Múzeumtörténet


    Tiszafüreden a fazekasháznak nevezett, muzeális intézmény a település halmazos jellegű, hagyományos, zeg-zugos utcahálózatú részén található. Ez a településrész a város legrégebbi területe. Itt a mai utcahálózat a XVIII. század második felének, illetve a XIX. század elejének szerkezeti elemeit őrzi. Ezen a részen hagyományosan a telkes jobbágyok belső telkei voltak. A Malom utca 14. száma alatti egykori lakóházat a Fő útról a református templommal szemben nyíló Igari úton át lehet elérni. Ezt a hagyományos szerkezetű és építésű parasztházat 1975-ben nyilvánították népi műemlékké. Ezt követte az építmény teljes körű műemléki felújítása. Elsősorban azért, mert a ház egykori lakói a Nyúzó-fazekasok voltak. A műemléki felújításnak köszönhetően, az 1980-as megnyitás után a ház eredeti környezetében mutatja be az egykori fazekasmesterek, idős Nyúzó Gáspár (1839-1910) és fia, ifjabb Nyúzó Gáspár (1864-1922) élet- és munkakörülményeit.
     Az egykor nagyobb kiterjedésű telek az idősebb Nyúzó Gáspár fiatalon, 1865-ben elhunyt első felesége, Kiss Julianna, illetve a feleség apjának tulajdona volt. Kiss Julianna életrajzi adatai alapján a lakóház építési ideje akár a XIX. század közepére is tehető, ám a vastag falak, bélelt ablaknyílások alapján akár még néhány évtizeddel korábbi építési időpont is elképzelhető. Ezen feltételezés szerint Kiss Julianna telkes jobbágy apja lehetett az építtető, valamikor a XIX. század első harmadában. Idősebb Nyúzó Gáspár fazekasmester és Kiss Julianna házasságból származott a fiatalabb Nyúzó Gáspár, aki szülei egyetlen gyermekeként a házat és a hozzá tartozó telket már apja életében megörökölte. Ifjabb Nyúzó Gáspár apját követve szintén fazekas lett, de az 1910-es évek végén már felhagyott a mesterséggel. Ifjabb Nyúzó Gáspár lánya, Nyúzó Ilona 1919-ben Millinghoffer Pál szíjgyártóhoz ment feleségül. Egy ideig még az após és a vő közösen használta a műhelyt, de ifjabb Nyúzó Gáspár halálával véglegesen szíjgyártó műhely lett az udvari szoba. A Millinghoffer-házaspár lakta az épületet, egészen az 1975-ben történt eladásig.

 

   
     A hagyományos alaprajzú, három osztatú házat kettős oszlopokkal ellátott, az udvari oldal teljes hosszán futó tornác kíséri. A ház fala nagyméretű vályogból készült. A páros tornácoszlopok téglából kirakott posztamensen emelkednek, anyaguk henger alakú faoszlop, melyet sártapasztás borít. A párosan állított oszlopok, az oszlopfők téglalap alakú, deszkából készített abakusza különös, klasszicista hatást kölcsönöz az épület homlokzatának. A ház összes helyisége és a tornác is padolt. A födémszerkezet fagerendái a ház belső helyiségeiben háromtámaszúak: végeiken a hosszanti főfalakra, középen pedig az építmény helyiségeiben végigfutó mestergerendára támaszkodnak. A tornác feletti gerendázat részben a főfalra, részben pedig a tornác oszlopsorain lévő gerendán nyugszik. A födém felül sártapasztással van ellátva. A nyeregtető fedése lekötött nádfedés, a tető vázát a födémszerkezettől független, vegyesen egyenes és ollóágasos, taréjszelemenes fedélszék képezi. Említést érdemel az utcai homlokzat oromfala. Ennek anyaga deszka és a deszkák közötti hézagokat kívülről lécezéssel fedték el. A nádfedés oromzati zárását az utca felől faragott deszkával oldották meg. Ezt a deszkázatot  kovácsoltvas oromdíszekkel fogták be a fedélszékhez. Az udvar felőli házvég oromzata ettől lényegesen egyszerűbb: ennek anyaga nádszövet, a deszkaoromzat pedig faragatlan, amely egy későbbi, talán XIX. század végi átalakítás következménye lehet. Az épület nyílászáróinak szerkezete, kivitelezése is a klasszicizmus korára, illetve falusi mesteremberre jellemző.

 

   
     A tornácról jutunk a pitvarba, melyből jobbra és balra egy-hely helyiség, az utcai és az udvari szoba nyílott. Az udvari szobát műhelyként is használták, de az épületnek ezen a végén volt még egy helyiség. Ezt a két fazekas - az apa és a fia - raktárnak használta, de a helyiséget 1950 körül lebontották. Ennek emlékét a műemléki átalakítás előtt még egy falon túlnyúló gerenda is őrizte. A házhoz nagyobb telek tartozott. Ott voltak a gazdasági melléképületek, és egy kis különálló épületben égetőkemence is volt.

 


Itt történt az edények égetése. Ifjabb Nyúzó Gáspárné Kovács Ida egykori közlése szerint az 1900-as évek legelején, ifjabb Nyúzó Gáspár idején 500 - 600 edény égett egy kemencében. Tálas edényből (különböző méretű tálakból, tányérokból) több, 500 - 550, fennállóból (például butykoskorsóból, kancsóból, szilkéből, butellából) kevesebb, 400 - 450. Egy-egy évben legalább hét alkalommal égettek edényeket, de az időjárási körülmények miatt a téli időszakban szünetelt az égetés. Évtizedekkel később a gazdasági rendeltetésű épületekkel együtt az égetőkemencét is elbontották, mivel itt épült a szomszédos új lakóház.