Nyitva tartás
Kiss Pál Múzeum

Nyitva tartás

Kiss Pál Múzeum

Múzeumtörténet

A Kiss Pál Múzeum vázlatos története

 
    A tiszafüredi Kiss Pál Múzeum a vidéki Magyarország egyik legrégibb gyűjteménye, mivel az intézmény jogelődjének tekintett Tiszafüred-vidéki Régészeti Egyletet 1877-ben alapították tiszafüredi lokálpatrióták. Az öntevékeny szervezet létesítését 1872-ben Tariczky Endre (1818-1912) tiszafüredi római katolikus plébános vetette fel, aki régészeti ásatások megszervezésével, megvalósításával országos ismertségre tett szert a korabeli tudományos életben. Több éves előkészítő munka után 1877 áprilisában alakulhatott meg a Tiszafüred-vidéki Régészeti Egylet, melynek taglétszáma rövidesen 135 főre emelkedett. Az alakulás évében 111 helybeli érdeklődőn túl 105 vidéki ember alkotta a tagságot. Az egylet célja „a régiségek ásatása, a régészeti ismeretek terjesztése, s a régészet iránti érdekeltség fejlesztése, ápolása, régészeti szakkönyvtár és régiségtár létrehozása” lett. A felállítandó régiségtár első gyűjtemény-egységét Tariczky adományaként saját, 400 darabos régiség- és pénzgyűjteménye képezte.
Az egylet gyűjtőterülete a Közép-Tisza mentére terjedt ki: Tiszarofftól és Kőtelektől egészen Egyekig, Poroszló térségéig. A rohamosan gyarapodó emlékanyagot négy fő csoportba sorolták: az éremgyűjtemény, a régiségtár, a vegyes tárgyak és a könyvtár alkotta a főbb egységeket. Már az indulástól kezdve elmondható, hogy az egyesület másik éltetője Milesz Béla (1843-1912), a református iskola tanítója volt. A két korabeli lokálpatrióta tevékenysége több mint három évtizeden át határozta meg az egylet életét.
    1896-ban az egyesület a Múzeum- és Könyvtáregylet nevet vette fel és az akkor már rangos gyűjtemény a Községháza emeleti helyiségeiben nyert elhelyezést. Addigi fő feladatkörük, a régészeti kutatás és ismeretterjesztés az irodalmi ismeretterjesztéssel, könyvtári szolgáltatással bővült. Jellemző, hogy 1900-tól 1913-ig minden évben füzet alakú kiadványban ismertették az egyletben folyó munkát. Ezek nyomán tudjuk, hogy a múzeumi gyűjteményt évente 250 vidéki és 300-350 helybeli látogató kereste fel, a könyvtár 100 olvasója pedig 3500-3700 kötetet kölcsönzött egy évben. A múzeum éremtára 3298, a régiségtára 7409, a vegyes tárgyak tára 1440 tételt, a könyvtár 5872 kötetet tartalmazott 1912-ben, mely összesen 18019 tételnyi, illetve kötetnyi gyűjteményi anyagot jelentett.
Az egylet két, meghatározó tagja alig néhány napnyi különbséggel 1912 májusában hunyt el.
Szinte próféciaként hathatott Tariczky Endre halálakor, 1912 májusában a nekrológ néhány sora, mely a gyűjtemény jövendő évtizedeire is vonatkoztatható.

    ”…S mit gondoltok, akad-e valaha hálátlan kor, mely az öreg úr alkotta múzeumot…átengedné az enyészetnek?...nem lesz-e örökéletű az ő neve, alakja, mint ki ezt alapította…úgy, hogy község Európában ilyennel nem dicsekedhetik,,,”

    1912-őt követően, s különösen 1918/19 után, a megváltozott társadalmi-gazdasági körülmények közepette az egylet tevékenységének jellege is átalakult: lényegében mint a község tulajdonában lévő közkönyvtár és múzeum funkcionált. Az egyletként való működés nagyrészt formálissá vált, sőt 1935-ben a megszűnés gondolata is felmerült a felügyelő szervek javaslataként. Az intézmény továbbéltetője a tikárként működő Kürthy Sándor községi aljegyző lett, aki 1912 és 1942 között látta el ezt a feladatot. Az utolsó közgyűlésüket 1942-ben tartották, a gyűjteményt azonban már 1941-42-tõl kezdve nem tudták érdemben gyarapítani. Ebben a korszakban a gyűjtemény az akkori polgári iskolában (ma Kossuth Lajos Általános Iskola) volt elhelyezve.
Tiszafüred környékén 1944 októberének második felében heteken át intenzív harc folyt a tiszai átkelőhely megszerzéséért. Mivel a múzeum és a könyvtár időközben újra a Községházára került, szinte természetesnek tűnhet, hogy a gyűjtemény nagy része a közigazgatás átmeneti felbomlása idején eltűnt, elpusztult, szétszóródott. Pontos adatok hiányában csak becslésekre támaszkodhatunk a pusztítás méreteit illetően. A közel 9000 kötet könyvből mintegy 1500 kötet maradhatott meg, az érem- és régiséggyűjtemény csaknem teljes része eltűnt, a vegyes gyűjteményből néhány tucat könyv, kézirat illetve mintegy 150 tételnyi őslénytani, geológiai anyag maradt meg.
    A múzeumi gyűjteményt 1947 nyarán kezdték újjászervezni, az egyletet azonban hivatalosan 1949. december 22-én, az 562 481/1949 IV/3 BM sz. rendelettel feloszlatták. Ám az előző napon – nem mellesleg, Sztálin születésnapján -, 1949. december 21-én létrehozták az ország első, nem városi jogállású településén működő, úgynevezett Falumúzeumát. Az állami fenntartásba kerülő gyűjtemény néhány évvel később, 1952 szeptemberétől került a volt Lipcsey-kúria műemlék épületébe. A költözés befejezésekor, 1953 májusában vette fel az intézmény Kiss Pál 1848-49-es honvédtábornok (1809-1867) nevét. A Bihar vármegyei diószegi születésű Kiss Pál az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kevéssé ismert tábornoka volt, aki a szabadságharc leverését követően 1849 szeptember első hetéig védte a péterváradi várat. A vár átadása után halálra ítélték, ám rövidesen császári kegyelemben részesült. Szabadulását követőn Tiszafüredre házasodott, majd itt élt egészen 1867-ben bekövetkezett haláláig. A tiszafüredi Örvényi úti temetőben nyugszik.
    A továbbiakban a múzeum gyűjteményének sorsa meglehetősen ellentmondásosan alakult. 1952 és 1954 között 874 néprajzi, 257 régészeti és 135 őslénytani tárgy leltározása történt meg: ezek zöme vélhetően a régi egyleti gyűjteményből került elő. A muzeális értékű könyvek egy részét ugyanakkor 1954-ben a Debreceni Egyetemi Könyvtárba, más részét pedig 1956-ban a debreceni Déri Múzeumba szállították.
    A tiszafüredi múzeum 1962-ben a Szolnok Megyei Tanács igazgatása alá került, majd rövidesen az akkor születő megyei múzeumi szervezet, a Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága szervezeti rendszerébe tagolódott be. A múzeum gyűjteményét az 1960-as évek végéig tiszteletdíjas tiszafüredi pedagógusok gondozták, gyarapították. 1949 és 1954 között Szigeti Iván, 1954-től 1959 augusztusáig Gráf Ottó, 1960 szeptemberétől 1963 januárjáig Varga Ferenc, 1963. május 1-től 1972. július 1-ig pedig Vincze Imre volt a múzeumvezető. Közben 1959 végétől 1960 augusztusáig Pócs Éva is megbízást kapott a gyűjtemény gondozására – szolnoki segédmuzeológusként-.
Helyi és központi szervezésű állandó és időszaki tárlatok már 1947-től voltak, de ez első, a szakági követelményeknek is jobban megfelelő állandó kiállítást 1967. november 7-én nyitották meg „Élet a Tiszatájon” címmel. Az intézmény életében nagy előrelépésnek számított, amikor Füvessy Anikó személyében 1968 nyarától előbb részmunkaidős, majd 1969 júliusától főállású, szakképzett néprajzos muzeológus kezdett dolgozni a múzeumban. Az 1970-es évek második felében megtörtént a múzeumi épület első teljes felújítása és 1978-ban megnyílott a „Változó Tiszatáj” című néprajzi és helytörténeti új állandó kiállítás. Ebben az időszakban az intézmény fejlődése töretlen ívűnek mondható. 1981-ben történész muzeológusi státusz létesült, amelyet azóta is Vadász István tölt be. Éves szinten 4-5 időszaki kiállítást rendeztek, a látogatók száma az 1980-as években a 6-7.000 főt is elérte. 2000-ben újabb műemléki felújítás történt, majd 2001-ben megnyílt a „Mesterek és mesterművek” című újabb, néprajzi és helytörténeti állandó kiállítás.

    Az intézmény újraalapítása óta eltelt mintegy hat évtized lehetőséget teremtett négy szakgyűjtemény kialakítására. 1969-ig a tiszteletdíjas pedagógusok, illetve a részmunkaidős muzeológus munkatársak tevékenysége révén jelentős néprajzi és helytörténeti emlékanyag került be a múzeumba. 1969-től 2007-ig főállású néprajzos muzeológus gyarapította, gondozta és kezelte a néprajzi szakgyűjteményt, 2007-től 2012 végéig, a megyei múzeumi szervezet működéséig pedig a megyei múzeumigazgatóság etnográfusai látták el ezt a feladatot. 1981-től napjainkig történelem-földrajz szakos tanárként főállású történész és természettudományi muzeológus munkatárs gyarapítja, gondozza az egyre bővülő történeti és természettudományi szakági gyűjteményeket. 1974-ben egy tiszafüredi kötődésű festőművész, Nagyidai Neischel Lajos (1901-1972) hagyatéka révén a negyedik, a képzőművészeti gyűjtemény is kialakult. Ennek szakági gondozását is a megyei múzeumigazgatóság munkatársai látták el 2012 végéig. Időközben a Kiss Pál Múzeum két munkatársa tudományos minősítést (a néprajztudomány, illetve a földrajztudomány kandidátusa) szerzett, így az intézményt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága tagmúzeumaként tudományos kutatóhelyként is számon tartották. 2013. december 31-kén a néprajzi gyűjtemény 5178, a történeti gyűjtemény 6978, a természettudományi gyűjtemény 755, a képzőművészeti gyűjtemény 65 leltározott egységnyi műtárgyat, dokumentumot számlál. 11327 db negatív, 1448 db diapozitív, 2665 tételnyi adattári egység és 6259 könyvtári egység alkotja a segédgyűjteményt.

    Ma a Kiss Pál Múzeum és a telephelyeként irányított Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház a Tisza-tó szűkebb térségének, a Tisza bal partján lévő, 13 településből álló gyűjtőterületnek az egyetlen, működési engedéllyel rendelkező közérdekű muzeális intézménye. A 2013 júniusában megújított működési engedélyben jóváhagyott gyűjtőterületen, 4 szakági (néprajz, történelem, természettudomány, képzőművészet) gyűjtőkörben:

  • gondoskodik a kulturális javak meghatározott anyagának gyűjtéséről, nyilvántartásáról, megőrzéséről és restaurálásáról,

  • tudományos feldolgozásáról és publikálásáról,

  • valamint kiállításokon és más módon történő bemutatásáról, a közművelődési és múzeumpedagógiai feladatok ellátásáról.
     

    A múzeum fő célját úgy éri el, hogy lehetőséget teremt a gyűjtőterületen, Tiszafüreden, Abádszalókon, Nagyivánon, Tiszaburán, Tiszabőn, Tiszaderzsen, Tiszagyendán, Tiszaigaron, Tiszaörsön, Tiszaroffon, Tiszaszentimrén, Tiszaszőlősön és Tomajmonostorán a teljes lakosság kulturális és történeti identitástudatának megőrzésére, a kistájhoz tartozás tudatának erősítésére. A megyei múzeumi szervezet felbomlását követően, 2013 elejétől, a személyi feltételek hiánya miatt a továbbiakban a néprajzi és a képzőművészeti gyűjteményt lezárt gyűjteményként lehet működtetni.

    A Kiss Pál Múzeumban 2000-ben az épületen teljes felújítást, 2010-ben pedig – a Jászkun kaptányok nyomában EU-támogatású projekt keretében – akadálymentesítést és kisebb átalakítást, szolgáltatásfejlesztést végeztek. 2013. január 1-től a Kiss Pál Múzeum önállóan működő költségvetési intézményként Tiszafüred Város Önkormányzata (5350 Tiszafüred, Fő út 1.) fenntartásába került. A fenntartóváltozást követően ma a Kiss Pál Múzeumban a területi múzeumra, a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházban a közérdekű muzeális kiállítóhelyre vonatkozó, jogszabályban rögzített elvárások és követelmények továbbra is teljesülnek. A Kiss Pál Múzeumban egy fő, két gyűjteményi szakágat is felügyelő muzeológus, egy fő közművelődési szakember, intézményi kommunikátor, teremőr, 1 fő állományvédelmi szakember, gyűjteménykezelő és 1 fő adminisztrátor,teremőr biztosítja az intézmény működését.