Mezőtúr, a kerámia városa

Az Alföld közepén, Jász-Nagykun-Szolnok Megyében, Szolnoktól 50 kilométerre található Mezőtúr, a nagy múltú mezőváros. Évszázadokon át az egyik legfontosabb vásározó központ és a reformáció egyik magyarországi fellegvára volt. Lakói számos foglalkozást űztek, ám ezek közül a XIX. században máig hatóan kiemelkedett a fazekasság.

A mesterség emlékeinek összegyűjtésére sok terv született már a XX. század eleje óta, de önálló fazekas múzeum csak 1983-ban jött létre.

Az alapítást követő húsz évben a gyűjteménynek a volt izraelita iskola adott otthont. 2004-ben a múzeum új helyre költözött.

A múzeum épülete

Mezőtúr egyik legpatinásabb, műemlék jellegű épületében, a Bolváry-kúriában kapott új helyet a mezőtúri kerámiakészítés múltját és jelenét bemutató állandó kiállítás.

A múzeumnak helyet adó, 1821-ben Kállay Péter földesúr által építtetett, klasszicizáló stílusú „L” alakú lakóépület már önmagában megér egy látogatást. Egyszerű, arányos elosztású homlokzata, az udvar felőli dór utánzatú oszlopsor és az érdekes felosztású belső terek tökéletes környezetet biztosítanak a kiállított tárgyaknak, dokumentumoknak.

A múzeum állandó kiállítása – A mezőtúri fazekasság évszázadai

Az állandó kiállítás, kitekintéssel a város környékén talált több ezer éves régészeti kerámiákra, XVIII. századtól napjainkig követi végig a fazekasság, a kerámiaművesség helyi történetét.

Írott források bizonyítják, hogy a XVI. századtól már biztosan dolgoztak fazekasok a városban. A XVIII. század végén céhekbe tömörültek és a városban egyre több fazekasműhely nyílt. Ekkoriban a mázatlan, egyszerégetett fekete edényeket készítették a legnagyobb számban. Jellegzetes termékük a korsó volt, ezekről kapták a korsós elnevezést. A korsók mellet nagyméretű kétfüles kanták, locsolók, vedrek, szűrőtálak és mívesen díszített gyertyamártók maradtak ránk ebből a korból.

A mázak nagyobb mennyiségű használata feltehetőleg a hódmezővásárhelyi fazekasok hatásának köszönhető.

A legkorábbi mázas edények között tartjuk számon azt a két zöld céhkancsót, amelyet 1836-ban két hódmezővásárhelyi fazekas, M. Szabó Péter és Tóth Mihály ajándékozott a mezőtúri "Korsós Czéhnek", amikor a céhbe való felvételüket kérték. Ezek még feltehetően Hódmezővásárhelyen készültek. Ezt követően jelentek meg az első mázas edények Mezőtúron. Díszítésük ekkor még egyszerű, a fekete írókázás volt a leggyakoribb. Általában zöld, színtelen, esetleg barna vagy sárga mázt kaptak.

A túri fazekasság aranykora, az 1870-1890 közötti időszakra tehető. A város több tucat műhelyében akkoriban kezdték el készíteni a zsemlyesárga alapszínű, ún. dudi edényeket. (Az Arad megyei Dud község határában működő bányából vásárolták ezt a sárgás, öntőfestéknek használt agyagot.) A nagy mennyiségben korongozott és kiváló minőségű dekoratív edények a vásározó fazekasok és a kereskedők révén az ország távoli pontjaira is eljutottak. A túri korsó igazi fogalommá lett a paraszti háztartásban.

A XIX. század vége a szecessziós, polgári stílusváltás időszaka volt Mezőtúron. Badár Balázs (1855-1939) fazekasmester egész magyar kerámiaművesség történetének egyik kiemelkedő alakja. A kiváló szakmai tudással rendelkező mester felismerte a váltás szükségességét, paraszti használati tárgyak helyett a polgári ízlésvilágnak jobban megfelelő dísztárgyakat kezdett el készíteni. Hamarosan országos és nemzetközi ismertségre tett szert, számtalan díjat nyert Budapesttől Párizsig, Brüsszeltől Debrecenig. Korának egyik legismertebb, legtöbbet foglalkoztatott iparosává lett. Hírneve ma is fémjelzi a túri kerámia minőségét.

Badár Balázs mellett a kor neves túri korsósa volt még Gombos István, Békési István, Szappanos István, Krizbai Lajos, K.Nagy Gábor és Kádár István is.

A XX. század elején a legtöbb magyar fazekasközponthoz hasonlóan Mezőtúr is válságba került. A gyáripari kerámia, a zománcos lemezárú kiszorították a használatból a hagyományos cserépedényt. A világháborúk okozta nyersanyaghiány, a pénztelenség miatt csak néhány műhely tudta fenntartani magát. Ezek a műhelyek rákényszerültek, hogy a hagyományostól eltérő, gyakran giccsbe hajló termékeket gyártsanak. Minden nehézség ellenére Csibi Ferenc, Cs.Kiss Imre, vagy Varga Gábor műhelyéből számos szép és értékes kerámia is kikerült.

A válság egészen az 1950-es évek elejéig elhúzódott.

Nagy változást az 1951-ben alapított Agyagipari Ktsz. hozott. A szövetkezeti rendszer megoldotta az értékesítést, a műhelyekben a sorozatgyártás mellett lehetőség volt a hagyományokra épülő igényes munkára is. Az ország talán legjobb szakképző helye jött itt létre, számos ma is alkotó népművész, iparművész (Búsi Lajos, Gonda István, Kósa Klára, Kőműves Lajos, Tóth Géza, Kozák Éva, Cseh Magi, Kun Éva, stb.) itt sajátította el a mesterség alapjait. A szövetkezet, illetve az abból alakult kft. 2005-ig működött.

Ma 8-10 kisebb-nagyobb műhely készít kerámiákat Mezőtúron. Ezek a műhelyek a megváltozott elvárásoknak igyekszenek megfelelni, de az igényes munkát ma is elsődlegesnek tartják.

Az állandó kiállítás minden történeti kor kerámiáját bemutatja, illetve magyarázó szövegekkel, képekkel, filmekkel értelmezi azokat. A felíratok magyar, angol és német nyelven olvashatók.

A állandó kiállítás mellett időszaki kiállításokkal is várjuk a látogatókat.

Képek a kiállításról:

Since 1983 the Túr Pottery Museum has been showcasing one of the greatest collections of folk pottery in Hungary - a collection that is unique both in the country and in Europe.

In the Carpathian Basin Mezőtúr was the biggest center of pottery that has produced various kinds of earthenware from the 16^th century on. In the early days potters used to manufacture black ceramics. In the 19^th century the use of glazes became widespread and the masters commenced fabricating green, yellow and brown potteries of excellent quality, ornamented by plain black lines, flowers or leaves.

The period between 1870 and the turn of the 20^th century was the heyday of fictile art in Mezőtúr. At that time, there were nearly one hundred potteries in the town wich that produced quality earthenware and delivered it to every city and village in the country. One of the most famous of these ceramics was the “korsó”, a distinctive type of pitcher made in Mezőtúr which was used for both holding and carrying water.

The most celebrated master potter of the golden age was Balázs Badár (1855-1939), who became well-known far and wide for his unique, art nouveau-style ceramics.

In the 20^th century fictile art in Mezőtúr underwent a serious crisis, which came to an end in the 1950’s, when potters set up cooperatives and managed to restore the quality of production lost during the war period. They also established first-rate schools in which many of the ceramists of today learned the niceties of the potter’s craft.

Nowadays 8-10 potteries are at work in Mezőtúr.