A megye népművészetét a mesterségek oldaláról mutatja
be, kiemelve a táji adottságok következtében meghatározó népművészeti
ágakat: a fazekasságot és a szűcsmesterséget. Nemcsak a mesteremberek
által készített tárgyak, hanem a munkafolyamatok is nyomon követhetők
a műhely-enteriőrök segítségével.
Népművészetünk legszebb darabjai mellett a kiállításban a megyére
jellemző viselet-együtteseket is megismerhetik.
A paraszti kultúra tárgykészletének jelentős része a mesteremberek kezéből került ki. A populáris népművészeti készítmények (hímzés, szőttes, pásztorművészeti eszközök, kézi fafaragások) mellett már igen korán, a XVII-XVIII. században megnövekedett a céhes- és kézműipar termékeinek szerepe a paraszti háztartásban. A mesterek egy része nemcsak a nemesi, úri réteget szolgálta ki, hanem falura költözve a nép igényei szerinti termékeket állított elő. Kétirányú, kölcsönhatásokat érvényesítő folyamat volt ez: a mesterek figyelembe vették a falusi lakosság igényeit, ugyanakkor termékeikkel egyre fontosabb szerepük volt a paraszti ízlés és környezet formálásában.
Létrejöttek
a jelentősebb népművészeti központok. Ezek sajátos parasztstílust teremtettek,
mely jellegében, formakészletében, díszítő motívumaiban elütött a korábbi
homogénebb, a nemesit és parasztit kevésbé megkülönböztető tárgyi kultúrától.
A múlt században a vagyonosodó parasztság körében is egyre nagyobb lett
a kereslet a szép ipari készítmények iránt: az írókás cserép, a hímzett
suba, a cifraszűr, a faragott és festett bútor kapós lett a tehetősebbek
körében, de még a szegények is erejükön felüli áldozatot hoztak egy-egy
életre szóló rangos darabért. Ezt a jellegzetesen paraszti ízlésvilágot
a XX. század folyamán bekövetkezett polgárosodás változtatta meg, melyben
társadalmilag meghatározó szerepet játszott a vidékünkre, de az Alföld
középső részére általában jellemző mezővárosi fejlődés.Ez az ízlésváltozás
az építkezéstől az öltözködésen át a lakásbelsőig szinte min- den téren
éreztette hatását, s szecessziós jellegű, történeti hagyományokat is felélesztő
(pl. a népviseletben) parasztpolgári stílusirányzatot hozott létre.
Jász-Nagykun-Szolnok megye népművészetét a mesterségek oldaláról mutatjuk
be. Kiállításunk nem törekszik teljességre, hanem kiemeli a táji adottságok
következtében meghatározó népművészeti ágakat: a fazekasságot és a szűcsmesterséget.
A fazekasságban Mezőtúr és Tiszafüred, a szűcshímzésben a Jászság és a
Nagykunság váltak stílusteremtő központokká. A kiállításon egy mezőtúri
fazekas- és egy nagykunsági szűcsműhely felállításával szeretnénk e mesterségek
és készítményeik táji jelentőségét hangsúlyozni. A parasztpolgári ízlésvilágot
a szolnoki parasztpolgári népviselet és az ehhez kapcsolódó szolnoki varróműhely
idézi fel látogatóink előtt.
Az előtérben megyénk földrajzi és néprajzi tájegységeire, népességére,
felekezeti megoszlására vonatkozó térképeket, szemléltető anyagokat és
szöveges magyarázatokat helyeztünk el. Ugyanitt azt is láthatjuk, hogy
hogyan élt Szolnok és a Tiszatáj népélete a Szolnoki Művésztelep festőinek
vásznain.
A terem jobb oldalán egy századforduló körüli hagyományos mezőtúri fazekasműhelyt
állítottunk fel, nem teljes berendezéssel, csupán a fontosabb munkafolyamatokra
és eszközökre összpontosítva.
A szolnoki és a mezőtúri XVII-XIX. századi cseréptöredékek már igen változatos
technikai tudásról és szerteágazó kereskedelmi kapcsolatokról tanúskodnak.
A mesterek ismerték és alkalmazták szinte az összes égetési és díszítőeljárást.
A fekete és a vörösre égetett cserépedény divatos tömegáru lett, mellette
a mázas kerámia (főleg a zöld mázas) csak ritka, ünnepi alkalomra és közösségi
célokra (pl. úrasztalikanta) készült. Majdnem minden fontos edényforma
kialakult ebben a korai korszakban.A mázas technika általánossá válása
hozott újításokat és némi változatosságot a korábbi formai és díszítőeljárásokhoz
képest. Tiszafüred és Mezőtúr voltak a mázas kerámia önálló stílusú központjai
megyénkben. A közép-tiszai stíluscsoporthoz tartozó Tiszafüreden az 1830-as
években egri és miskolci fazekasok közvetítésével vált ismertté a mázazás.
Tálak, tányérok, figurális cserépedények (Miskakancsó, asszony alakú butellák),
lapított oldalú butykoskorsók készültek fehér, vörös és zöld alapon, írókázott
motívumokkal díszítve. Jellegzetes ornamens a csőrében leveles ágat tartó
madár alakja, melynek prototípusa az 1860-ban készült kis butella karcolt
madárábrázolása. A füredi kerámia díszítőmotívumai között a szerkesztett,
mértani díszítményeket is megtaláljuk.
A kiállítás a mezőtúri kerámia különböző stíluskorszakait (zöld, fehér,
világosbarna, végül a klasszikus sárga, az ún. dudi edények) és díszítőtechnikáit
(rúgtatás, fröcskölés, csurgatás, írókázás, karcolás, vésés, rátét, ecsetes
festés) válogatott anyag alapján mutatja be a népi szecessziós stílust
megteremtő Badár Balázs művészetével bezárólag. A mezőtúri fazekasok fennálló
edényeket, korsókat, kantákat készítettek, melynek többféle formai változatát
(egyfülű, kétfülű) ismerték. Híresek voltak vékony nyakú túri korsóikról,
melyekről a fazekasokat korsósoknak nevezték.
A terem bal oldalán a másik hagyományos kismesterség, a szűcsipar emlékanyagát
mutatjuk be Kunszentmártonból é Mezőtúrról származó műhelyberendezés alapján.
A műhely sarkában a kunszentmártoni szűcscéh tárgyi dokumentumai láthatók:
az 1819-ből származó céhláda és a rézlemezből készült szűcscégér.
A szűcsmunka és -ornamentika regionális központja alakult ki a Jászságban
és a Nagykunságban. A mesterség régisége mellett szól, hogy Jászberényben
1634-ben kelt a szűcscéh privilégiumlevele. A jászsági szűcsök helységenként
specializálódtak, Jászárokszálláson és Jászapátiban férfisubát, Jászberényben
női subát és ködmönt készítettek. Áruikat nemcsak a Jászságban, hanem
Észak-Magyarországon és Pest megye viseletes falvaiban (Tura) is értékesítették.
A kiállításon látható restaurált zöld selyemhímzésű férfisubát Mihályi
Gábor szűcsmester készítette Jászapátin 1870-80-ban. A szűcsmunka és -ornamentika
regionális központja alakult ki a Jászságban és a Nagykunságban. A mesterség
régisége mellett szól, hogy Jászberényben 1634-ben kelt a szűcscéh privilégiumlevele.
A jászsági szűcsök helységenként specializálódtak, Jászárokszálláson és
Jászapátiban férfisubát, Jászberényben női subát és ködmönt készítettek.
Áruikat nemcsak a Jászságban, hanem Észak-Magyarországon és Pest megye
viseletes falvaiban (Tura) is értékesítették. A kiállításon látható restaurált
zöld selyemhímzésű férfisubát Mihályi Gábor szűcsmester készítette Jászapátin
1870-80-ban.
A nagykunsági hímzett bőrruhák közül a kunsági női kisbunda a református
tiszántúli asszonyok díszes templomi öltözete volt. A hat barna juh bőréből
készült ujjatlan ruhadarabot fekete prémmel szegték, és dúsan hímezték
barna vagy fekete selyemmel. Mezőtúron fekete selyemrojttal díszítették,
mint ezt a Benedek István mezőtúri szűcsmester feleségének 1908-ban készített
kisbundáján láthatjuk.
A terem közepén álló vitrinekben a megyében ismert viseletegyütteseket
állítottuk ki: látható a jászsági női, a nagykunsági paraszt- és pásztorviselet,
a szolnoki parasztpolgári népviselet, melyhez egy szolnoki varróműhely
bemutatása is kapcsolódik. A pásztorok őrizték meg legtovább a régi fehér
vászonviseletet. Felsőruhájuk a szűr volt, melynek ünnepi változatát gazdagon
hímezték. Szűr-, illetve karazsiaposztóból készült a kunsági körülkoszorús
cifraszűr, melynek kunmadarasi és kisújszállási változatát állítottuk
ki. A kunsági parasztgazdán látható cifraszűrt Kiss Lajos kisújszállási
szűrszabómester készítette 1880-ban.
A kiállítás a populáris népművészeti készítményeknek is helyet ad, így
az alföldi pásztorok szíj- és szarumunkáinak, a faragóművészet remekeinek.
A szőtteseket és hímzéseket bemutató vitrinben egy XVIII. századi karcagi
szőrhímzést, valamint a tiszasasi református egyház számára 1869-ben készült
feliratos, fehér hímzéses úrasztali terítőt helyeztünk el.
A kiállított népművészeti anyag csupán töredéke annak a rendkívül gazdag
tárgyi kultúrának, melyet az ügyes kezű, művészi hajlamú, tehetséges parasztok,
pásztorok illetve a mesterségük magaslatán álló kézművesek emberi és tárgyi
környezetük szebbé tételére alkottak. A kiállítás további részeiben fogjuk
elhelyezni a parasztházat és házbelsőt bemutató emlékanyagunkat, folytatva
a régészeti kiállításon alkalmazott, a XIX-XX. századra vonatkozó házközpontú
koncepciót.