festőművész
1899. november 16-án született a Szolnokhoz közeli Besenyszögön. Itt járt elemi
iskolába. A gimnáziumot Szegeden kezdte, majd 1917-ben Szolnokon a Verseghy
Ferenc Gimnáziumban érettségizett. A gyermekkori élmények, az alföldi emberek,
tájak, életképek az egész életén át meghatározóak maradtak a munkásságában.
Festészeti tanulmányait a főiskolán Balló Edénél kezdte, majd Rudnay Gyula osztályában folytatta. Nyaranta Vágó Pál − főiskolások részére szervedzett − művésztelepén dolgozott Jászapátiban. 1925-ben nyújtotta be pályázatát a Szolnoki Művésztelep tagságra. Törekvése sikerrel járt: 1926-tól már a kolónián alkotott. Kezdetben vendég, majd törzstag lett. Gyakorlatilag az egész művészi alkotótevékenysége a Szolnoki Művésztelephez kötődött.
Sajátja lett a plein-air szemlélet. Mesteri ecsetkezeléséhez hasonlóan kiváló volt a rajztudása is. A fél évszázadot jóval meghaladó képzőművészeti munkássága során a megfigyelések, a környezeti hatások esetenként asz alkotói képzelet szárnyalásával ötvöződtek. Képein mindezeket élénk kolorit uralja. erős színkontrasztokkal dolgozott. „Amiben nincs humánum, az nem lehet a művészet tárgya” − vallotta. Ezzel összhangban a festményei témáját az alföldi tájak, az emberek, a „humánum” sugallták: az ünnepek, a vásárok hangulata, egy-egy lakodalmi epizód éppen úgy érdekelte, mint a naplemente színeiben pompázó poros országúton ballagó szekér, a lomha gulya, az Alföld − képeiből sugárzó − nyári melege, vagy a Tisza és a Zagyva egymásra találása.
Pályafutása jelentős eseményeként 1933-ban együtt dolgozott Aba-Novák Vilmossal a jászszentandrási római katolikus templom freskóin. 1935-36-ban ösztöndíjas volt Rómában. Munkáit a Római Magyar Akadémián rendezett kiállításon mutatta be. Mint szolnoki törzstag rendszeresen szerepelt a műveivel a kolónia hazai − főként alföldi − és külföldi tárlatain, magyar képzőművészek külföldi közös kiállításain.
Közszolgálati szereplőként sokat tett a második világháború alatt megsérült Művésztelep renoválása érdekében. Művészeti munkássága serkentően hatott a telep háború utáni újraéledésére. Személye kiemelkedő jelentőségű hidat képezett a két világháború között Szolnokon dolgozó nagy festő generáció és a világháború után ide került fiatal művészek között.
Számos szolnoki kiállítása, külföldi bemutatkozása mellett kiemelhető a Műcsarnokban (1961), a Nemzeti Galériában (1966, 1977), a Csók Galériában (1979) rendezett tárlat.
Több kiállítási és pályázati díjat nyert el. Munkásságával kiérdemelte a Munkácsy-díjat (1966). Az Érdemes Művész elismerést, a Munka Érdemrend Arany fokozatát, Szolnok város „Pro Urbe”-, a megye Művészeti-díját is magáénak tudhatta.
1981. december 9-én hunyt el. Hamvai Szolnokon nyugszanak.
Készítette: Simon Ferenc szobrászművész (2004)
Adományozó: Szolnokért Egyesület
Adományozás ideje: 2005. január 20.