Kiss Pál Múzeum

Kiss Pál Múzeum

Mesterek és mesterművek

Az 1877-ben alapított Kiss Pál Múzeum a Tisza-tó egyetlen nagy multú múzeumi intézménye. Alapítása a történeti és régészeti érdeklődésű Tariczky Endre (1818-1912) tiszafüredi plébános nevéhez fűződik. Ő töltötte be haláláig az akkor még Tisza-Füred Vidéki Régészeti Egylet titkári, majd elnöki funkcióját. Az értékmegőrző munkában társa volt a hasonló érdeklődésű Milesz Béla (1843-1912) református tanító, aki a múzeumőri feladatokat látta el.
 
Az egylet régészeti feltáró tevékenysége országszerte ismert volt. A kor tudományos vérkeringésébe is bekapcsolódtak. Főleg a régészeti gyűjteményt fejlesztették, de számos kézirat- és könyvritkaság, jelentős őslénytani anyag begyűjtése fűződik nevükhöz. Tiszafüred városa az 1896-ban épült új Városházán három termet biztosított a múzeális anyag és az égisze alatt működő közkönyvtár elhelyezésére. Haláluk után az egylet csak névlegesen működött, a II. világháború végén a gyűjtemény egy része megsemmisült.
 
1949-ben fordult újból az országos érdeklődés Tiszufüred múzeuma felé, amikor  kiállítás megnyitásával Magyarország első falumúzeumaként bemutatkozhatott. Jelenlegi helyére, a klasszicista stílusú műemlék Lipcsey-kúriába 1952-ben költözött át. Kezdetben tiszteletdíjas pedagógusok vezették, majd 1968-tól főállású múzeológus látja el a szakmai feladatokat. Gyűjteményeinek darabszáma meghaladja a 25 ezret. 1978-ban, majd 2000-ben megyei támogatással felújították.
 
2001-ben nyílt meg új állandó kiállítása „Mesterek és mesterművek – Tiszafüred művészi kisiapara és háziipara” címmel. A kiállítás rövid várostörténettel indít, mely a XVII. század végi újratelepedéstől tekinti át Tiszafüred történetét, mezővárossá válását, céheinek alapítását. Céhes mesterek voltak a híres tiszafüredi nyereggyártók, akikről már a XVIII. században testőríróink is megemlékeztek. Fanyergeik magyar nyereg, füredi nyereg néven váltak ismertté. A huszárság szabályzatban rögzített hivatalos nyerge volt, a kisipar felvirágzását ez magyarázza. A világ 34 országának könnyűlovassága használta Európában és Amerikában is. Faragott díszei (ékrovás, beütés, vésés, domború faragás) ősi technikákat és motívumokat őriztek meg.
 
Másik, szélesebb körben ismert népművészeti kisipara a fazekasság volt. Mesterei egyszer égetett feketekerámia gyártásában éppúgy jeleskedtek, mint a magasabb technikai tudást igénylő mázas kerámia előállításában. Ez utóbbiakat szintelen ólommáz fedte, díszítményei virágbokrokból, ágon álló mdarakból és körzővel szerkesztett rozettákból tevődtek össze. 40-50 km-es körzetben – köztük a matyóságnál – igen kedvelték a füredi fazekasok munkáit. Ismert készítményeik: a huszárt megjelenító miskakancsók, a zsebbe tehető, lapos pálinkásbutellák, a külnböző mérető, falra akasztható tálasedények.
 
Hasonló körzethez jutott el a szintén reformkortól meghonosodott festett, virágozott asztalosbútor is. A magyar bútorfestő hagyományban egyedülállóan vésett vagy festett körmezőben jelenítették meg a fő virágkompozíciót, a szegfűt, gránátalmát. A korai készítmények sötétkék, fekete alapúak voltak. Ládák, nyoszolyák, falitékák és korsólócák készültek ebben a modorban. A XIX. század második felétől új alapszínen, kéken vagy vörösön jelent meg a korábbi ornamentika. Mindkét alapszínen fekete „márványozás” utánozta a fa erezetét. A bútorok virágozása is feldúsult, szinte az egész előlapot beborította. Ezt követően merőben új stílus jelent meg, melynek díszítménye nem festett volt, hanem vésett álló leveles csokrok. Mindhárom kismesterség a XX. század elejétől gyorsan elhalt.
 
Külön vitrin szemlélteti a női szövést, hímzést. Legszebb darabjai a keresztszemes hímzésű dísztörülközők és gyúrókötények. A szövött anyaghoz hasonlóan sokukban tulajdonosuk monogramja is látható. A finom vásznon fehér lyukhímzés is divatos volt. Női fehérneműk, főkötők, ágybeli textílek, terítők, zsebkendők kedvelt hímzésmódja volt.
 
Az ügyesebb kezű pásztorok csont-, szarú és bőrmunkákkal, illetve faragással is foglalkoztak. Körükben a csere, az ajándékozás is szokásos volt. A kiállítás pásztorművészeti része több olyan tárgyat is bemutat, melyet más vidékről ideszegődött pásztorok készítettek. Művészi tehetségüket a gazdag díszítményű karikásostorok, bicskatartók is dícsérik.
 
A kiállítást rövid múzemtörténet zárja, mely archívfotók, régi kiadványok segítségével idézi fel az alapítók sokoldalú munkásságát.