai Ukrajnában van). Mivel egy besúgó közreműködése révén magára kellett vál­lalnia több tucatnyi partizán kivégzését, ezért a Kijevben tartott tárgyaláson előbb halál­ra, majd kegyelemből 20 évig tartó kényszermunkára ítélték. Valamikor 1955-ben tér­hetett újra vissza Magyarországra, de csak 1956 tavaszán szabadulhatott, mivel még itt­hon is folytatódott a börtönbüntetése. Szabadulása után évtizedekig rendőrségi megfi­gyelés alatt állt, élete végéig nem tudott szabadulni annak a 12 évnek a nyomasztó em­lékétől, amelynek tárgyi bizonyítéka ez az egyszerű, kopott katonaláda.




 

A Footlocker of a War Prisoner of GULAG from Tiszafüred


This month we display an old, weather-beaten box-like object, coloured dark.brown. It is a footlocker from the World War II and it was used by a Hungarian soldier who had been a war prisoner of the GULAG in the Soviet Union for 11-12 years (from 1944 till 1956). He was Lajos Mester (Mikruszko), who lived in our town in Tiszafüred (1922-2008).

The GULAG is the anocrym of the forced labour camp system for the enemy of communist system (from petty criminals to political or war prisoners). These camps existed from 1930 till 1953 (or 1960!), during the Stalin era all over the Soviet Union and their number is estimated as 430-450. It was the Russian novelist Aleksander Solzhenitsyn (1918-2008) who had raised global awareness on the gulag (and was awarded the Nobel Prize in Literature in 1970 for this)

We can study the list of stops, the names of towns passed during Mester Lajos's journey to the forced labour camp. It was Lajos Mester who had put down this list. The box was made by an other war prisoner for the owner. Lajos Mester had lived in Tiszafüred before he had became a soldier in the Hungarian Army and had fougth against th Soviet Red Army during the World War II. He had been captured and first he had been senteced to death but he had got Stalin's pardon: sentenced to forced labour camp for up to 20 years.

That is why he had been taken to Siberia, to Novaja Zemlja. As the manuscript says this „suitcase had been made in 1946, in Russia, in Novaja Zemlja Then in Norilszk from 1946 till 1953. Then Sziberija, Tajset, Irkutszk, Krasznojarksz, Kemerovo, Tomszk, Novoszibér, Omszk, Cseljabinszk, Szverdlovszk, Kánszk, Gomel, Ukka, Moszkva!!, Dudinka, Igarka, Tunguzka, Ukrajina, Kijev!, Hárkov, Kaminec Podolszki, Zsitomer, Korosztin Zsanfov, Odessza, Kaminec Podolszki, Dnyitropetrovszkaja, Poljtava, Minszk, Szmolenszk, Poland, Cseszkó (! - it is Czecho-Slovakia) Romanija. Then Hungary 1956. III. 3. Nyíregyháza, Jászberény, Budapest, Debrecen, Füzesabony, Karcag Tilalmas ÁG, Tiszafüred, Szentes”.

We think this list is not an exact order of the travelling as it must have been put down later as the yourney was. But this suitcase is a symbol, a relict of a victim of the communism. Mester Lajos survived the GULAG and the period of communism and he was a tremelous person for up to his lifetime. Altough Zsolt Csalog, the Hungarian sociologist had published a book on his life with the tilte M. Lajos , Aged 42 in 1989, Mester Lajos had n