Szolnoki Képtár

A Szolnoki Képtár létrehozásának kísérletét maguk a művészek kezdeményezték azzal, hogy a Damjanich János Múzeum baloldali műteremépület két termét egybenyitva állandó kiállítást rendeztek, ahol nemcsak saját, hanem Szolnokon korábban dolgozó művésztársak alkotásait is bemutatták. A gyűjtemény ajándékokkal, cserékkel szépen gyarapodott, melyhez a Szépművészeti Múzeum is hozzájárult. A II. világháborúban és az azt követő években a gyűjtemény megsemmisült.
A Képtár létrehozásának feltételei 1996 végére teremtődtek meg azáltal, hogy a Múzeum épületéből kiköltöztek az itt helyet kapó intézmények, és az épület rekonstrukciója befejeződött. A Szolnoki Képtár a felújított múzeumépület I. emeletén tíz teremben, 670 m² alapterületen reményeink szerint végleges elhelyezésre talált.
A Képtárban bemutatott alkotások a Szolnoki Művésztelep itt született alkotásain keresztül szándékozik bemutatni e város szerepét, jelentőségét és helyét a magyar képzőművészeti életben.

A szolnoki állandó képtár igénye az 1901-ben alakult Művészeti Egyesület Alapszabályában fogalmazódott meg először. Az állandóképtár gondolata tehát egy évvel idősebb a Szolnoki művésztelep hivatalos megalakulásánál, igaz azonban, hogy ekkor már Szolnok fél évszázada a képzőművészeti élet egyik vidéki központja.
1851-től August von Pettenkopfen bécsi festő és a hozzá csatlakozó művésztársak - Tina Blau, Johann Gualbert affalt, leopold Carl Müller, Otto von Thoren és mások - évenként eljöttek Szolnokra, hogy a táj varázslatos hangulatát, a háborítatlan népi zsáner lehetőségeit vásznaikon megörökítsék.
A múlt század hetvenes éveitől Párizsban és Münchenben dolgozó magyar művészek - Deák-Ébner Lajos, Bihari Sándor, Bőhm Pál is ellátogatnak Szolnokra, ahol nem egy alkotásuk ihletést kapott és született.
A sajátos hangulatú alföldi városban kedvelt találkozási hely a Magyar Királyi Szálló épülete volt - ma Damjanich Múzeum, s benne az ő képeikkel a Szolnoki Képtár áll.

A századfordulón a város képzőművészeti múltja jelentős volt, az 1896-ban alakult nagybányai festőkolónia példája alapján a kultuszminiszterhez írásos beadvánnyal fordulnak a Szolnoki Művésztelep létrehozásának ügyében. A kérelmezők olyan művészegyéniségek voltak, akik a magyar képzőművészeti élet ma is kimagasló személyiségei: Bihari Sándor, Fényes Adolf, Kernstok Károly, Mednyánszky László, Vaszary János, Boruth Andor, Hegedűs László, Katona Nándor, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos.
A háború és az azt követő évek nem kedveztek képzőművészeti gyűjtemény és állandó képtár létrehozásának. Az 1950-es években ismét elkezdődött a képzőművészeti alkotások gyűjtése, azt azonban már a Damjanich János Múzeum végezte, a most kiállított képek nem egy kiemelkedő darabja ekkor került a múzeumba. A gyűjtés célja a Szolnoki Képtár létrehozása volt. E törekvést siker koronázta, 1960-ban a Múzeum földszintjének néhány termében megnyílt az állandó képzőművészeti kiállítás. Az, hogy e kiállítás nem érte meg a tizedik születésnapot, abban meghatározó szerepe volt a múzeum krónikus kiállítóhely hiányának és annak, hogy e kiállításra kölcsönzött képeket vissza kellett adni.

Ízelítő a kiállításból:

Meggyes László: Halász a Zagyván	Kléh János: Zagyvapart
Szlányi Lajos: Látkép a Művésztelep felől	Chiovini Ferenc: Lakodalmasok
Zombory Lajos: A szolnoki csónakház	Kléh János: Vízparti táj