(Bécs, 1822. május 10. − Bécs, 1889. március 21.)
osztrák festő, a szolnoki festészeti élet elindítója.
A bécsi akadémián tanult, L. Kupelwieser és F. Eybl
tanítványa volt. Kezdetben maga is biedermeier stílusban festett. 1837−1847 között
főként litográfiákat készített, amelyek rendszeresen megjelentek a Der Kobold,
a Wiener Blätter és más bécsi lapok illusztrációiként.
1848−49-ben Magyarországon szolgált mint katonatiszt és haditudósító. Művein beszámolt közéleti, politikai eseményekről − például az 1848. évi országgyűlés kezdetéről − több megrázó akvarellt és litográfiát készített a forradalom eseményeiről (Budavár bevétele, Az elesettek temetése, 1849).
1852−1853-ban Párizsban élt, a barbizoniak nyomán alakította ki saját stílusát. Ezután Magyarországon utazgatott, főként Szolnokon dolgozott, majd három évtizeden át évente visszatért ide. Képzeletét megragadta az itt látott színes, forgatagos látvány, a szolnoki piac tarka, változó, színpompás élete, a Tisza és a Zagyva festői világa. Ettől kezdve szinte kizárólag az alföldi magyar város életének, népének, környező tájainak elmélyült és korszerű technikával, realisztikus formalátással történő ábrázolásával foglalkozott. Festészete gyökeresen átalakult. A szolnoki táj vakító fényei, poros és párás levegője új benyomásokkal telítette. Az itt tapasztalt fényekkel teli világ, a mindent kissé ezüstöt színbe vonó poros-párás levegő képein, vázlatain a plein air derűs világát tükrözte. Az 1851−1881 között itt töltött nyarai több száz szolnoki képpel gazdagították az európai művészetet.
Kedvelt tartózkodási helye volt az 1860-ban épült Magyar Király Szálló kávéháza és étterme is. Gyakran sakkozott itt Deák Ébner Lajossal.
Példája nyomán számos osztrák festő jött ide az 1870-es évektől. Az így kialakult művészeti élet nyomán vetődött fel a gondolat, hogy az akkor már félszázados festői múlttal rendelkező városban állandó művésztelep létesüljön. Tevékenysége alapozta meg a művésztelep létrejöttét, témaválasztása, festésmódja nyomán a város a plein-air eszközeit alkalmazó realista életkép- és tájképfestészet kibontakozásának fontos helyszínévé vált (Magyar parasztszekér, 1856).
1880-tól a bécsi akadémia tanára lett. Képei Európa képtáraiba mindenüvé elkerültek, s külföldi és magyar festőkre egyaránt hatottak. Több művét a Szépművészeti Múzeum őrzi.
Készítette: Pogány Gábor Benő
Adományozó: Szolnok Megyei jogú Város
Damjanich János Múzeum Baráti Köre
Az adományozás ideje: 2006. január 22.